[Evangelium] 2014-02-02

[Evangelium mindennap]

   2014. február 2. – Vasárnap, Urunk bemutatása (Gyertyaszentelő
   Boldogasszony)

   Amikor  Mózes  törvénye  szerint  elteltek  Mária  tisztulásának   napjai,
   fölvitték Jézust  Jeruzsálembe,  hogy bemutassák  az  Úrnak, amint  az  Úr
   törvénye előírja: „Minden  elsőszülött fiú az  Úr szent tulajdona”.  Ekkor
   kellett Máriának, ugyancsak az Úr  törvénye szerint, „egy pár gerlét  vagy
   két  galambfiókát”   tisztulási  áldozatul   bemutatnia.  És   íme,   volt
   Jeruzsálemben egy Simeon  nevű férfiú,  egy igaz és  istenfélő ember,  aki
   Izrael  vigaszára  várt,  és  a  Szentlélek  lakott  benne.  A  Szentlélek
   kinyilatkoztatta neki, hogy  nem lát  halált addig,  míg nem  látja az  Úr
   Fölkentjét. A  Lélek arra  indította, hogy  menjen a  templomba, amikor  a
   gyermek  Jézust  odavitték  szülei,  hogy  a  törvény  előírásai   szerint
   cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent:
   Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram,
   szavaid szerint békességben,
   mert szemeim meglátták Szabadításodat,
   melyet minden nemzet számára készítettél,
   hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak,
   és dicsőség népednek, Izraelnek.
   Jézus atyja  és  anyja ámulva  hallgatták  mindazt, amit  Simeon  mondott.
   Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám,
   e  gyermek  által  sokan  elbuknak  és  sokan  feltámadnak  Izraelben!  Az
   ellentmondás jele lesz  ő –  még a  te lelkedet is  tőr járja  át –,  hogy
   napfényre  kerüljenek  sok  szívnek  titkos  gondolatai!”  Ott  volt  Anna
   prófétanő  is,  Fánuel  leánya  Áser  törzséből.  Idős  volt  már,  napjai
   előrehaladtak. Leánykora után  hét évig élt  férjével, majd özvegyen  érte
   meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta  el a templomot soha, böjtölve  és
   imádkozva szolgálta Istent éjjel  és nappal. Abban  az órában is  odament,
   dicsőítette Istent, és beszélt  a gyermekről mindazoknak, akik  Jeruzsálem
   megváltására vártak.
   Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek  városukba,
   a galileai  Názáretbe. A  gyermek pedig  növekedett és  erősödött;  eltelt
   bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
   Lk 2,22-40

   Elmélkedés:

   Ő a mi világosságunk
   A mai ünnepen arra emlékezünk, hogy Jézust negyven nappal születése után a
   vallási  törvény  előírásai  szerint  bemutatták  Istennek  a  jeruzsálemi
   templomban. A gyermekek templomi bemutatása arra vezethető vissza, hogy az
   Egyiptomból való kivonulás éjszakáján a zsidó elsőszülöttek  megmenekültek
   és csak  az  egyiptomi  családok elsőszülött  gyermekeit  érte  halál.  Az
   elsőszülöttek  ettől  kezdve  Isten  tulajdonának  számítottak,  ezért   a
   szülőknek ki kellett váltaniuk gyermeküket. Az előírások szerint a  szülés
   utáni negyvenedik  napon kellett  az  édesanyának a  tisztulási  áldozatot
   bemutatnia. A  Máriára  vonatkozó  tisztulási előírás  és  az  elsőszülött
   gyermekre vonatkozó bemutatás kötelezettsége – mindkettőre utalás szerepel
   az evangéliumi szövegben – valójában nem kívánta azt, hogy Mária és József
   Jeruzsálembe menjen és  azt sem,  hogy a gyermek  Jézust magukkal  vigyék,
   hiszen ennek bárhol eleget tudtak  volna tenni. Lukács evangélista  minden
   bizonnyal arra akart rámutatni az  esemény lejegyzésével, hogy a  Fiúisten
   megjelenik  Atyja  házában,  a  templomban,   és  az  Isten  által   előre
   kiválasztott  személyek  örömmel  fogadják  őt,  és  felismerik  benne   a
   megváltóra vonatkozó ígéret beteljesedését.
   Az ünnep  evangéliumának szövegében  kulcsfontosságú a  látás szó.  Simeon
   ígéretet kapott, hogy  „nem lát halált”  egészen addig a  napig, amíg  nem
   „látja a Fölkentet.” Amikor pedig karjába vehette a gyermek Jézust,  hálát
   ad Istennek,  mert „látták  szemei  a Szabadítót.”  Az idős  Simeon  arról
   beszél magasztos szavakkal, hogy  e gyermekben, azaz Jézusban  teljesültek
   be az egykor tett isteni ígéretek. Beteljesedett a választott népnek  tett
   ígéret, hogy elérkezik  majd a  Megváltó, és teljesedik  a Simeonnak  tett
   ígéret, hogy halála előtt  megláthatja a Megváltót. Jézus  világrajöttével
   az ígéret  népéből megváltott  néppé válnak  az emberek.  Mi magunk  is  a
   megváltottak közé tartozunk. Vajon az én szemeim meglátják-e Jézust?  Vagy
   inkább eltakarom a szemem? Meglátom-e Jézusban a világ megváltóját?
   Mindannyiunk szívében  ott  él az  Isten-látás  vágya. Mária,  aki  egykor
   karjában vitte gyermekét a templomba, hogy bemutassa Istennek, most nekünk
   hozza el Jézust, felénk tartja,  hogy láthassuk a Megváltót. Mária  Jézust
   nyújtja a gyermekeknek, a fiataloknak, a felnőtteknek és az időseknek. Nem
   kell félve eltakarnunk  az arcunkat  és a szemünket!  Nem kell  rettegnünk
   attól, hogy mi  történik, ha  találkozunk Istennel!  Hiszen nem  ítélkezni
   jön, hanem  hogy szabadulást  hozzon nekünk.  Ő a  mi Megváltónk,  ő a  mi
   világosságunk!
   Amikor az evangéliumban elolvassuk Simon ujjongó öröménekét és magunk  elé
   képzeljük Anna asszonyt, akkor  emberek állnak előttünk, akik  örvendeznek
   Jézusnak. Az  ő örömük  az  édesanya, Mária  öröméhez kapcsolódik,  aki  a
   templomi bemutatás alkalmával örömmel ad  hálát Istennek azért, hogy  anya
   lehet. Meghatottan  figyeljük  az idős  emberek,  Simeon és  Anna  örömét,
   hiszen egy idős  ember ritkábban  mutatja ki örömét.  És szemléljük  Mária
   örömét, aki talán még mindig nem érti egészen, hogy mit is jelent az, hogy
   Isten őt választotta a  Megváltó anyjának. Az öröm  mellett szó van még  a
   Máriára váró fájdalomról  is, amelyet  Simeon megjövendöl, s  amely az  Úr
   szenvedésekor és halálakor teljesedik be. A Megváltó édesanyjának életében
   ugyanúgy jelen van  az öröm és  a szenvedés, mint  minden ember  életében.
   Isten minket is  kiválaszt, nekünk  is hivatást  ad, amelynek  teljesítése
   fájdalmak és szenvedések közepette örömöt, boldogságot jelent.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, Jézus  Krisztus!  Te  vagy  a  világ  világossága!  Te  vagy  az  én
   világosságom. Veled nem járok sötétségben, hanem Isten felé visz életutam.
   Te a  sötétségből  a  világosságra  hívsz, és  azt  kéred  tőlem,  hogy  a
   világosság fiaként éljek. Ha a  te követődként, a világosság igaz  fiaként
   élek, akkor magam  körül szétsugárzom  az isteni fényt  és szeretetet.  Az
   örök világosság  felé vezető  utamon  legyen közbenjáróm  édesanyád,  Szűz
   Mária, aki méhében  hordozott téged,  a világ  világosságát! Segíts,  hogy
   letérjek a bűn sötét útjáról és mindig a hit világosságának útján járjak!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140202.mp3