[Evangelium] 2014-05-19

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Május. 19., H, 01:00:01 CEST


   2014. május 19. – Hétfő

   Jézus az  utolsó  vacsorán  így beszélt  tanítványaihoz:  „Aki  ismeri  és
   teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám
   is szereti.  Én is  szeretni fogom  őt, és  kinyilatkoztatom magam  neki.”
   Júdás – nem a karióti – itt közbeszólt: „Uram, hogyan van az, hogy  nekünk
   akarod kinyilatkoztatni magadat, és nem a világnak?” Jézus így  folytatta:
   „Aki szeret  engem, megtartja  tanításomat. Atyám  is szeretni  fogja  őt,
   hozzá megyünk, és lakóhelyet  veszünk nála. Aki nem  szeret engem, az  nem
   tartja meg  tanításomat. Az  a  tanítás pedig,  amelyet hallotok,  nem  az
   enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Ezeket akartam nektek elmondani,
   amíg veletek vagyok. S  a Vigasztaló, a Szentlélek,  akit majd a  nevemben
   küld az Atya,  megtanít titeket mindenre,  és eszetekbe juttatja  mindazt,
   amit mondtam nektek.”
   Jn 14,21-26

   Elmélkedés:

   Jézus földi tevékenységének egyik fontos eleme a tanítás. Útja során betér
   a zsinagógákba tanítani, de az ünnepek alkalmával a jeruzsálemi templomban
   is ezt teszi. Tanító beszédet intéz a néphez a hegyen vagy máskor a  tóról
   egy  bárkából.  Beszédmódja  sok   elemében  megegyezik  korának   tanítói
   módszerével, mégis több szempontból különbözik attól. A legfőbb  különbség
   talán az lehet, hogy míg a hivatalos tanítók saját véleményüket mondták  a
   törvénnyel és a parancsokkal kapcsolatban, addig Jézus azt hirdeti, amit a
   mennyei  Atya  rábízott.  Az  Atyától   kapott  igazságot  mondja  el   az
   embereknek.
   Ennek fényében sajátos  értelmet nyer a  mai evangélium kijelentése:  „Aki
   szeret engem, megtartja tanításomat” (Jn 14,21) – mondja Jézus. Aki Jézust
   szereti, az a mennyei Atyát is szereti, hiszen az ő tanítását tartja meg.
   A szeretet nem csupán egy emberi érzés, hanem cselekedetekben  megvalósuló
   jóság.  Isten  emberek  iránti  szeretete  sem  csupán  egy  érzés,  hanem
   Krisztusban testet  öltő valóság.  A  megtestesülés Isten  szeretetének  a
   cselekedete. Jézus pedig  azzal bizonyította szeretetét  az Atya iránt  és
   irántunk, hogy véghezvitte  a megváltást  szenvedése és  halála által.  Az
   igazi szeretet azt jelenti, hogy mindent oda kell adni fenntartás  nélkül.
   Ezt teszi Jézus, amikor odaadja az életét. E végtelen szeretet indít engem
   arra, hogy szeressem Istent.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Mennyei Atyánk, szenteld  meg életünket! Kísérj  minket hatalmaddal,  hogy
   tanúsíthassuk: Te,  aki mindenek  forrása vagy,  egyedüli forrása  vagy  a
   szeretetnek és a szabadságnak. Köszönjük  neked az Istennek szentelt  élet
   ajándékát, mely  a hitben  téged keres,  s a  maga egyetemes  küldetésében
   mindenkit arra hív, hogy a Hozzád vezető utat járja.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140519.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Idén is lesz Ez az a nap! fesztivál a Budapest Sportarénában május  24-én.
   Bővebb információ és jegyigénylés: http://ezazanap.hu/


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról