[Evangelium] 2014-04-11

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Ápr. 11., P, 01:00:03 CEST


   2014. április 11. – Péntek

   Egy alkalommal a zsidók köveket ragadtak, hogy megkövezzék Jézust. Erre  ő
   megkérdezte tőlük:  „Sok jótettet  vittem  végbe köztetek  Atyám  nevében.
   Melyik  jócselekedetért   akartok   megkövezni  engem?”   A   zsidók   ezt
   válaszolták: „Nem  a jócselekedetért,  hanem  a káromkodás  miatt  akarunk
   megkövezni, mert ember létedre Istenné teszed magadat.” Jézus ezt felelte:
   „A Szentírásban nemde ez áll: Én mondottam: istenek vagytok? Ha már azokat
   is isteneknek mondja az írás, akikhez Isten  igéje szólt – és az írás  nem
   veszítheti érvényét –, hogyan mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt
   és a  világba küldött:  Káromkodol! –  mert azt  mondtam, hogy  Isten  Fia
   vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha  azokat
   cselekszem, és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek, hogy  végre
   lássátok és elismerjétek:  az Atya énbennem  van és én  az Atyában.”  Erre
   ismét el akarták fogni őt, de kiszabadította magát kezükből. Ezután  Jézus
   újra a Jordánon túlra ment, arra a helyre, ahol János először  keresztelt,
   és ott is maradt.  Sokan keresték fel, mert  így vélekedtek: „János  ugyan
   egyetlen csodát sem tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult.”
   És sokan hittek Jézusban.
   Jn 10,31-42

   Elmélkedés:

   Jézus nyilvános működése azzal kezdődik,  hogy a Jordán folyónál  Jánostól
   részesül a keresztségben.  Erre az eseményre  utal az evangélium  befejező
   része. Ekkor kezdi  el hirdetni  tanítását a  nép körében  és ekkor  kezdi
   csodatetteit. Most visszatér arra a helyre, ahonnan elindult. Amikor János
   arról ír ennél a résznél,  hogy sokan hittek Jézusnak, akkor  egyértelműen
   azt sugallja, hogy az  Úr működése eredménnyel  zárult. Az emberek  hittel
   elfogadták tanítását, amelyet csodái  megerősítettek. Tanítása az  Atyától
   származik, s a csodákat is az Atya erejével viszi végbe. Éppen ez az, amit
   egyesek  azonban  nem  képesek  elfogadni,  s  káromkodással  vádolva  őt,
   megkövezésére készülnek. Az evangélium e szakasza tehát a Jézus működésére
   adott kétféle választ tárja elénk.
   Kijelentései, szavai alapján  egyesek nem hisznek  Jézusban. De miért  nem
   hisznek a  tettei alapján?  Hiszen  cselekedetei arról  tanúskodnak,  hogy
   olyan rendkívüli hatalommal cselekszik, amelyre ember nem képes. Miért nem
   hisznek neki, hiszen láthatták a jócselekedeteket, amelyekkel a  betegeket
   segítette? Ezeket egyébként a zsidók is elismerik, de gondolkodásukba  nem
   fér bele az, hogy mindezt maga Isten teszi. Jézus legnagyobb jócselekedete
   az, hogy meghal értünk a kereszten.  Hiszem-e, hogy ezt a megváltó  tettet
   maga Isten hajtja végre?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Előtted, Uram, bűnös  és por vagyok:  irgalmadból élek, neked  köszönhetek
   mindent; alárendelem magam neked. Hagyom, hogy fájdalmaid és  szenvedéseid
   teljesen átalakítsanak;  teljes  engedelmességben és  akaratodhoz  simulva
   hagyatkozom terád.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140411.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról