[Evangelium] 2014-05-14

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Május. 14., Sze, 01:00:03 CEST


   2014. május 14. – Szerda

   Abban az  időben  Jézus  hangos  szóval hirdette:  Aki  bennem  hisz,  nem
   énbennem hisz, hanem abban, aki küldött  engem. Aki engem lát, azt  látja,
   aki küldött engem. Én világosságul jöttem e világra, hogy aki bennem hisz,
   ne maradjon sötétségben.  Aki hallgatja ugyan  tanításomat, de nem  tartja
   meg, azt nem én ítélem el, mert hiszen nem azért jöttem, hogy elítéljem  a
   világot, hanem hogy megváltsam a világot. Van bírája annak, aki megvet, és
   nem fogadja el tanításomat.  A tőlem hirdetett ige  ítéli el őt az  utolsó
   napon. Mert én nem magamtól beszéltem,  hanem az Atya, aki küldött  engem,
   hagyta meg nekem,  hogy mit  mondjak és mit  hirdessek. Tudom,  hogy az  ő
   parancsa örök  élet. Amit  tehát  hirdetek, úgy  hirdetem, amint  az  Atya
   mondta nekem.
   Jn 12,44-50

   Elmélkedés:

   A mai  evangéliumban  Jézus  saját  hivatásáról  mond  beszédet,  amelyben
   megerősíti, hogy  ő  a mennyei  Atya  küldötte. Egyetlen  vágya  az,  hogy
   teljesítse azt,  amit az  Atya rábízott.  Az Atya  és a  Fiú közti  szoros
   kapcsolat következményeként a Jézushoz való viszonyunk – szembefordulásunk
   vagy ráhagyatkozásunk – egyúttal  állásfoglalást jelent a mennyei  Atyával
   szemben vagy mellette.
   Helyezzük nagyobb  összefüggésbe e  részt! Mai  szakaszunk  tulajdonképpen
   Jézusnak a néphez intézett  utolsó beszéde, s ezzel  mintegy lezárul az  ő
   nyilvános működése. Ezt követően a János evangélium 13. fejezetében már az
   utolsó vacsora termében találjuk magunkat a lábmosásnál.
   A nép tehát megismerhette  Jézust, aki három éven  keresztül lépett fel  a
   nyilvánosság előtt. Láthatták, amint mindjárt az elején tanítványokat vesz
   maga mellé, de nem csak őket tanította, hanem minden alkalmat megragadott,
   hogy a néphez is szóljon. Láthatták a csodás gyógyításokat is, és sok  más
   csodát,  amely  azt  bizonyította,   hogy  valóban  isteni   képességekkel
   rendelkezik.   És   most,   nyilvános   működésének   végén,   közvetlenül
   szenvedésének kezdete  előtt az  embereknek állást  kell foglalniuk  Jézus
   személyével kapcsolatban.  Hisznek-e benne?  Hisznek-e a  világosság  igaz
   szavában? Hisznek-e a megváltásban és  a bűnök bocsánatában? Hisznek-e  az
   Atyában, aki Jézust küldte? Hisznek-e az örök életben? E kérdések ma nekem
   szólnak.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Adj nekünk, Istenünk, alázatosságot,  reményt és erős  hitet! Add, hogy  a
   szeretet Lelke, a te Lelked ékesítsen minket; közelednünk, mert ez  minden
   parancs  foglalata  és  beteljesítése.  Segíts,  hogy  a  békesség  és  az
   egyetértés fiai  lehessünk,  és  így méltók  legyünk  rá,  hogy  boldognak
   nevezzen minket szent Fiad!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140514.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról