[Evangelium] 2014-06-02

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Jún. 2., H, 01:00:00 CEST


   2014. június 2. – Hétfő

   Amikor  az  utolsó  vacsorán  Jézus  elmondta  búcsúbeszédét,  tanítványai
   megjegyezték: „Most nyíltan beszélsz, nem hasonlatokban. Most  elismerjük,
   hogy mindent tudsz, és nincs szükség  rá, hogy valaki is kérdezzen.  Ezért
   hisszük, hogy Istentől jöttél.” Jézus így felelt: „Most hisztek? Eljön  az
   óra – már el is jött –, amikor szétszéledtek, ki-ki a maga útján, és engem
   magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Mindezt
   azért mondtam  nektek,  hogy  békességet  találjatok  bennem.  A  világban
   üldözést szenvedtek; de bízzatok! Én legyőztem a világot.”
   Jn 16,29-33

   Elmélkedés:

   „Eljön az óra, amikor szétszéledtek, és engem magamra hagytok” (Jn  16,32)
   – mondja Jézus az utolsó vacsorán apostolainak. Jézus tudja, hogy mennyire
   gyenge még az  apostolok hite,  s előre  látja, hogy  el fognak  menekülni
   szenvedését és halálát látva. Ezért  próbálja azzal erősíteni övéit,  hogy
   amikor látják  kereszthalálát,  ez  valójában  győzelem,  győzelem  a  bűn
   felett.  Ugyanakkor   az  iránta   való  bizalmat   is  próbálja   növelni
   tanítványaiban,  hogy  ne  essenek  kétségbe  távozását  követően,  amikor
   szenvedések, üldözések és nehézségek érik őket.
   Vajon  hogyan  érintene,  ha  nekem  mondaná  ugyanezt?  Megsértődnék   és
   tiltakoznék talán? S egyébként is: miért mondja ezt? Nem a  bizalmatlanság
   szól Jézusból, hanem  tudja, hogy mennyire  esendőek vagyunk. Tudja,  hogy
   amilyen könnyen tudunk lelkesedni valakiért, ugyanolyan könnyen szembe  is
   fordulunk vele. A megpróbáltatások  idején derül csak  ki igazán, hogy  ki
   mennyire állhatatos.
   Be kell látnunk, hogy gyengék és esendőek vagyunk. Ha mi elhagyjuk Jézust,
   ő akkor sincs egyedül,  mert az Atya mindig  vele van. Mi viszont  egyedül
   maradunk, ha elhagyjuk  őt. Mit  kezdenénk segítsége  és kegyelme  nélkül?
   Hová vezetne életünk? Hová mennénk  Jézus nélkül? Könnyen legyőzne  minket
   rosszra hajló emberi természetünk vagy a világ számtalan csábítása. Kérjük
   imádságainkban az  állhatatosság és  a hűség  kegyelmét, hogy  soha el  ne
   hagyjuk Urunkat, aki biztos utunk az Atyához.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Mindenható Istenünk, Urunk! Te  jól tudod, hogy mi  lakik az emberben,  mi
   lakik a szívünkben. A te képmásodat hordozzuk magunkban, ami azt  jelenti,
   hogy nem  önmagunkért,  hanem  neked  élünk.  Életünk  akkor  válik  igazi
   értékké, ha azt  a te és  az emberek szolgálatára  szenteljük. Alakíts  át
   minket akaratod szerint,  hogy szívünk mindig  a te szándékaidat  keresse!
   Add  nekünk  a  szívünket  átformáló  megtérés  kegyelmét,  hogy   Fiadhoz
   hasonlóan életünket áldozzuk neked!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140602.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról