[Evangelium] 2014-04-13

[Evangelium mindennap]

   2014. április 13. – Virágvasárnap

   Amikor Jeruzsálemhez közeledve az Olajfák-hegyére, Betfagéba értek,  Jézus
   elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek előre a  szemközti
   faluba. Ott  mindjárt találni  fogtok  egy szamarat  megkötve, és  vele  a
   csikóját. Oldjátok  el és  vezessétek hozzám!  Ha valaki  szólna  valamit,
   mondjátok, hogy az Úrnak van rá  szüksége, és mindjárt elengedi őket.”  Ez
   azért történt, hogy beteljesedjék, amit a próféta jövendölt: Mondjátok meg
   Sion lányának: Íme, a királyod érkezik hozzád, Szelíden, szamárháton ülve,
   Egy teherhordó állat csikóján.
   A tanítványok elmentek s úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik. Elhozták
   a szamarat  és a  csikóját, letakarták  ruháikkal, ő  pedig felült  rá.  A
   tömegből nagyon sokan az útra terítették ruháikat, mások ágakat  tördeltek
   a fákról és az útra szórták. Az  előtte járó és az utána vonuló tömeg  így
   kiáltozott:
   Hozsanna Dávid fiának!
   Áldott, aki az Úr nevében jön!
   Hozsanna a magasságban!
   Amikor beért Jeruzsálembe, megmozdult az egész város, és kérdezgették: „Ki
   ez?”  A  tömeg  pedig  ezt  felelte:  „Ő  a  Próféta,  Jézus,  a  galileai
   Názáretből.”
   Mt 21,1-11

   Elmélkedés:

   Az emberi szándék mögött
   A virágvasárnapi  szentmise  sajátossága,  hogy  a  szertartás  ünnepélyes
   bevonulással és  körmenettel kezdődik.  Ennek során  történik a  barkaágak
   megáldása és  ekkor olvassuk  fel Jézus  jeruzsálemi bevonulását  (vö.  Mt
   21,1-11). Ezt  követően  az  igeliturgiában  az  evangélium  helyén  Jézus
   szenvedéstörténete (passió) hangzik el énekelt vagy olvasott formában (vö.
   Mt 26,14 – 27,66).
   Mai  elmélkedésünk  témája  legyen   a  jeruzsálemi  bevonulás.  A   zsidó
   szokásoknak megfelelően Jézus minden  esztendőben legalább egy  alkalommal
   elzarándokolt Jeruzsálembe,  hogy  részt  vegyen  az  ünnepen.  Egy  ilyen
   zarándoklaton vett részt például 12 éves  korában, amikor az ünnep után  a
   városban maradt, Mária és  József napokig aggódva  keresték, amíg meg  nem
   találták a templomban  az írástudók  és tanítók között  (vö. Lk  2,41-52).
   Nyilvános működése alatt többször is megjelenik a jeruzsálemi  templomban,
   tanítja a  népet és  kiűzi a  kereskedőket a  szent helyről.  Nem  először
   érkezik tehát a városba, de mostani érkezése más, mint a korábbiak, hiszen
   ő tudja, hogy ez az utolsó bevonulása, kifelé már úgy jön, hogy keresztjét
   hordozza. A  város  közelében  található  Olajfák  hegyénél  megbízza  két
   tanítványát, hogy a szomszédos faluból hozzanak számára egy szamarat, majd
   arra felülve érkezik a városba.  E jelképes cselekedetet Máté  evangélista
   szükségesnek  tartja  megmagyarázni,  s  benne  a  prófétai   jövendölések
   beteljesedését látja, amelyek  a Messiás  eljövetelére vonatkoznak.  Ezért
   idézi Izajás és Zakariás prófétákat, akik így jövendöltek: „Mondjátok  meg
   Sion lányának: Íme, a királyod érkezik hozzád, szelíden, szamárháton ülve,
   egy teherhordó állat csikóján” (Mt 21,5).
   Az emberek felismerik a messiási  idők jelét, s Jézust királyoknak  kijáró
   tisztelettel fogadják, faágakkal integetnek,  ruháikat terítik elé a  föld
   porába és Dávid fiaként, azaz Messiásként köszöntik őt. Nehéz megítélnünk,
   hogy mennyire őszinte ez a lelkesedés. Az ünnepre készülvén a  felfokozott
   várakozást  a  tömeghangulat  könnyen   a  lelkesedés  felé  segíti.   Nem
   feledkezhetünk el ugyanis arról, hogy  ugyanezt az ünnepre érkező  tömeget
   néhány nappal később a  vallási vezetők könnyen szembefordítják  Jézussal,
   akinek  halálát  még  a  mostani  hozsannánál  is  hangosabban   követelik
   Pilátustól. A nép, a tömeg könnyen befolyásolható. Pillanatok alatt  képes
   tűzbe jönni és lelkesedni egy jó ügyért, de ugyanilyen hamar ébred benne a
   gyűlölet, a harag, ha valaki ezt akarja felkelteni benne.
   A lelkesedés  őszinteségére ugyan  rákérdezhetünk 2000  év távlatából,  de
   abban biztosak lehetünk, hogy  Jézus nem törődött vele.  Az ő fejében  már
   más gondolatok jártak. Sem az éljenző néptömeg, sem Jézus tanítványai  nem
   tudhatták akkor még, amit  az Úr már  tudott: ez az  út számára a  halálba
   vezet. És  ő tudatosan  vállalta  ezt az  utat.  Eszébe sem  jutott,  hogy
   visszaforduljon, elmeneküljön  a városból.  Korábban három  alkalommal  is
   beszélt tanítványainak és apostolainak arról, hogy Jeruzsálemben szenvedés
   és halál várja, de  a mostani bevonuláskor ők  nem is sejtik, hogy  mindez
   most fog  bekövetkezni.  Jézus  viszont tudta,  hogy  küldetése  hamarosan
   befejeződik, és nem menekülhet el attól  a végső feladattól, amit az  Atya
   bízott rá, hiszen ez  lesz az Atyának való  engedelmesség végső jele az  ő
   részéről.
   Az eseményeket látszólag az emberi  szándékok, a rosszindulat, a harag,  a
   gyűlölet irányítják,  de mindezek  mögött észrevehető  Isten akarata,  aki
   élete feláldozását kéri Fiától.
   Jó volna  az  előttünk  álló nagyhét  folyamán,  a  nagycsütörtöki  utolsó
   vacsora eseményeiben, az elfogatás és az elítélés alkalmával, a szenvedés,
   a kereszthordozás  és  a  kereszthalál  során  erre  az  isteni  szándékra
   figyelnünk.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus!  Te mindannyiunkat  arra hívsz,  hogy legyünk  veled  életed
   utolsó napjaiban,  óráiban,  legyünk  veled  a  szenvedésben.  Nem  csupán
   szemlélői szeretnénk  lenni az  eseményeknek, hanem  csatlakozunk  hozzád.
   Szereteted elfogadását  akarjuk kifejezni  azzal, hogy  leülünk melléd  az
   utolsó  vacsora  asztalához.   Szeretetünket  akarjuk  kifejezni,   amikor
   nagypénteken a  szent  kereszt előtt  leborulunk.  Szereteted  győzelmének
   akarunk örvendezni, amikor virrasztva várjuk a feltámadás hajnalát.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140413.mp3