[Evangelium] 2014-04-17

[Evangelium mindennap]

   2014. április 17. – Nagycsütörtök

   Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus  tudta, hogy elérkezett az óra,  amikor
   ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik
   a világban voltak, még egy  végső jelét adta szeretetének. Vacsora  közben
   történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon  fiának
   szívében a  gondolatot, hogy  árulja  el őt.  Jézus  tudta, hogy  az  Atya
   mindent a  kezébe adott,  s hogy  Istentől jött  és Istenhez  tér  vissza.
   Fölkelt  hát  a  vacsora  mellől,   letette  felső  ruháját,  fogott   egy
   vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és
   mosni kezdte tanítványainak a lábát,  majd a derekára kötött kendővel  meg
   is törölte. Amikor  Simon Péterhez  ért, az  így szólt:  „Uram, te  akarod
   megmosni az  én lábamat?”  Jézus  így felelt:  „Most  még nem  érted,  mit
   teszek, de később  majd megérted”.  De Péter tiltakozott:  „Az én  lábamat
   ugyan meg nem mosod soha.” Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz
   semmi közöd hozzám”. Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat,
   hanem a  fejemet  és  a  kezemet is!”  Jézus  azonban  kijelentette:  „Aki
   megmosdott, annak csak a lábát kell  megmosni, és egészen tiszta lesz.  Ti
   tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja,
   azért mondta: „Nem vagytok  mindnyájan tiszták.” Miután megmosta  lábukat,
   fölvette felső  ruháját,  újra  asztalhoz  ült,  és  így  szólt  hozzájuk:
   „Megértettétek-e, hogy mit  tettem veletek? Ti  Mesternek és Úrnak  hívtok
   engem, és jól  teszitek, mert  az vagyok.  Ha tehát  én, az  Úr és  Mester
   megmostam lábatokat,  nektek is  meg kell  mosnotok egymás  lábát.  Példát
   adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.”
   Jn 13,1-15

   Elmélkedés:

   Egyetlen áldozat
   Boldog Kalkuttai  Teréz  anyától  származik a  következő,  papoknak  szóló
   figyelmeztetés, felszólítás:  „Úgy végezd  ezt a  szentmisét, mintha  első
   szentmiséd volna! Úgy mutasd  be, mintha utolsó  szentmiséd volna! És  úgy
   ünnepeld ezt  a szentmisét,  mintha  életed egyetlen  szentmiséje  volna!”
   Istennek  hála  a  papok  többsége  éveken,  évtizedeken  keresztül  végzi
   szolgálatát, s mutatja be mindennap  a szentmisét élete utolsó napjáig,  s
   nem csupán egyetlen  alkalommal pappá szentelése  után. Az említett  Teréz
   anyától származó jó tanács és kérés  mégis igaz minden szentmisére, s  jó,
   ha minden pap ilyen lelkülettel ünnepli az eucharisztiát, hogy az  valóban
   Istennek tetsző szolgálat legyen és a hívek lelki épülését szolgálja.
   Jézus nagycsütörtöki  utolsó  vacsoráját joggal  tartjuk  szentmisének,  a
   szentmise mintájának. Ezen vacsora alkalmával a kenyeret az ő testeként, a
   bort az ő véreként adta apostolainak.  Ez az első átváltoztatás, amely  az
   Úr parancsának megfelelően a felszentelt papság által minden  szentmisében
   megújul, megismétlődik,  Krisztus áldozata  jelenvalóvá válik.  Az  utolsó
   vacsora cselekedete Jézus számára az első, az utolsó és az egyetlen  volt.
   Éppen annak érdekében rendelkezett  úgy, hogy emlékezetére  megismételjük,
   jelenvalóvá tegyük  áldozatát, hogy  az  idők végezetéig  részesüljenek  a
   benne hívők a testévé és vérévé változtatott kenyérből és borból, mint  az
   örök élet táplálékából.
   Amikor Jézus egyetlen  áldozatáról beszélünk, akkor  nem szabad  önmagában
   szemlélnünk az utolsó  vacsorán végzett cselekedetét,  hiszen az  szorosan
   összetartozik az ő kereszthalálával, önmaga feláldozásával. Tulajdonképpen
   nem is beszélhetünk  két áldozatról,  az utolsó vacsora  áldozatáról és  a
   keresztáldozatról, mert olyan szoros egység van köztük. Jézus áldozata  az
   Atyának való önfelajánlás. Miért szükséges az áldozat-jelleg kiemelése? Ha
   egy ember valakinek  az életét igyekszik  megmenteni, de ez  az ő  életébe
   kerül, akkor hősnek nevezzük. Ha valakinek kioltják az életét azért,  mert
   ragaszkodott egy  igazsághoz  vagy  hitéhez,  és  a  halálos  fenyegetések
   ellenére sem volt hajlandó megtagadni  azt, akkor vértanúnak nevezzük.  Ha
   pedig Isten hal  meg az  emberekért, akkor  az valódi  áldozat. Jézust  ne
   nevezzük hősnek vagy vértanúnak,  mert az ő  önfeláldozása több ennél.  Ha
   csak valóságos  ember lett  volna, akkor  mondhatnánk, hogy  hős volt,  de
   mivel valóságos  Isten is,  helyesebb áldozatról  beszélnünk.  Cselekedete
   engesztelő áldozat, amelyet az Atya kér Fiától és a Fiú felajánl Atyjának.
   Megváltó áldozat,  amelyben  nekünk  adja  testét  és  értünk  hal  meg  a
   kereszten.
   Kezdő papként többször elkövettem azt  a hibát az igehirdetés során,  hogy
   pontatlanul fogalmaztam. Például így: „Az Oltáriszentségben az Úr a  saját
   testét adja oda. Vagy: Jézus meghalt a kereszten.” Mennyire félrevezető ez
   a megfogalmazás!  Mennyire személytelen.  Mintha  semmi közünk  nem  volna
   hozzá. Jézus  meghozza  áldozatát,  az  Atya elfogadja,  és  így  kerek  a
   történet. Ez  egy tévedés.  Valójában Jézus  értünk hozza  meg  áldozatát,
   amelyet felajánl  az Atyának,  nekünk  adja testét  az  Oltáriszentségben,
   értünk szenved és értünk hal meg a kereszten.
   Amikor az  elkövetkezendő  napokban  részt veszünk  a  nagycsütörtök  esti
   szentmisén,  a  nagypénteki   szertartáson,  a  húsvéti   vigílián  és   a
   húsvétvasárnapi ünnepi szentmisén, ne  érezzük magunkat kívülállónak!  Úgy
   hallgassuk a felolvasott  szentírási részeket,  hogy azokban  mi is  benne
   vagyunk. Gondoljunk arra, hogy Krisztus értem halt meg, nekem adja önmagát
   az Oltáriszentségben.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, Jézus! Kérdések százai forognak  fejemben, amikor az utolsó  vacsora
   asztalánál ülök. Alig fogom fel szavaid értelmét, alig értem cselekedeteid
   jelentését. Szolgaként hajolsz le, hogy  megmosd az apostolok lábát és  az
   én lábamat. Saját  testedet és  véredet adod a  kenyérben és  a borban  az
   apostoloknak és adod nekem. Olyan dolgokat teszel, amit egyetlen más ember
   nem  tesz.  Isteni  erőddel  szembeszállhatnál  azokkal,  akik   elfognak,
   elítélnek, bántalmaznak,  de  nem  teszed, s  én  nem  értem  szelídséged.
   Meghalsz a kereszten, de előtte azokért imádkozol, akik megölnek, s én nem
   értem, miért kellett így meghalnod.  Csak annyit sejtek most, hogy  mindez
   értem történik. Talán harmadnap mindent megértek.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140417.mp3