[Evangelium] 2014-07-06

[Evangelium mindennap]

   2014. július 6. – Évközi 14. vasárnap

   Abban az  időben  Jézus megszólalt,  és  ezt mondta:  Magasztallak  téged,
   Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak  elől,
   és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen,  Atyám, így tetszett ez  neked!
   Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az
   Atya, s az Atyát  sem ismeri más, csak  a Fiú, és akinek  a Fiú ki  akarja
   nyilatkoztatni. Jöjjetek  hozzám  mindnyájan, akik  fáradtak  vagytok,  és
   terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat,
   és tanuljatok  tőlem,  mert  én  szelíd vagyok  és  alázatos  szívű  –  és
   nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.
   Mt 11,25-30

   Elmélkedés:

   Jézust hallgatva
   „Vegyétek magatokra  igámat és  tanuljatok tőlem”  (Mt 11,29)  –  olvassuk
   Jézus szavait a  mai evangéliumban.  Napról napra  leülünk Jézus  lábához,
   hogy hallgassuk  őt,  vasárnapról  vasárnapra  összegyűlünk  a  templomban
   Krisztus körül, hogy  tanuljunk tőle.  Megtanuljuk, hogy  milyen legyen  a
   kapcsolatunk a  mennyei  Atyával,  hogyan  viselkedjünk  embertársainkkal,
   hogyan szemléljük a világot és benne  önmagunkat, mi a hivatásunk a  földi
   életben.
   Amikor  az  evangéliumokat  olvasva,   hallgatva  megismerjük  Jézust   és
   tanítását, észrevesszük,  hogy mennyire  emberi, emberközeli  az  üzenete.
   Isten nem  kioktatja  az  embert, hanem  szelíden  próbálja  rávezetni  az
   igazságra. Emberekkel való  beszélgetéseink során  hamar ellenérzés  ébred
   bennünk, amikor valaki  kioktat minket vagy  lekezelően bánik velünk.  Úgy
   viselkedik, mintha egyedül  ő volna  a teljes igazság  birtokában és  most
   nagylelkűen elmagyarázza nekünk, hogyan kellene viselkednünk. Ha pedig  mi
   beszélünk egy képzeletbeli  magaslatról, akkor  az emberek  visszahúzódnak
   tőlünk, mert  nem kérnek  a kioktatásunkból.  Isten beszédstílusa  egészen
   más. Akaratát, mondanivalóját, üzenetét egészen szelíden közli velünk. Nem
   kényszerít   bennünket   semmire,   hanem   felajánlja,   hogy    szabadon
   elfogadhassuk   törvényeit,   amelyek   földi   boldogságunkat   és   örök
   üdvösségünket egyaránt  szolgálják.  Mennyi  jóság,  barátság,  rokonszenv
   fedezhető fel  Jézus szavaiban.  Mennyi  megértést, elfogadást  tanúsít  a
   bűnösök, a gyengék iránt. Milyen türelemmel várja, hogy megértsük őt.
   Amikor az évek  során egyre jobban  elmélyedünk tanításában, egyszer  csak
   észrevesszük, hogy mennyire keveset értünk és mennyire keveset  valósítunk
   meg mindabból,  amit Isten  kér tőlünk.  Beláthatatlan lelki  magasságokat
   látunk,  sok  mindent  megvalósíthatatlannak   tartunk  és  megérezzük   a
   különbséget az ember  és az Isten  között. Nem arról  van szó, hogy  Isten
   eltávolodik tőlünk vagy mi  tőle, hanem megérezzük  az Isten nagyságát  és
   emberségünk kicsinységét, azt,  hogy a  végtelen Isten  szóba áll  velünk,
   kicsiny teremtményeivel.  Talán éppen  itt jutunk  el oda,  hogy  mennyire
   isteni a hozzánk szóló  üzenet. Ha Isten nem  szólna hozzánk, nem  mutatna
   nekünk utat, nem vezetne minket törvényei által, teljes  bizonytalanságban
   élnénk  és  nem  találnánk  életünk  értelmét.  Jézus  Krisztus   megváltó
   cselekedetét,  a   kereszthalált  nem   helyettesítheti  semmi.   Üdvözítő
   tanítását nem helyettesítheti semmilyen más emberi eszme. Ilyen csodálatos
   megváltói tettet nem  tudna kitalálni egyetlen  ember sem, ilyen  üdvözítő
   igazság nem születhetne meg egyetlen ember fejében sem. Ezért  mondhatjuk,
   hogy valóban isteni gondolatnak,  akaratnak, szándéknak köszönhetjük  azt,
   hogy Jézus tanít bennünket, élete  feláldozásával megváltott minket és  az
   örök életre vezet.
   Jézus azért fontos számunkra, mert személyében az emberrel és az  Istennel
   találkozunk. Nem egy emlékkel, nem egy elmélettel, nem egy dologgal, hanem
   egy személlyel, aki szelíden  arra kér minket, hogy  vegyük magunkra az  ő
   igáját, öltsük  magunkra  az  ő  személyét, éljünk  úgy,  ahogyan  ő  élt,
   engedelmeskedjünk Istennek,  ahogyan  ő  engedelmeskedett  az  Atyának  és
   szeressük embertestvéreinket.  Magamra  ölteni Krisztust,  általa  egy  új
   embert, egy egész életre szóló feladat, kihívás. Vagy őt hordozom, vagy  a
   bűn igájába hajtom magamat.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, Jézus Krisztus!  Te boldognak  nevezted azokat,  akik hallgatják  az
   Isten szavát, hallgatnak téged. Nem csupán a szavak meghallgatásáról és  a
   tanításnak   való   engedelmességről   beszéltél,   hanem   arról,    hogy
   ragaszkodjunk hozzád, aki számunkra a leghitelesebben közvetíted a mennyei
   Atya szavát és akaratát. Követődként akkor válunk Isten tanítványaivá,  ha
   osztozunk életedben,  sorsodban,  engedelmességedben,  szenvedéseidben  és
   feltámadásodban. Vezess minket, Urunk, az üdvösségre!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140706.mp3