[Evangelium] 2014-03-22

[Evangelium mindennap]

   2014. március 22. – Szombat

   Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt.
   A farizeusok  és  az  írástudók  méltatlankodtak  miatta.  „Ez  szóba  áll
   bűnösökkel, sőt  eszik  is  velük”  –  mondták.  Jézus  erre  a  következő
   példabeszédet mondta nekik:
   „Egy embernek  két fia  volt.  A fiatalabbik  egyszer így  szóit  apjához:
   Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta  köztük
   vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és  elment
   egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát.  Amikor
   mindenét elpazarolta,  az  országban nagy  éhínség  támadt, s  ő  maga  is
   nélkülözni kezdett. Erre  elment és  elszegődött egy  ottani gazdához.  Az
   kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna
   gyomrát a sertések eledelével, de még  abból sem adtak neki. Ekkor  magába
   szállt: Atyám házában hány napszámos  bővelkedik kenyérben – mondta –,  én
   meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki;  Atyám,
   vétkeztem az  ég ellen  és  teellened. Arra  már  nem vagyok  méltó,  hogy
   fiadnak nevezz, csak  béreseid közé fogadj  be. Azonnal útra  is kelt,  és
   visszatért atyjához. Atyja  már messziről  meglátta, és  megesett rajta  a
   szíve.  Eléje  sietett,  nyakába  borult,  és  megcsókolta.  Ekkor  a  fiú
   megszólalt: „Atyám,  vétkeztem az  ég  ellen és  teellened. Arra  már  nem
   vagyok méltó,  hogy  fiadnak  nevezz.”  Az  atya  odaszólt  a  szolgáknak:
   „Hozzátok hamar  a legdrágább  ruhát, és  adjátok rá.  Húzzatok gyűrűt  az
   ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le.
   Együnk és vigadjunk, hisz  fiam halott volt és  életre kelt, elveszett  és
   megkerült.” Erre vigadozni kezdtek.
   Az idősebbik  fiú  kint volt  a  mezőn. Amikor  hazatérőben  közeledett  a
   házhoz, meghallotta a zeneszót és a  táncot. Szólt az egyik szolgának,  és
   megkérdezte: Mi történt? Megjött  az öcséd, és  atyád levágatta a  hizlalt
   borjút, mivel  épségben  visszakapta  őt  –  felelte  a  szolga.  Erre  az
   idősebbik fiú megharagudott, és nem  akart bemenni. Ezért atyja kijött  és
   kérlelni kezdte.  De  ő szemére  vetette  atyjának: Látod,  én  annyi  éve
   szolgálok neked, és egyszer sem szegtem  meg parancsodat. És te nekem  még
   egy gödölyét sem adtál  soha, hogy mulathassak  egyet a barátaimmal.  Most
   pedig, hogy ez a te fiad,  aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta,  megjött,
   hizlalt borjút vágattál le neki.
   Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied.  De
   most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és
   most életre kelt, elveszett és újra megkerült.”
   Lk 15,1-3.11-32

   Elmélkedés:

   A fiú és az atya találkozására csak a fiú készülhetett fel előre. Az  apja
   nem tudhatta,  hogy fia  mikor  jön haza  vagy hogy  egyáltalán  hazatér-e
   valaha. A fiú viszont hazafelé tartva állandóan arra a pillanatra gondolt,
   amikor majd apjától bocsánatot fog  kérni. Talán arra is felkészült,  hogy
   apja eltaszítja  és  nem fogadja  el  bocsánatkérését. De  bármennyire  is
   próbált készülni a találkozásra, olyan fogadtatásban részesült, amire  nem
   számított. Erre utal, hogy azzal is megelégedett volna, hogy a napszámosok
   közé befogadják.
   Az apa nem  számíthatott arra, hogy  fia visszatér hozzá,  de a fiú  jötte
   mégsem érte váratlanul. Az  atyja megbocsátására vágyó  fiú még észre  sem
   veszi apját, amikor  ő már  megpillantja és eléje  siet. Ilyen  megbocsátó
   szeretettel siet elénk az irgalomban gazdag Isten, ha a bűnbánat legkisebb
   jelét mutatjuk és elindulunk felé.
   A példázat cselekményei a házhoz kötődnek.  E házat hagyja el a  fiatalabb
   fiú, ide kívánkozik vissza, amikor mindenét elpazarolta, és ebbe az  atyai
   házba tér vissza. Neki mindig helye volt ebben a házban, akkor is, ha ez a
   hely egy időre üres maradt. Az  idősebb testvér, akinek szintén helye  van
   az atyai házban, a történet végén mégsem akar oda belépni, mert talán  azt
   gondolta,  hogy  az  ő  helyét  akarja  elfoglalni  öccse,  akit  nem   is
   testvérének, hanem atyja  fiának nevez. Vajon  bement-e később az  idősebb
   fiú a házba?
   És én belépek-e az irgalmas Isten házába, ahol nekem is helyem van?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, Jézus, nyisd fel szememet az imára és taníts engem imádkozni!  Nyisd
   fel szememet,  hogy a  szenvedésben  nem elviselhetetlen  rosszat  lássak,
   hanem lehetőséget az Istenhez való közeledésre.  Vezess engem az ima és  a
   szenvedés által a megtérés útján!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140322.mp3