[Evangelium] 2014-05-03

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Május. 3., Szo, 01:00:00 CEST


   2014. május 3. – Szombat

   A kenyérszaporítás napján, amikor beesteledett, Jézus tanítványai lementek
   a tóra. Beszálltak a bárkába és elindultak a tavon át Kafarnaum felé.  Már
   rájuk sötétedett de Jézus még mindig nem volt velük. Erős szél fújt, és  a
   tó háborgott. Huszonöt-harminc stádiumnyit (mintegy öt kilométert) eveztek
   már, amikor látták, hogy Jézus a vízen járva közeledik a bárkához.  Nagyon
   megijedtek. De  Jézus  bátorította őket:  „Én  vagyok, ne  féljetek!”  Fel
   akarták venni a bárkába, de a bárka abban a pillanatban partot ért,  éppen
   ott, ahová tartottak.
   Jn 6,16-21

   Elmélkedés:

   Jézus közeledik a  bárkában evező apostolokhoz,  akik nagyon megijednek  –
   olvastuk az evangéliumban. Természetesen  nem Jézustól ijedtek meg,  hanem
   attól, hogy a vízen jár, s teszi ezt könnyedén a háborgó hullámok tetején.
   Jézus néha  különleges dolgokat  tesz.  A kánai  menyegzőn a  vizet  borrá
   változtatja,  parancsol  a  természet  erőinek,  lecsendesíti  a   vihart,
   meggyógyítja a betegeket, feltámasztja a halottakat. Csodái azt  mutatják,
   hogy isteni hatalommal  rendelkezik, mert ő  az Isten Fia.  A vízen  járás
   eseményét nem a gyógyító, hanem  a természeti csodák közé sorolhatjuk,  de
   itt is Jézus istenségének bizonyítékáról van szó.
   „Én vagyok, ne féljetek!” – mondja apostolainak az Úr, és ez a kijelentése
   erősebb hangsúlyt  kap,  ha  a feltámadása  utáni  megjelenéseivel  hozzuk
   párhuzamba, hiszen akkor ugyanezekkel a szavakkal bátorítja a  félelmükben
   bezárkózókat. A  háborgó  tavon az  okozta  a tanítványok  félelmét,  hogy
   egyedül vannak, nincs velünk a Mester. Jézus kereszthalála után szintén az
   okozza csalódottságukat, hogy az Úr eltávozott körükből, úgy érzik magukra
   maradtak. A félelmet,  csüggedést akarja eloszlatni  a Feltámadott. Az  Úr
   újbóli jelenléte egyúttal istenségét is bizonyítja, hiszen nem vonatkoznak
   rá a természet törvényei, azaz a zárt ajtók ellenére is képes megjelenni.
   Jézus  közelében  nincs  okom   félelemre,  hiszen  szívemet  örömmel   és
   bátorsággal tölti el.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Te  megadod nekünk,  hogy mindig  újra kezdhetünk!  Te  ajándékozod
   nekünk a jövőt. Minden nap érezzük, hogy múlik az idő, éveink száma véges.
   Urunk,  mindannyian  szeretnénk  végtelen  távlatokban  élni.   Szeretnénk
   megtapasztalni a soha el nem múló  fényt, szeretnénk, ha mienk lehetne  az
   élet  teljessége.  Kérünk,   add,  hogy  az   előttünk  álló  időt   igazi
   gazdagodásra használhassuk. Add, hogy azt keressük mindig, ami soha  véget
   nem ér. Add, hogy mindennapjainkban megtapasztalhassuk: a szeretet soha el
   nem múlik.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140503.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról