[Evangelium] 2014-05-02

[Evangelium mindennap]

   2014. május 2. – Péntek

   Abban az időben Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis Tibériás-tavának
   a  túlsó  partjára.  Nagy  tömeg  követte,  mert  látták  a  csodajeleket,
   amelyeket a betegeken végbevitt.  Jézus fölment egy  hegyre, és ott  leült
   tanítványaival együtt. Közel  volt húsvét, a  zsidók ünnepe. Amikor  Jézus
   fölemelte szemét,  és  látta,  hogy  nagy  tömeg  jön  feléje,  így  szólt
   Fülöphöz: „Honnan vegyünk  kenyeret, hogy  legyen mit  enniük?” Ezt  pedig
   azért kérdezte, hogy  próbára tegye,  mert ő  tudta, hogy  mit fog  tenni.
   „Kétszáz dénár  árú kenyér  sem elég  nekik, hogy  mindenki kapjon  valami
   keveset” – felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére
   megszólalt: „Van itt egy fiú,  akinél öt kenyér és két  hal van, de mi  ez
   ennyinek?” Jézus meghagyta:  „Telepítsétek le az  embereket!” Sok fű  volt
   azon a  helyen.  Letelepedtek hát:  szám  szerint mintegy  ötezren  voltak
   csupán a  férfiak.  Jézus  pedig  vette  a  kenyereket,  hálát  adott,  és
   kiosztotta a  letelepedett  embereknek;  ugyanígy  (adott)  a  halból  is,
   amennyit csak  akartak.  Amikor  pedig  jóllaktak,  szólt  tanítványainak:
   „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba.”  Összeszedték,
   s tizenkét  kosarat  töltöttek  meg az  öt  árpakenyér  maradékából,  amit
   meghagytak azok, akik ettek. Amikor pedig az emberek látták a  csodajelet,
   amelyet Jézus végbevitt, így  beszéltek: „Ez valóban az  a próféta, aki  a
   világba jön.”  Amikor Jézus  észrevette, hogy  érte akarnak  jönni, és  el
   akarják vinni,  hogy  erőszakkal  királlyá tegyék,  ismét  visszavonult  a
   hegyre, egészen egyedül.
   Jn 6,1-15

   Elmélkedés:

   Manapság, amikor az üzletek  polcain százféle pékáru közül  válogathatunk,
   kevésbé érezzük, hogy a kenyér Isten ajándéka. Amikor a régebbi időkben az
   emberek  saját  maguk  vetették  el  a  búzát  a  földbe  és  hétről-hétre
   megtapasztalták, hogy a  termés mennyire ki  van szolgáltatva az  időjárás
   körülményeinek, jobban megbecsülték  a kenyeret, s  jobban tudták, hogy  a
   termés Isten jóságától is  függ. A kenyér  persze napjainkban is  ugyanúgy
   készül az aratástól a sütésig, mint évszázadokkal ezelőtt, csak nem látjuk
   közvetlenül azt a  sok-sok emberi  munkát, illetve azt  az isteni  áldást,
   amelynek köszönhetően asztalunkra kerül.
   A csodálatos kenyérszaporítás alkalmával Jézus ad kenyeret az  embereknek,
   aki az utolsó vacsorán önmagát adta lelki kenyérként az Oltáriszentségben.
   Ajándék  ez  elsősorban   a  mennyei  Atyának,   hiszen  az  iránta   való
   engedelmesség vezeti mindig Jézust. De ajándék ez az apostoloknak is, akik
   az  utolsó  vacsorán  kapott  parancs   szerint  Jézus  távozása  után   a
   kenyértörésben  találják  meg  közösségük   alapját.  Ugyanakkor  ezt   az
   ajándékot, saját  testét  az Oltáriszentségben  Jézus  mindannyiunknak  is
   nyújtja, mégpedig  úgy, mint  az  örök élet  táplálékát. Olyan  titok  ez,
   amelyet nem kívülről kell szemlélnünk, hanem élni kell a lelki táplálkozás
   e nagy  lehetőségével.  A földi  kenyér  is és  a  lelki kenyér  is  Isten
   ajándéka számunkra, amely biztosítja földi és örök életünket.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézusunk,  ments  meg  bennünket attól,  hogy  elforduljunk  tőled,
   megfeledkezzünk gondviselésedről és  a lelki  értékekről, amelyeket  neked
   köszönhetünk. Ments  meg  minket  attól,  hogy  szívünkön  eluralkodjon  a
   kapzsiság, a telhetetlenség és a gazdagodás féktelen vágya! Taníts  minket
   egyszerűségre és szegénységre, hogy mindig elégedettel legyünk azzal, amit
   Te ad nekünk! Jézusunk, te légy szívünk gazdagsága!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140502.mp3