[Evangelium] 2014-05-15

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Május. 15., Cs, 01:00:01 CEST


   2014. május 15. – Csütörtök

   Miután a  húsvéti vacsorán  Jézus megmosta  tanítványai lábát,  így  szólt
   hozzájuk: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem
   a küldött  küldőjénél. Boldogok  vagytok,  ha ezt  megértitek, és  így  is
   cselekedtek.  Nem  mindnyájatokról  mondom  ezt.  Ismerem  azokat,  akiket
   választottam. De  be kell  teljesednie  az írásnak:  „Akivel  megosztottam
   kenyeremet, sarkát emelte ellenem.” Előre megmondom, mielőtt megtörténnék,
   hogy amikor megtörténik, higgyétek, hogy én vagyok. Bizony, bizony, mondom
   nektek: aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be; aki pedig engem
   fogad be, azt fogadja be, aki küldött engem.”
   Jn 13,16-20

   Elmélkedés:

   A  nagycsütörtöki  utolsó  vacsorán  az  apostolok  lábát  megmosó   Jézus
   tanúságot tett arról,  hogy az  embereket akarja  szolgálni, majd  másnap,
   nagypénteken, amikor engedelmesen vállalja a kereszthalált, a mennyei Atya
   szolgájának  bizonyul.   Az   Úr   azt  kéri   tőlünk,   hogy   szolgáljuk
   embertársainkat  és  állítsuk  életünket  Isten  szolgálatába.  Nem   két,
   különböző dologról van itt szó,  hanem arról, hogy az embereket  szolgálva
   Istennek szolgálunk. Így volt ez Jézus megváltó halálakor, és ez  történik
   akkor is, amikor Jézus szolgálatát folytatom.
   Gondoljunk most arra, hogy mi ülünk  ott az asztalnál, Jézus éppen  hozzám
   lép, letérdel elém  és az én  lábamat mossa, majd  megtörli. Nem  kérdezi,
   hogy pap, tanár,  hivatalnok, bolti eladó,  kőműves, fodrász, munkás  vagy
   diák vagyok. Jézus számára csak az a fontos, hogy az ő követője legyek  és
   azt akarja, hogy tiszta legyen a szívem. Nem vagyok nagyobb nála, mégis  ő
   térdel le előttem, ő szolgál nekem, sőt irántam való szeretetből még ennél
   is többet tesz, feláldozza életét, üdvösségem szolgája lesz.
   Elismerem-e Jézust  életem Urának?  Akarok-e  neki szolgálni?  Akarok-e  a
   példáját követve az embereknek szolgálni? Akarom-e az emberekben, főként a
   legkisebbekben és  a  legszegényebbekben őt  szolgálni?  Tudok-e  alázatos
   lenni annyira,  hogy  nem  viszolygok és  húzódozok  semmiféle  „megalázó”
   feladattól?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Istenünk,   sokszor   érezzük,   hogy   magunkra   maradtunk.   Reményeink
   szertefoszlottak, értelmetlennek  látjuk,  hogy tovább  menjünk  az  úton.
   Kérünk, Urunk, erősíts ma is minket, hívj magadhoz mindannyiunkat. Bárcsak
   Péterrel  együtt  válaszolhatnánk:  Igen,  uram,  tudod,  hogy  szeretlek.
   Bátoríts  bennünket,   hogy   a   Te   segítségeddel   éltetői   lehessünk
   családunknak, közösségünknek, minden embertársunknak!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140515.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról