[Evangelium] 2014-06-03

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Jún. 3., K, 01:00:01 CEST


   2014. június 3. – Kedd

   Jézus az utolsó  vacsorán tekintetét  az égre emelte,  és így  imádkozott:
   „Atyám, eljött az óra.  Dicsőítsd meg Fiadat,  hogy Fiad is  megdicsőítsen
   téged! Te hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindenkinek,  akit
   neki adtál, örök életet adjon. Az  örök élet pedig az, hogy  megismerjenek
   téged, az  egy  igaz Istent,  és  Jézus  Krisztust, akit  te  küldtél.  Én
   megdicsőítettelek  téged  a  földön.  A  feladatot,  amelyet  rám  bíztál,
   teljesítettem. Atyám,  most te  dicsőíts meg  engem azzal  a  dicsőséggel,
   amelyben részem volt  nálad a világ  teremtése előtt!  Kinyilatkoztattalak
   téged az embereknek, akiket e világból nekem adtál. Tieid voltak, és nekem
   adtad őket. Tanításodat megtartották. Most  már tudják, hogy minden,  amit
   nekem adtál, tőled van. Hiszen én a tőled vett igéket mondtam el nekik, ők
   pedig elfogadták: megismerték az igazságot,  hogy tőled jöttem, és  hittel
   elfogadták, hogy  te  küldtél  engem.  Értük  könyörgök.  Nem  a  világért
   könyörgök, hanem  értük,  akiket nekem  adtál.  Tieid ők–  hiszen  a  tied
   mindaz,  ami  az  enyém,  és  minden  az  enyém,  ami  a  tiéd  –,  és  én
   megdicsőültem bennük. Én nem maradok tovább  itt e világban, ők azonban  a
   világban maradnak. Én most hozzád megyek.”
   Jn 17,1-11a

   Elmélkedés:

   „Az örök  élet az,  hogy megismerjük  az  egy, igaz  Istent” (Jn  17,3)  –
   olvastuk az evangéliumban. Ezt  az örök életet  egyedül Jézus adhatja  meg
   nekünk, és ő ismerteti meg velünk Istent. Úgy tűnik azonban, hogy az  örök
   élet elnyerése  nem  magától  értetődő  minden  ember  számára,  hiszen  a
   megismert igazságot el is lehet utasítani. Mit tegyünk, hogy elnyerjük  az
   örök életet? – kérdezhetjük, miként egykor a gazdag ifjú is ezzel  fordult
   Jézushoz.
   A mai evangélium a következő választ adja: egyrészt hittel el kell fogadni
   a megismert igazságot,  másrészt meg kell  tartani Krisztus tanítását.  Az
   örök élet elnyerésének tehát van egy elméleti (értelmi) és egy  gyakorlati
   (az életben  megvalósítandó)  eleme. Ha  valóban  az örök  életre  akarunk
   jutni, akkor az  igazság keresését, elfogadását  és megtartását ne  csupán
   hasznos tanácsnak tekintsük, hanem erkölcsi kötelességünknek, s ehhez  jön
   még, hogy mindezt úgy tegyük, hogy közben megőrizzük a közösséget Krisztus
   Egyházával.
   Miután teljesítettük ezt a kötelességünket, nem állhatunk meg, hanem azért
   kell fáradoznunk, hogy mások is megismerjék Jézus igazságát, és  szabadon,
   minden kényszertől mentesen, hittel elfogadhassák azt. Ez az igazság vezet
   bennünket el az  örök életre.  Oktalanság volna,  ha csupán  a földi  élet
   néhány évtizedében akarnék boldog lenni, amikor az örök boldogság  részese
   lehetek.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Istenünk, Atyánk, add,  hogy senkit meg  ne botránkoztassunk  szavainkkal,
   tetteinket. Segíts,  hogy  életünk  erősítője  legyen  társaink  életének,
   akikkel együtt járunk  az úton. Add,  hogy mindig világosan  lássuk, mi  a
   teendőnk, s  add, hogy  mindent el  tudjunk vetni  magunktól, ami  nem  az
   életre, hanem a pusztulásra vezet.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140603.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról