[Evangelium] 2014-10-22

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Okt. 22., Sze, 01:00:01 CEST


   2014. október 22. – Szerda, Szent II. János Pál pápa

   Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Gondoljátok meg: Ha tudná
   a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni  házába.
   Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem
   is gondoljátok.”
   Péter megkérdezte: „Uram,  csak nekünk  mondod ezt  a példabeszédet,  vagy
   mindenkinek?” Az  Úr így  válaszolt: „Ki  a  hű és  okos sáfár,  akit  ura
   szolgái fölé rendel, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből?
   Boldog az  a  szolga, akit  hazatérő  ura ebben  a  tevékenységben  talál.
   Bizony, mondom nektek, hogy  minden vagyonát rábízza. De  ha a szolga  azt
   mondja magában:  „Uram bizonyára  késni  fog”, és  elkezdi verni  a  többi
   szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik, és megérkezik ennek a
   szolgának az ura olyan napon, amikor nem is várja, és olyan órában, amikor
   nem  gondolja,  bizony  kegyetlenül  megbünteti,  és  a  hűtlenek  sorsára
   juttatja. Az a szolga,  aki ismeri ura akaratát,  de nem áll készen,  hogy
   akarata szerint járjon el, sok verést  kap. Aki azonban nem ismeri, s  így
   tesz olyat,  amiért büntetést  érdemel, csak  kevés verést  kap. Mert  aki
   sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól  többet
   kérnek számon.”
   Lk 12,39-48

   Elmélkedés:

   Jézus példabeszédeinek helyes értelmezéséhez  nagy segítséget nyújt  annak
   ismerete, hogy éppen  kiknek mondta  az adott  hasonlatot. Amikor  azonban
   arra a kérdésre válaszolunk, hogy  kiknek szólnak a példázatok, ne  csupán
   Jézus  kortársaira  gondoljunk,  hanem   saját  magunkra  is.  Hiszen   az
   evangélium igazsága nem csak az egykori tanítványoknak jelentette az  örök
   élet igéit, hanem nekünk is. Miként Jézus hallgatósága felismerhette magát
   egy-egy  beszédben,  ugyanígy  mi  is  a  szereplők  helyébe  képzelhetjük
   magunkat. Az evangéliumi példabeszédek tehát  rólunk és nekünk szólnak.  A
   mi életállapotunkat írják le és a mi szívünkhöz szólnak.
   Az úrról és  a szolgákról  szóló példabeszéd  esetében is  igaz ez.  Ennek
   fényében úgy értelmezhetjük a példázatot, hogy Jézus küldetést ad  nekünk,
   feladatot bíz ránk, amit mi hűséges szolgálatunkkal teljesítünk.
   Küldetésünkben és szolgálatunkban  maga Jézus  a példakép,  aki a  mennyei
   Atya akaratát  teljesítette egész  földi életében.  Feladatát,  küldetését
   elvégezve azt kérte tanítványaitól,  hogy folytassák az általa  megkezdett
   munkát,  Isten  országa  megvalósulását  a  világban.  Az  egyik  oldalról
   láthatjuk Jézus irántunk  való bizalmát,  a másik oldalra  pedig oda  kell
   helyeznünk   saját,   felelősséggel   végzett   munkánkat,   amely   Isten
   dicsőségének  beteljesedését  szolgálja.   Felismerem-e  Istentől   kapott
   hivatásomat? Hogyan teljesítem azt?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Mária, Isten anyja, aki abban az órában, amikor világra hozta fiát maga is
   visszautasított volt, segítsen az Egyháznak,  hogy egység jele és  eszköze
   legyen a  kultúrák és  nemzetek egyetlen  családjában. Az  ő  közbenjárása
   tegye lehetővé  számunkra, hogy  Krisztus megtestesüléséről  és  folytonos
   jelenlétéről  tegyünk  bizonyságot  életünkben,  aki  a  megváltás   művét
   hátrányos megkülönböztetés,  elutasítás  és  kirekesztés  nélkül  általunk
   folytatja a  történelemben  és a  világban.  Isten bőséges  áldása  legyen
   mindazokkal, akik szívesen fogadják be az idegeneket Krisztus nevében.
   Szent II. János Pál pápa

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2014-10-22
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20141022.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról