[Evangelium] 2014-07-07

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Júl. 7., H, 01:00:01 CEST


   2014. július 7. – Hétfő

   Amikor Jézus Kafarnaumban  tanított, egy elöljáró  lépett hozzá,  leborult
   előtte, és így kérlelte: „Uram, a leányom most halt meg. De jöjj, tedd  rá
   kezedet, és  életre  kel” Erre  Jézus  fölkelt, és  tanítványaival  együtt
   elment vele.
   Közben egy  asszony, aki  tizenkét éve  vérfolyásban szenvedett,  hátulról
   Jézus  közelébe  férkőzött,  és  megérintette  ruhájának  szegélyét.   Azt
   gondolta magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” Jézus erre
   megfordult, ránézett, és így szólt: „Bízzál, leányom! Hited  meggyógyított
   téged.” Attól az órától fogva egészséges lett az asszony.
   Amikor Jézus az elöljáró házába ért,  és látta a fuvolásokat meg a  lármás
   tömeget, rájuk  szólt: „Távozzatok,  hiszen  nem halt  meg a  leány,  csak
   alszik!” Azok kinevették. Miután  eltávolították a tömeget, Jézus  bement,
   megfogta a leány kezét,  és az életre kelt.  Ennek híre elterjedt azon  az
   egész vidéken.
   Mt 9,18-26

   Elmélkedés:

   A kafarnaumi  elöljáró  lányának feltámasztása  és  a tizenkét  éve  beteg
   asszony meggyógyításának  története  Szent  Márk  evangéliumában  (vö.  Mk
   5,21-43) is megtalálható,  de ott sokkal  részletesebben. A liturgikus  év
   rendje szerint  ma a  Máté szerinti  változatot olvassuk,  amely  rövidebb
   formában őrizte meg a két esetet.
   Márknál az elöljáró haldokló leányához hívja Jézust, majd később a szolgák
   jelentik, hogy meghalt a gyermek.  A beteg asszony meggyógyítása  esetében
   pedig Jézus megérezvén, hogy erő áradt  ki belőle, keresni kezdi, hogy  ki
   érintette meg, de a körülötte lévők  nem tudják megmondani. Ekkor lép  elő
   az asszony, akivel a gyógyulás történt.
   Ezeket a körülményeket Máté talán azért nem tartja annyira fontosnak, mert
   ő a Jézusban való hitet akarja hangsúlyozni mindkét esettel  kapcsolatban.
   Az elöljáró hitét fejezi ki az a  tény, hogy gyermeke már halott és  ekkor
   kéri Jézustól,  hogy támassza  életre.  Emberileg lehetetlent  kér,  mégis
   bízik annak teljesülésében. A beteg asszony is hitének köszönhetően nyerte
   el a gyógyulást. Cselekedetéből, Jézus ruhája megérintéséből az Úr azonnal
   kitalálta gondolatait, megértette szándékát, hogy gyógyulni szeretne.
   Hitem megvallása, kifejezése  az első  lépés a csoda  felé. Vajon  merek-e
   Jézustól hittel, bizalommal kérni? Van-e  bátorságom olyat kérni, ami  egy
   új élet útján indít el?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Azt kérted, Uram, hogy téged szeresselek jobban, mint a hozzám legközelebb
   álló szeretteimet. Arra kértél, vegyem  fel a keresztemet, és  kövesselek,
   ne nézzek hátra,  szeretteim és  korábbi életem felé.  Arra vágytál,  hogy
   veszítsem el az életem érted, adjak  fel mindent, azért, hogy benned  újra
   megtaláljam. Nem  mondom,  hogy  tisztán  értettem,  miért,  de  megtettem
   mindezt, érted,  Uram.  Rád bíztam  magam,  és hittem  benned.  És  többet
   kaptam, mint reméltem. Cserébe Élettel töltöttél meg, és  felelősségteljes
   küldetést adtál.  Azóta  nem  élek cél  és  otthon  nélkül.  Jelenléteddel
   betöltöd és  boldoggá teszed  életemet. Különleges  szépséget adsz  minden
   napomnak. Istenem! A  bátorságért imádkozom.  Add, hogy  minél több  ember
   merje elveszíteni életét, és ezáltal egy teljesebb, igazibb életet  kapjon
   tőled.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140707.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!
   Az e-vangélium 10. születésnapja alkalmából kedvezményes áron kaphatóak  a
   könyvek, amelyek az általam írt e-vangéliumi elmélkedéseket tartalmazzák.
   A 3 különböző tartalmú sorozat: 1. A hit forrása (2011-2012-2013 évek), 2.
   Igéddel éltess  engem! (2008-2009-2010  évek), 3.  Szívünkben mély  nyomot
   hagyott (2005-2006-2007 évek).
   Aki bármelyik sorozat három kötetét együtt rendeli meg, csak 2-ért  fizet,
   azaz 1  kötetet  ajándékba,  ingyen  kap.  A  postaköltség  Magyarországra
   bármennyi könyv rendelése esetén csak 800 Ft.
   Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
   2014. július 9.
   A könyv rendelése: Kattintson az  alábbi linkre, majd az űrlapot  kitöltve
   küldje el azt. (A  link biztonságos, még akkor  is, ha esetleg a  böngésző
   mást jelez.)
   https://docs.google.com/forms/d/1jWl4KUT2YLpNAwPp_N9E6IBrtdgY2kjsclax85fwPe4/viewform


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról