[Evangelium] 2014-03-23

[Evangelium mindennap]

   2014. március 23. – Nagyböjt 3. vasárnapja

   Abban az időben: Jézus Szamaria  egyik városába, Szikárba érkezett,  közel
   ahhoz a földhöz,  amelyet Jákob  adott fiának, Józsefnek.  Ott volt  Jákob
   kútja. Mivel Jézus  útközben elfáradt,  leült a  kútnál. Az  idő dél  felé
   járt.
   Közben odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen. Jézus megkérte:
   „Adj innom!”  Tanítványai  ugyanis  elmentek  a  városba,  hogy  ennivalót
   vegyenek. Az asszony  elcsodálkozott: „Hogyan kérhetsz  te, zsidó  létedre
   tőlem, szamariai  asszonytól inni?”  A zsidók  ugyanis nem  érintkeznek  a
   szamaritánusokkal.
   Jézus így felelt: „Ha ismernéd Isten ajándékát, és tudnád, hogy ki  mondja
   neked: Adj innom!, inkább  te kérnéd őt,  és ő élő  vizet adna neked.”  Az
   asszony ezt felelte: „Uram, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély.  Honnan
   vennéd az élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk ezt
   a kutat adta, amelyből ő maga is ivott, meg a fiai és az állatai?”
   Jézus  erre  megjegyezte:  „Mindaz,  aki   ebből  a  vízből  iszik,   újra
   megszomjazik. De  aki abból  a vízből  iszik, amelyet  én adok  neki,  nem
   szomjazik meg soha többé. Az a víz, amelyet én adok, örök életre  szökellő
   vízforrás lesz benne.” Erre  az asszony megkérte: „Uram,  add nekem azt  a
   vizet, hogy ne legyek szomjas, és ne kelljen ide járnom vizet meríteni!”
   Jézus így szólt:  „Menj, hívd  a férjedet, és  jöjj ide!”  Az asszony  ezt
   felelte: „Nincs is férjem!”  Mire Jézus: „Jól  mondod, hogy nincs  férjed.
   Mert öt férjed  volt, és  akid most  van, az  sem a  férjed. Ezt  helyesen
   mondtad.” Ekkor így  szólt az  asszony: „Uram, látom,  hogy próféta  vagy!
   Atyáink ezen  a  hegyen  imádták  Istent, ti  pedig  azt  mondjátok,  hogy
   Jeruzsálem az a hely, ahol imádni kell őt.”
   Jézus ezt felelte: „Hidd el nekem,  asszony, hogy eljön az óra, amikor  az
   Atyát nem itt és nem is  Jeruzsálemben fogjátok imádni. Ti azt  imádjátok,
   akit nem  ismertek, mi  pedig azt,  akit ismerünk,  hiszen az  üdvösség  a
   zsidóktól ered. De  eljön az  óra, sőt  már itt  is van,  amikor az  igazi
   imádók lélekben  és  igazságban  imádják  az Atyát.  Mert  az  Atya  ilyen
   imádókat vár.  Isten ugyanis  Lélek, ezért  akik őt  imádják, lélekben  és
   igazságban kell  imádniuk.” Az  asszony így  szólt: „Tudom,  hogy eljön  a
   Messiás,  akit  Krisztusnak  neveznek.  Ha  majd  eljön,  ő  tudtunkra  ad
   mindent.”
   Erre Jézus kijelentette: „Én vagyok  az, aki veled beszélek.”  Tanítványai
   éppen visszaérkeztek, és  meglepődtek, hogy asszonnyal  beszélget. De  nem
   kérdezte meg egyikük  sem: „Mit  akarsz tőle?”,  vagy: „Miért  beszélgetsz
   vele?” Az  asszony  pedig  otthagyva  korsóját,  elsietett  a  városba  és
   elmondta az embereknek: „Gyertek, nézzétek meg azt az embert, aki  mindent
   elmondott, amit  tettem!  Lehet,  hogy  ő a  Krisztus?”  Ki  is  jöttek  a
   városból, és  odagyűltek  köréje.  Közben a  tanítványok  megkínálták  őt:
   „Mester, egyél!” Jézus azonban ezt mondta nekik: „Van nekem olyan  ételem,
   amelyről ti nem tudtok!” Erre  a tanítványok kérdezgetni kezdték  egymást:
   „Talán valaki  hozott  neki ennivalót?”  De  Jézus megmagyarázta:  „Az  én
   ételem az,  hogy megtegyem  annak  akaratát, aki  engem küldött,  és  hogy
   befejezzem az ő  művét. Ugye,  azt mondjátok: Még  négy hónap,  és itt  az
   aratás. Íme, én azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket és nézzétek  a
   földeket, aranysárgák  már,  készek az  aratásra.  Az arató  elnyeri  most
   jutalmát: Begyűjti  a termést  az  örök életre,  hogy aki  vetett,  együtt
   örülhessen azzal, aki arat. Mert igaza van a közmondásnak: Az egyik vet, a
   másik arat. Én azért  küldtelek titeket, hogy  learassátok, amivel nem  ti
   fáradtatok. Mások fáradoztak, ti pedig az ő munkájukba álltatok be.”
   Abból a  városból, a  szamaritánusok közül  sokan hittek  benne, mivel  az
   asszony  tanúsította:  „Mindent  elmondott,  amit  tettem.”  Mikor  azután
   kijöttek hozzá a szamaritánusok, megkérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is
   maradt két napig.  Ezután így szóltak  az asszonyhoz: „Most  már nem a  te
   szavadra hiszünk. Hallottuk őt mi magunk  is, és tudjuk, hogy valóban ő  a
   világ Üdvözítője.”
   Jn 4,5-42

   Elmélkedés:

   A kút mellett
   Nagyböjt 1.  vasárnapján lélekben  a pusztába  vonultunk, hogy  a  csendet
   keressük és a  csendben meghalljuk  Isten üzenetét.  A következő  vasárnap
   lélekben egy  hegyre  kapaszkodtunk  fel,  hogy  Jézus  isteni  dicsőségét
   szemlélhessük. Ma, a  harmadik nagyböjti  vasárnap pedig  leülünk egy  kút
   mellé, s várjuk, hogy  Jézus odaérjen, vizet  kérjen tőlünk, s  felélessze
   bennünk az örök élet utáni szomjúságot.
   Az evangélium  részletesen  beszéli  el  Jézus  találkozását  a  szamariai
   asszonnyal Jákob  kútjánál.  Annyira  életszerű a  jelenet  leírása  János
   evangélista részéről,  hogy semmiképpen  sem gondolhatjuk,  hogy  kitalált
   történetről van szó. A világ  legtermészetesebb dolga, hogy ha útja  során
   egy vándor odaér egy kúthoz, akkor kölcsönkéri az ivásra vagy  vízhordásra
   szolgáló edényt attól, aki éppen vizet  merít a kútból. Abban az időben  a
   vizet agyagkorsóban tárolták, vagy bőrből készült tömlőben vitték magukkal
   útjuk során. Mivel útközben a víz elfogyott, ezért a következő kúthoz érve
   megtöltötték újra.  A történet  Jézus kérésével  indul: „Adj  innom!”  (Jn
   4,7). Semmi meglepő  nem volna  abban, hogy Jézus  vizet kér,  inni kér  a
   kútból vizet merítő személytől, ha Jézus nem volna zsidó és az illető  nem
   volna  egy   szamariai   asszony.   Mivel  azonban   a   több   évszázados
   ellenségeskedés miatt a zsidók nem  érintkeztek, nem beszéltek a  Szamaria
   területén élőkkel,  meglepő Jézus  kérése,  s az  asszony mindjárt  ki  is
   fejezi csodálkozását: „Hogyan kérhetsz te, zsidó létedre tőlem,  szamariai
   asszonytól inni?” (Jn 4,9).
   Miért lépi  át  Jézus  az érintkezési  tilalom  által  húzott  láthatatlan
   határt? Természetesnek tartanánk  a magyarázatot, hogy  szomjas volt,  nem
   volt nála  ivásra  alkalmas  edény,  ezért  segítséget  kért.  Csakhogy  a
   hosszúra nyúlt  beszélgetés során  nem iszik.  Azt várnánk,  hogy az  „Adj
   innom!” kérésre az asszony merít a vízből és odanyújtja Jézusnak. Ehelyett
   hosszasan beszélgetnek, de Jézus nem iszik. Valószínűleg csupán azért  kér
   inni, hogy megszólíthassa az  asszonyt és taníthassa  őt. Inkább ő  akarta
   megkínálni a hit forrásából az asszonyt.  Az Úr módszere sikerrel jár.  Az
   élő vízről mondott kijelentésével nem csupán az asszony érdeklődését kelti
   fel, hanem felébreszti hitét is.
   Talán gyakrabban kellene keresnünk az  élő víz forrását. Talán  gyakrabban
   kellene leülnünk  Jézus  mellé,  s  engednünk,  hogy  tanítson  minket  az
   üdvösség igazságaira.  Jézus nem  mondja azt,  hogy nem  áll velünk  szóba
   bűneink miatt. A szamariai asszony egy bűnös nő. Jézus tapintatosan és nem
   sértően jelzi, hogy ismeri múltját, ismeri bűnét. Az asszony is  tudatában
   van bűnének, s tudja,  hogy az emberek kiközösítették  bűne miatt. Nem  is
   akar érintkezni, találkozni velük. Azért  megy a legnagyobb déli  forróság
   idején a  kúthoz, mert  biztos  benne, hogy  ilyentájt senkivel  sem  kell
   találkoznia, senki nem fog rá megvetően nézni. A találkozásban észre  kell
   vennünk az irgalmas Isten és a bűnös ember találkozását. A történetnek  az
   a nagyböjti  üzenete,  hogy  Isten  ugyanilyen  tapintattal,  szeretettel,
   irgalommal   közeledik   hozzánk.   Ismeri   életünket,   gyengeségeinket,
   hibáinkat,  bűneinket.  Van  hatalma  ahhoz,  hogy  eltörölje  vétkeinket,
   megbocsásson nekünk.  Keressük Jézust,  mert nála  megtaláljuk az  irgalom
   forrását, a megbocsátás új életre fakasztó vizét.
   Az elbeszélés tehát  arról szól, hogy  Jézus elindítja az  asszonyt a  hit
   útján és folyamatosan  vezeti őt.  Az asszony  részéről a  hit útján  való
   előrehaladás annak  köszönhető,  hogy  Jézus  lépésről  lépésre  feltárja,
   kinyilatkoztatja  magát  előtte.  Megvan   benne  a  tanulás  alázata,   a
   nyitottság és a hit engedelmessége. Ezekre van nekünk is szükségünk ahhoz,
   hogy a hit útján haladjunk.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus! A veled való találkozás hitet ébreszt bennünk. A  találkozás
   élményéről és hitünkről szeretnénk tanúságot tenni az emberek előtt,  hogy
   hozzád  vezessük  őket.  Benned  minden  ember  megtalálhatja  az  igazság
   forrását, mert az  örök élet igéi  nálad vannak. Te  mondtad egykor:  „Aki
   szomjazik, jöjjön  hozzám  és  igyon!” (Jn  7,37).  Add,  hogy  szomjazzuk
   igazságodat, s tanításoddal oltsd szomjunkat! Vezess bennünket az üdvösség
   útján!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140323.mp3