[Evangelium] 2014-04-15
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Ápr. 15., K, 01:00:03 CEST
2014. április 15. – Nagykedd
Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból
kijelentette: „Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem.”
Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem tudták, kiről
mondta ezt. A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a vacsora
alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki: „Kérdezd meg, kiről
beszél!” Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: „Uram, ki az?” Jézus így
felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot
(a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után
mindjárt belészállt a sátán. Jézus ennyit mondott neki: „Amit tenni
akarsz, tedd meg mielőbb!” Az asztalnál ülők közül senki sem értette,
miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt hitték, hogy – mivel Júdásnál
volt a pénz – Jézus megbízta: „Vedd meg, amire szükségünk lesz az
ünnepen!” Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a szegényeknek.
Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.
Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: „Most dicsőült meg az Emberfia,
és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az
Isten is meg fogja őt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti.
Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de
amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek,
oda ti nem jöhettek.” Erre Simon Péter megkérdezte: „Uram, hová mégy?”
Jézus így válaszolt: „Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz velem, de
később követni fogsz.” Péter azonban erősködött: „Uram, miért ne
követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted.” Jézus ezt felelte neki;
„Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked, mire a kakas
megszólal, háromszor tagadsz meg engem.”
Jn 13,21-33. 36-38
Elmélkedés:
Júdás árulása és Péter tagadásának megjövendöléséről olvashatunk a mai
evangéliumban. Az árulás megjövendölése és Júdás távozása az utolsó
vacsoráról azt követően történik, hogy Jézus megmossa tanítványai lábát. A
szolgálat cselekedete a végsőkig ellentétben áll az árulás gaztettével. Az
ellentétet János evangélista fokozza azzal, hogy Jézus maga nyújtja oda a
falatot Júdásnak, amely szintén a szeretet jelének tekinthető. Júdás
távozását a többi apostol nem érti, Jézus viszont ismeri szándékát, hiszen
„jól tudta ő, hogy mi lakik az emberben.”
Júdás árulását és Péter tagadását egyaránt értelmezhetjük Jézussal való
szembefordulásként, de mégsem említhetjük a kettőt egy lapon. Júdást belső
gonoszsága és pénzéhsége vezérli, Péter pedig pillanatnyi gyávaságból,
félelemből tagadja, hogy ismeri Jézust és az ő tanítványi köréhez
tartozik. Júdás árulásából nincs visszaút, Péternek viszont lehetősége
lesz Jézus feltámadása után újra megvallani szeretetét.
Jézus halálának közeledése döntési helyzetbe állít. Vajon a sötétség erői
vagy az isteni kegyelem dolgozik bennem? Vajon csak lelkesen beszélek
arról, hogy Jézusnak adom az életem vagy valóban kész vagyok erre? A
cselekedeteim mögött húzódó szándékot jól ismeri az Úr. Az éjsötétben
végzett tetteim indítéka mindig világos számára. A rossz szándék bárkit
könnyen árulóvá tehet!
© Horváth István Sándor
Imádság:
Istenünk, irgalmas Atyánk! Hisszük, hogy a szeretet erősebb a bűnnél. A
tőled tanult szeretet vezet bennünket a törekvésben, hogy békében éljünk
veled, a mi Atyánkkal és embertársainkkal. Irgalmas jóságod és megbocsátó
szereteted legyen példa számunkra, hogy mindig készek legyünk szeretetből,
tiszta szívvel megbocsátani. Taníts minket igazi nagylelkűségre!
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140415.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról