[Evangelium] 2014-04-23

[Evangelium mindennap]

   2014. április 23. – Szerda

   Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba  mentek,
   amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra  (két-három óra járásnyira)  fekszik.
   Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek
   és vitatkoztak,  egyszerre  maga  Jézus közeledett  feléjük,  és  hozzájuk
   szegődött. Ők azonban  nem ismerték  meg őt,  mert látásukban  akadályozva
   voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással
   útközben?” Erre szomorúan megálltak,  és egyikük, akit Kleofásnak  hívtak,
   ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben,  aki
   nem tudja, mi történt ott ezekben  a napokban?” Ő megkérdezte: „Miért,  mi
   történt?”
   Azok ezt felelték:  „A názáreti Jézus  esete, aki szóban  és tettben  nagy
   hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink
   kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi
   azt reméltük, hogy ő váltja meg  Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek,  már
   három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart  bennünket.
   Hajnalban a  sírnál voltak,  de nem  találták ott  a holttestét.  Azzal  a
   hírrel  tértek  vissza,  hogy  angyalok  jelentek  meg  nekik,  akik   azt
   állították, hogy  él. Közülünk  néhányan el  is mentek  a sírhoz,  és  úgy
   találtak mindent,  ahogyan  az asszonyok  mondták,  őt magát  azonban  nem
   látták.”
   Jézus erre így szólt: „Ó,  ti oktalanok és késedelmes szívűek!  Képtelenek
   vagytok hinni abban, amit a  próféták jövendöltek! Hát nem ezeket  kellett
   elszenvednie a Messiásnak,  hogy bemehessen  dicsőségébe?” Azután  Mózesen
   kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta,  ami az írásokban őróla  szól.
   Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna
   menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik,  és
   lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor  asztalhoz
   ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és  odanyújtotta
   nekik. Erre megnyílt a szemük, és  fölismerték. De ő eltűnt előlük.  Akkor
   azt mondták egymásnak:  „Ugye lángolt a  szívünk, amikor útközben  beszélt
   hozzánk, és kifejtette az  írásokat?” Még abban az  órában útra keltek  és
   visszatértek  Jeruzsálembe.  Ott  egybegyűlve  találták  a  tizenegyet  és
   társaikat.  Azok  ezzel  fogadták  őket:  „Valóban  feltámadt  az  Úr,  és
   megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan
   ismerték fel Jézust a kenyértörésben.
   Lk 24,13-35

   Elmélkedés:

   A húsvéti ünnepek befejeződtek Jeruzsálemben. Az ünnepre érkező zarándokok
   hazatértek. Az ünnep előtti napon Jézus meghalt, élete véget ért. Vasárnap
   reggel az  asszonyok, akik  a  sírhoz mentek,  még  az Úr  holttestét  sem
   találták meg. A  Jézus-esemény lezárult.  Nincs értelme  tovább maradni  a
   városban, gondolja a két  tanítvány, akik reményvesztetten indulnak  haza,
   Emmauszba.
   Esetük jól példázza,  hogy milyen csalódást  jelentett Jézus követőinek  a
   nagypénteki szégyenteljes kereszthalál. S ebből a csüggedésből még az  sem
   tudja felrázni őket, hogy az asszonyok azt állították, hogy Jézus él.  Sőt
   miután egyes  apostolok szintén  üresnek találták  a sírt,  még ennek  sem
   hisznek. Útközben, amikor találkoznak Jézussal, lángol ugyan a szívük,  de
   mégsem jutnak  el  a felismerésre.  A  kenyértörés az  az  esemény,  amely
   megnyitja szemüket, s új megvilágításba helyez minden korábban  történtet.
   Amikor Jézus megtöri a kenyeret és odanyújtja az emmauszi  tanítványoknak,
   ezt oly  módon  teszi,  ahogy  senki  más.  A  megvilágosodás  élménye,  a
   felismerés öröme  azonnal  arra  indítja  őket,  hogy  örömüket  megosszák
   másokkal, ezért visszasietnek az apostolokhoz Jeruzsálembe.
   A Krisztussal  való  találkozás  a  szentáldozásban  mindannyiunk  számára
   lehetséges, hiszen  az Oltáriszentségben  Jézus valóságosan  jelen van.  A
   szentáldozás  engem  is  arra   indít,  hogy  tanúságot  tegyek   Krisztus
   jelenlétéről.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Mennyei Atyám! Kifejezem hálámat,  hogy meghívtál szolgálatodra.  Egyetlen
   jutalomért,  az   örök  üdvösségért   fáradozok,  s   tudom,  hogy   ennek
   elnyeréséért érdemes mindent megtennem. Elismerem, hogy bűnös vagyok,  aki
   a te  kegyelmeddel  mégis  felemelkedhetek  elesettségemből.  Légy  hozzám
   irgalmas! Légy hozzám nagylelkű! Légy velem megbocsátó!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140423.mp3