[Evangelium] 2014-10-23

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Okt. 23., Cs, 01:00:00 CEST


   2014. október 23. – Csütörtök

   Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Azért jöttem, hogy  tüzet
   gyújtsak  a  földön.  Mi  mást   akarnék,  mint  hogy  lángra   lobbanjon!
   Keresztséggel   kell   megkereszteltetnem.   Mennyire   várom,   hogy   ez
   beteljesedjék! Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a  földre?
   Mondom nektek,  nem azt,  hanem szakadást.  Ezentúl, ha  öten lesznek  egy
   házban, megoszlanak  egymás  között: három  kettő  ellen, és  kettő  három
   ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány
   az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.”
   Lk 12,49-53

   Elmélkedés:

   Már az ószövetségi időkben is  félelmetes pusztító erőt tulajdonítottak  a
   tűznek, ugyanakkor ismerték tisztító hatását is. A tűz Isten  jelenlétének
   a jele volt, gondoljunk csak például arra, amikor Mózesnek lángoló, de  el
   nem égő csipkebokorban  jelenik meg Isten.  Mindezeket jó tudnunk,  amikor
   Jézusnak a  következő kijelentését  olvassuk a  mai evangéliumban:  „Azért
   jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön” (Lk 19,49). Jézus tehát nem  mindent
   elpusztítani szándékozik a tűzzel,  hanem inkább megtisztítani, s  ezáltal
   felkészíteni az embereket az Istennel  való találkozásra. Az emberek és  a
   családtagok közti szakadás  sem Jézus szándéka,  hanem következménye az  ő
   jövetelének, hiszen egyesek  engedik megtisztítani  magukat a  bűnbocsánat
   tüzében, míg mások elutasítják az Istennel való találkozás e feltételét.
   Sok  családban  szinte  mindennapi  viszálykodás  tárgya,  hogy  az  egyik
   házastárs gyakorolja vallását és a gyermekeket is hitre igyekszik nevelni,
   a másik viszont nem él vallásosan. Jézus szavait nyugodtan érthetjük  úgy,
   hogy  csupán   a   családi   béke   kedvéért   nem   lehet   lemondani   a
   vallásgyakorlatról,  a   templomba  járásról   vagy  a   gyermekek   hitre
   neveléséről. Hiszen  ha valaki  ezt tenné,  házastársa könnyen  mondhatná:
   Lám, nem  is annyira  fontos ez  a dolog.  Az imádkozás  sokat segíthet  a
   helyzet feloldásában, a családi béke megtalálásában.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Add, hogy mi is hasonlóképpen cselekedjünk! Urunk, Istenünk, világunk tele
   van gyűlölettel, előítélettel, egymás elutasításával. Add, hogy  nyitottak
   lehessünk minden emberi nyomorúság, elesettség, fájdalom, seb orvoslására.
   Nyisd meg  szemünket, hogy  meglássuk embertársainkat,  akik ugyanazon  az
   úton  járnak,  s  akikkel  az  úton  találkozunk.  Veszélyek  fenyegetnek,
   kiszolgáltatottak vagyunk, segítségre szorulunk magunk is. Jézus nem  megy
   el mellettünk, hanem sebeinket bekötözi és fölemel minket. Add, hogy mi is
   hasonlóképpen cselekedjünk!

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2014-10-23
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20141023.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról