[Evangelium] 2014-05-20

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Május. 20., K, 01:00:00 CEST


   2014. május 20. – Kedd

   Az utolsó  vacsorán mondott  beszédében  Jézus így  szólt  tanítványaihoz:
   „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a
   világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék  szívetek, és ne csüggedjen!  Hiszen
   hallottátok, hogy  azt  mondtam:  Elmegyek, de  visszajövök  hozzátok.  Ha
   szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy  az Atyához megyek, mert az  Atya
   nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd
   bekövetkezik, higgyetek. Már nem sokat beszélek veletek, mert jön a  világ
   fejedelme. Rajtam ugyan nincs hatalma; hogy azonban megtudja a világ, hogy
   szeretem az Atyát: úgy cselekszem, amint az Atya meghagyta nekem.”
   Jn 14,27-31a

   Elmélkedés:

   Az evangéliumok figyelmes olvasása megláttatja velünk, hogy az igazi  béke
   Krisztus győzelmének  jele. Ott  van  békés állapot,  ahol Jézus  győz.  A
   meggyógyított betegeknek azt  mondja, hogy  menjenek békével.  A béke  itt
   annak  a  jele,  hogy  Jézus  győzött  a  testi  betegség  felett.  Amikor
   megbocsátja a bűnöket, akkor szintén békével küldi el a megtérőket. A béke
   tehát itt is  győzelem, diadal  a bűn felett.  A szentgyónás  végén a  pap
   ezzel  bocsátja  el  a  megtérőt:  „Isten  megbocsátotta  bűneidet,   menj
   békével.” Itt is Krisztus győzelmét jelzi a béke. Az sem véletlen, hogy  a
   feltámadt Jézus így köszönti tanítványait: „Békesség nektek!” A béke itt a
   halálon győzedelmeskedő Krisztus jele. A krisztusi békében való részesedés
   számomra annak a  jele, hogy  nem a  rossz és a  bűn, hanem  Jézus győz  a
   szívemben.
   A mai evangéliumban ezt olvassuk: „Békességet hagyok rátok. Az én  békémet
   adom nektek”  (Jn  14,27). E  kijelentés  az utolsó  vacsorán  hangzik  el
   Jézustól. Amit a következő órákban, napokban megtapasztalnak az apostolok,
   az békének egyáltalán nem nevezhető.  Katonák vonulása az Olajfák  hegyén,
   Jézus  erőszakos   elfogása   és  elhurcolása,   többszöri   kihallgatása,
   bántalmazása és  elítélése, aligha  békés  hangulatban történt  mindez.  A
   keresztúton vagy a Golgota hegyén kinek a szívében uralkodott békesség?
   Miért  beszél  Jézus  a   békéről?  Szavaival  előrevetíti   feltámadását,
   győzelmét a halál felett. Mert az emberi gyűlölet tombolásának napjai után
   a Feltámadott elhozza a békességet.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, te újra  meg újra  hangsúlyozod, hogy minden  lehetséges annak,  aki
   hisz. Ha  megvizsgáljuk, melyik  a legnagyobb,  a neked  leginkább  tetsző
   erény, azt látjuk, hogy a hit. Igen, ennek ereje által készülünk fel arra,
   hogy belépjünk  a Szentek  Szentjébe.  Hit nélkül,  ó, dicsőség  Ura,  nem
   tettél volna értünk csodákat. Mielőtt csodát műveltél volna, azt  akartad,
   hogy jóságoddal egyesítsük hitünket.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140520.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról