[Evangelium] 2014-04-20

[Evangelium mindennap]

   2014. április 20. – Húsvétvasárnap, Urunk feltámadása

   A hét első  napján, kora  reggel, amikor  még sötét  volt, Mária  Magdolna
   kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól.  Erre
   elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett,  és
   hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova  tették!”
   Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind  a
   ketten, de a másik  tanítvány gyorsabban futott,  mint Péter, és  hamarabb
   ért a sírhoz. Benézett, és látta  az otthagyott gyolcsleplet, de nem  ment
   be. Közben odaért Simon Péter is. Ő  is látta az otthagyott lepleket és  a
   kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez  nem volt együtt a leplekkel,  hanem
   külön feküdt összehajtva egy  helyen. Akkor bement  a másik tanítvány  is,
   aki először ért a  sírhoz. Látta mindezt, és  hitt. Addig ugyanis még  nem
   értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.
   Jn 20,1-9

   Elmélkedés:

   Jelenések és találkozások
   A feltámadt Krisztus megjelenéseiről  és találkozásairól az  asszonyokkal,
   az apostolokkal és  a tanítványokkal  mind a  négy evangélium  részletesen
   beszámol, valamint az Apostolok  Cselekedetei is ezzel kezdődik.  Egyszerű
   papként nem vállalkozok  arra, hogy időbeli  sorrendbe állítsam ezeket  az
   eseményeket, ezt  a  szép  feladatot meghagyom  a  szentírástudósoknak.  A
   feladat igen bonyolult, főként, ha a jelenések pontos földrajzi helyét  is
   meg akarják határozni.
   Ehelyett inkább  e jelenések  és találkozások  közös jellemzőit  igyekszem
   összefoglalni a  mai  elmélkedésben,  illetve  az  előttünk  álló  húsvéti
   vasárnapokon   a   feltámadásba   vetett   hit   megszületésére   próbálom
   ráirányítani az olvasók figyelmét. Mi derül ki a húsvéti beszámolókból?
   Elsőként említsük meg  azt, hogy  a feltámadt Úrral  való találkozások  az
   emberek számára  érzékelhető valóság  rendjébe tartoznak,  azaz látják  őt
   azok, akiknek  megjelenik,  hallják  szavát,  akár  testi  kapcsolatba  is
   léphetnek vele, azaz megérinthetik őt,  gondoljunk csak a kételkedő  Tamás
   apostolra. Még az is előfordul, hogy az apostolok szeme láttára eszik (vö.
   Lk 24,41-43). Az Úr tehát testben  támadt fel, s ennek hangsúlyozása  azon
   tévedések miatt fontos, melyek szerint Jézusnak csak a lelke támadt fel.
   Másodszor arra  érdemes  figyelnünk, hogy  bár  a Feltámadott  az  emberek
   számára érzékelhető testben mutatkozik meg, jelenései mégis túlmutatnak az
   emberi világ valóságán, azaz megdicsőült testére már nem vonatkoznak ennek
   a  világnak  fizikai   törvényei.  A  zárva   tartott  ajtók  sem   tudják
   megakadályozni, ott és akkor jelenik meg és tűnik el, amikor akar.
   Harmadszorra azt tanítják a jelenések, hogy a feltámadt Krisztus azonos  a
   keresztre  feszítettel,  azaz  még  megdicsőült  testén  is  látszanak   a
   keresztre feszítéskor szerzett  sebei, és  azonos azzal  a Jézussal,  akit
   korábban megismertek az apostolok és  a tanítványok, valamint az  emberek.
   Olyan  cselekedeteket  tesz,  amelyek  sajátosan  őrá  jellemzőek.  Amikor
   például megtöri az  emmauszi tanítványok szeme  láttára a kenyeret,  akkor
   ezt úgy teszi, ahogyan  az utolsó vacsorán is  tette (vö. Lk 24,30-31),  s
   ennek hatására ismerik fel őt. Vagy azonosságának igazolására felhozhatjuk
   példaként, hogy nevén szólítja  azokat, akiknek megjelenik, azaz  életéből
   ismeri őket személyesen,  gondoljunk csak például  Mária Magdolnával  való
   találkozására, aki e néven szólításkor ismeri fel őt (vö. Jn 20,16).
   És ha  már  a  felismerést  említettük,  negyedik  közös  elemként  a  hit
   látásmódjáról kell  szót  ejtenünk,  mint a  felismerés  minden  bizonnyal
   legfontosabb tényezőjéről. Erre jó példa a mai evangélium. Mária  Magdolna
   futva visz  hírt az  üres  sírról az  apostoloknak:  „Elvitték az  Urat  a
   sírból, és nem  tudom, hova tették!”  (Jn 20,2). Péter  és János rögtön  a
   sírhoz szaladnak,  s  amikor a  szeretett  tanítvány látja  az  otthagyott
   lepleket, hinni kezd. A szövegben  így szerepel: „Látta mindezt, és  hitt”
   (Jn 20,8). Vagy  példaként hozhatjuk még  azt is, amikor  a Tamással  való
   találkozáskor ezt  mondja  Jézus: „Boldogok,  akik  nem láttak,  és  mégis
   hisznek!” (Jn 20,29).
   Ötödik közös vonásként és  mintegy befejezésként essen  szó arról, hogy  a
   Feltámadott küldetést ad. Azt a  küldetést, hogy apostolai és  tanítványai
   legyenek feltámadásának tanúi, hirdetői, s ők engedelmeskednek e kérésnek.
   Ennek köszönhetően kezd el terjedni a feltámadás örömhíre és  csatlakoznak
   egyre  többen  az  Egyházhoz,   a  Krisztusban  és  feltámadásában   hívők
   közösségéhez. E közösséghez tartozunk mi is, akik megtapasztalhatjuk az Úr
   jelenlétét, s  akik  szintén  azt  a  küldetést  kapjuk,  hogy  legyünk  a
   feltámadás hirdetői a világban.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Feltámadt  Urunk,   Jézus   Krisztus!   Örömmel   halljuk   az   apostolok
   tanúságtételét a veled való  személyes találkozásról. Ők egykor  láthattak
   téged megdicsőült testedben,  s meggyőződhettek arról,  hogy újra élsz.  E
   tapasztalatok  hitet   ébresztettek   bennük  és   elindították   őket   a
   tanúságtétel útján. Szólíts engem is nevemen! Engedd, hogy  megérintselek!
   Add nekem is  a hit  ajándékát! Feltámadásodba vetett  hitemet és  irántad
   való  szeretetemet  azzal  szeretném  megmutatni,  hogy  az   apostolokhoz
   hasonlóan én is bátran hirdetem feltámadásodat, amely az új élet, az  örök
   élet forrása minden ember számára.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140420.mp3