[Evangelium] 2014-04-22

[Evangelium mindennap]

   2014. április 22. – Kedd

   Húsvétvasárnap reggel Mária Magdolna könnyezve állt Jézus sírjánál.  Amint
   ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és ahol Jézus holtteste  feküdt,
   két, fehér ruhába öltözött angyalt látott. Ott ültek, az egyik a fejnél, a
   másik a lábnál. Így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?” „Mert  elvitték
   az én Uramat – felelte –, és nem tudom, hová tették.” Ezzel  hátrafordult,
   és íme, Jézus állt  előtte. Nézte, de  nem ismerte föl,  hogy ő az.  Jézus
   megkérdezte: „Asszony,  miért  sírsz?  Kit keresel?”  Mária  Magdolna  azt
   hitte, hogy a kertész az, és így válaszolt: „Uram, ha te vitted el,  mondd
   meg, hová  tetted,  hogy  magammal vihessem.”  Jézus  erre  megszólította:
   „Mária!” Mária felkiáltott: „Rabbóni!” – vagyis Mester. „Ne tartóztass!  –
   felelte  Jézus.  –  Még   nem  mentem  föl  az   Atyához.  Te  most   menj
   testvéreimhez, és vigyél  hírt nekik!  Fölmegyek az  én Atyámhoz  és a  ti
   Atyátokhoz, az  én  Istenemhez  és  a  ti  Istenetekhez.”  Mária  Magdolna
   elsietett. Hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat.” – És  elmondta,
   amit az Úr üzent.
   Jn 20,11-18

   Elmélkedés:

   A  húsvéti  időben  a  feltámadt  Jézussal  való  találkozások  adják   az
   evangéliumok alaptémáját. E találkozások azt bizonyítják, hogy  lehetséges
   eljutni a  hit látásmódjára,  s  ennek köszönhetően  felismerhetővé  válik
   Jézus. A mai  evangéliumi történet kezdetén  az üres sír  mellett álló  és
   sírdogáló Mária  Magdolnáról van  szó, aki  az elbeszélés  végén már  nagy
   örömmel siet, hogy  megvigye a  feltámadás hírét  a tanítványoknak.  Mária
   Magdolna  magatartását  egészen   rövid  idő  alatt   változtatja  meg   a
   Feltámadottal való  találkozás,  amely  a  csalódott  sírásból  kimozdítva
   elvezeti őt a felismerésre és a hitre.
   A találkozás első  pillanataiban azonban ő  is csak egy  kertészt lát,  de
   amikor az Úr nevén szólítja, megnyílik  szeme és felismeri Jézust. Amíg  a
   halottra emlékezik és  a halottat  keresi, addig  szemét, értelmét  homály
   takarja. A szeretett személy  elvesztése miatt érzett  fájdalom útja és  a
   könnyek útja e megszólítással véget ér, és ekkor kezdődik el számára a hit
   útja, a feltámadás hirdetésének útja, az öröm útja.
   Ezt a látásmódot, a hit látásmódját kellene megtanulnom Mária Magdolnától,
   hogy  felülemelkedhessek  csalódottságaimon  és  Krisztus   feltámadásának
   lelkes hirdetője  legyek  a  világban.  Ha  ezekben  az  örömteli  húsvéti
   napokban elindulok, hogy  keressem az Urat,  egészen biztos, hogy  egyszer
   csak mellém lép, rám tekint és nevemen szólít.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Ó, Uram,  nem merem  már  ígérni, hogy  megjobbítom  életemet! Ha  te  nem
   segítesz, csak  rosszat tudok  tenni. Ha  nem segítesz,  még szeretni  sem
   tudlak. Magamban  semmit sem  bízom, Jézusom.  Bizalmatlan vagyok  önmagam
   iránt, benned azonban bízom!
   Néri Szent Fülöp

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140422.mp3