[Evangelium] 2014-05-13

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Május. 13., K, 01:00:01 CEST


   2014. május 13. – Kedd

   Abban az időben a templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben. Tél  volt.
   Jézus  éppen  a  templomban  járt,  Salamon  oszlopcsarnokában.  A  zsidók
   körülvették őt,  és megkérdezték:  „Meddig tartasz  még  bizonytalanságban
   minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan!” Jézus így felelt:
   „Mondtam már nektek,  de nem hiszitek  el. Cselekedeteim, amelyeket  Atyám
   nevében művelek,  tanúságot tesznek  rólam. De  ti nem  hisztek, mert  nem
   vagytok juhaim  közül valók.  Az én  juhaim hallgatnak  szavamra.  Ismerem
   őket, és ők  követnek engem.  Én örök életet  adok nekik.  Nem vesznek  el
   soha, és senki sem ragadja el  őket kezemből. Atyám, aki nekem adta  őket,
   hatalmasabb mindenkinél: senki sem ragadhatja el őket Atyám kezéből. Én és
   az Atya egy vagyunk.”
   Jn 10,22-30

   Elmélkedés:

   A szamariai  asszony,  akitől Jákob  kútjánál  Jézus vizet  kér,  kettejük
   beszélgetése során megérti, hogy Jézus a Messiás, s ezt örömmel mondja  el
   a város lakóinak. A vakon született ember, miután Jézus segítségével látni
   kezd, örömmel  fejezi ki  hitét, s  ismeri fel  gyógyítójában a  Messiást.
   Egyeseket a  tanítás,  másokat  pedig  a  csodák  vezetnek  el  a  Messiás
   felismerésére. Ugyanakkor  vannak olyanok  is,  akiknek mindez  nem  elég.
   Róluk olvasunk a mai evangéliumban.
   A jó pásztor  határozottsága és  a rábízottakért  érzett szeretet  érződik
   Jézus szavaiból, amikor arról  beszél, hogy egyetlen  ember sem veszik  el
   azok közül, akiket az Atya neki adott, s akik hisznek benne. Ezt az isteni
   szándékot  nem  hiúsíthatják  meg  azok  a  zsidók,  akik   szembeszállnak
   Jézussal, és  nem  hátráltathatják  azok,  akik  nem  hisznek  benne  vagy
   elutasítják Jézust,  az  Atya  küldöttét.  Jézus  véghezviszi  küldetését,
   összegyűjti mindazokat, akik hisznek benne s követik őt.
   A tanítványa  megőrzi  az  egységet Krisztussal  és  az  általa  alapított
   Egyházzal. Nem egy új,  egy korábban nem létező  Egyházat keresünk és  nem
   egy új Egyházat építünk, hanem egy megújuló Egyháznak a tagjai vagyunk,  s
   arra törekszünk, hogy  e megújulásban tevékenyen  részt vegyünk. Meg  kell
   tanulnunk  Jézustól,   hogy   az   evangélium  hirdetése   által   mi   is
   visszavezessük az eltévedteket az Egyház közösségébe.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, adj erőt, nehogy kifulladjak az úton, hogy segítsük egymást a holnap
   felé haladtunkban,  hátra  nem tekintve,  nem  méricskélve, mibe  kerül  a
   segítség. Adj erőt, hogy bátran szembenézzek a jövő feladataival, melyeket
   várnak tőlem az emberek, vagyis Te. Adj erőt, hogy úgy reméljek, mintha ma
   reggel kezdődnék az életem.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140513.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!
   Ezúton értesítelek  benneteket,  hogy  a  vasárnapi  televíziós  szentmise
   közvetítések sorában  plébániánkra esett  a  választás. Az  élő  szentmise
   közvetítés 2014.  május  25-én,  vasárnap  11  órakor  kezdődik  a  Magyar
   Televízió 1-es csatornáján.  A szentmisét én  fogom tartani és  plébániánk
   Szent Veronika ifjúsági kórusa is énekelni fog.
   A közelben  élőket  és akiknek  van  rá lehetősége,  szeretettel  várom  a
   szentmisére személyesen,  aki  pedig a  távolság  miatt nem  tud  eljönni,
   kérem, kísérje figyelemmel az adást, hogy így is találkozhassunk.
   A szentmisét azokért fogom felajánlani, akik az elmúlt 2 évben  támogatták
   és támogatják a templom  felújítását, valamint az e-vangélium  olvasóiért.
   Nem titok, hogy a támogatók jelentős többsége a napi e-vangélium  ovasója.
   Köszönet minden  támogatónak!  A  közvetítés  során  minden  bizonnyal  az
   elvégzett munka is látszani fog.  Közel 70 %-os készültségben vagyunk,  az
   adományok függvényében folytatjuk a munkát Isten segítségével.
   Szeretettel: István atya (Horváth István Sándor)
   2014. május 11.
   A templomfelújítás támogatásának lehetőségei:
   Online    adomány    internetes    fizetésre    alkalmas     bankkártyával
   http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
   Az Adománynál válasszuk célként: templom felújítása
   Utalás
   Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
   Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
   Megjegyzés: templom felújítása
   Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002  6472
   0000 0003
   BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
   Sárga postai  csekk kérhető  tőlem a  zalalovo at gmail.com címen  e-mailben.
   Írja meg nevét  és postacímét irányítószámmal,  valamint röviden  jelezze,
   hogy a felújítás támogatásához kér csekket.
   Postai (rózsaszín)  utalványon  a  következő  címre:  Zalalövői  Plébánia,
   H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
   Megjegyzés: templom felújítása


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról