[Evangelium] 2014-02-01

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Feb. 1., Szo, 01:00:01 CET


   2014. február 1. – Szombat

   Egy napon Jézus, amikor este lett, így szólt tanítványaihoz: „Keljünk át a
   túlsó partra.”  Erre  azok elbocsátották  a  tömeget, és  Jézust  magukkal
   vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is voltak velük.  Nagy
   szélvihar támadt,  a  hullámok  a  bárkába  csaptak,  úgyhogy  az  már-már
   megtelt.  Ő  a   bárka  végében  egy   vánkoson  aludt.  Felkeltették   és
   megkérdezték: „Mester, nem törődsz  azzal, hogy elveszünk?” Erre  fölkelt,
   ráparancsolt a szélre, és  ezt mondta a  tengernek: „Hallgass el,  nyugodj
   meg!” A  szél elállt,  és nagy  csendesség lett.  Ekkor hozzájuk  fordult:
   „Miért féltek?  Még mindig  nincs  bennetek hit?”  Nagy félelem  fogta  el
   ugyanis őket. Egymást  kérdezgették: „Ki lehet  ez, hogy még  a szél és  a
   tenger is engedelmeskedik neki?”
   Mk 4,35-41

   Elmélkedés:

   A vihar lecsendesítésének  története nem csupán  egy természeti csodát  ír
   le. Nem csak arról van  itt szó, hogy az  isteni szónak akkora ereje  van,
   hogy a természeti  erők rögtön  engedelmeskednek neki,  hanem arról,  hogy
   Jézus tanítványai mindenkor számíthatnak az ő segítségére.
   Amikor napjainkban  a  tengeri  szökőárak  vagy  más  természeti  csapások
   pusztításáról hírt kapunk, sokszor gondolunk arra, hogy mennyire jó volna,
   ha az isteni szó napjainkban is megmutatkozna, és megszelídítené az emberi
   erőt messze felülmúló természeti erőket. Talán azt érezzük, hogy  miközben
   mi aggódunk és  félünk, nem  szól az  Isten, hanem  mintha némán  pihenne,
   ahogyan Jézus is nyugodtan aludt,  miközben az apostolok attól  rettegtek,
   hogy életük odavész.  Amikor pedig Jézushoz  fordulnak segítségért, az  Úr
   azonnal csodát tesz, mégpedig  olyat, amire talán  nem is számítottak.  Az
   isteni gondviselés akkor is törődik velünk,  ha mi ezt nem vesszük  észre.
   Jézus mindig velünk van. Gondjaink, aggodalmaink és félelmeink csónakjában
   is velünk utazik. Kérjük bátran és csodát tesz velünk!
   És egy szinte már vakmerő gondolat befejezésként: A tökéletes bizalom jele
   lehet, ha Jézust „hagyom aludni,” hiszen  ha velem van, álmában is  vigyáz
   rám s baj nem érhet.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és  kicsinységem
   tudatában  hálát  adok  neked,   s  egész  lelkemmel  kérlek,   rendkívüli
   jóságodban  fogadd  jóakarattal  könyörgésemet:  hatalmaddal  űzd  el   az
   ellenséget  tetteimtől  és  cselekedeteimtől,  erősíts  engem  a   hitben,
   kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem
   boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy Téged mindenkinél  és
   mindennél jobban szeresselek!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140201.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról