[Evangelium] 2014-03-10
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Már. 10., H, 01:00:01 CET
2014. március 10. – Hétfő
Egy alkalommal Jézus az utolsó ítéletről beszélt tanítványainak: Amikor az
Emberfia eljön az ő dicsőségében összes angyalának kíséretében, és helyet
foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő
pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a
kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára. Azután
a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek
birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és
ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, és
ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti
fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!”
Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy
enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor
láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy
betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy
meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek:
Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!”
Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti, átkozottak, az örök
tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem
adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, és
nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és
börtönben sínylődtem: és ti nem látogattatok meg engem!”
Erre ők is megkérdezik: „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni,
idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a
segítségedre?” Ő pedig ezt feleli majd nekik: „Bizony, mondom nektek: Amit
e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!” Ezek akkor az
örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre.
Mt 25,31-46
Elmélkedés:
A végső ítéletről szóló mai evangéliumi részben arról van szó, hogy
egyesek az embertársaiknak nyújtott irgalmas tetteik jutalmaként elnyerik
az üdvösséget, míg mások, akik nem ismerték fel a szükséget szenvedőkben
Krisztust és elmulasztották a segítségnyújtást, nem jutnak be az örök
életre.
A Katolikus Egyház liturgikus rendje azért tárja elénk most, a nagyböjtben
ezt a szakaszt, mert emlékeztetni akar bennünket arra, hogy ez az időszak
nem csupán a böjtölésről, az önmegtagadásról és a lemondásokról szól,
hanem arról is, hogy gyakorolnunk kell a felebaráti szeretetet. Az
alamizsna adás ugyan régies kifejezésnek tűnik, de ma is időszerű
cselekedet. Nem csupán sajnálatból való adakozás ez, hanem vallásos
cselekedet, amely a szegényben és a rászorulóban magát Krisztust látja
meg, s amely mindig nagylelkű és tapintatos. A szegények iránti
rokonszenvünk és segítőkészségünk gyakorlati megnyilvánulása ez. Az
alamizsnálkodást Jézus az imádság és a böjt mellett a vallásos élet
harmadik pillérének nevezi (vö. Mt 6,1-18), amelyet önzetlenül, sosem
kérkedve vagy hivalkodva az emberek előtt, és viszonzást nem várva kell
gyakorolnunk.
A nagyböjti időben talán ne menjünk el minden koldus mellett üres kézzel.
Vagy próbáljunk meg olyan valakinek segíteni, aki valóban rászorul.
Adományunkat Krisztusnak adjuk.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, Jézus Krisztus! Lelkünk megtisztítását kérjük tőled. Mi sokszor
megelégszünk a felületes bűnbevallással, de te gyökeres megújulást vársz
tőlünk. Te képes vagy alapjaiban megtisztítani lelkünket, hogy egyedül
Istennek éljünk. A lelki megújulás adjon nekünk erőt ahhoz, hogy
evangéliumod hirdetői legyünk a világban azok számára, akik még keresik
megtisztító irgalmadat és felemelő szeretetedet.
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140310.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról