[Evangelium] 2013-10-18
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Okt. 18., P, 01:00:01 CEST
2013. október 18. – Péntek, Szent Lukács evangélista
Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét
tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és
helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló
sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat
aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok
közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton
senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok:
Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha
nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és
igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról
házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit
elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett
hozzátok az Isten országa!”
Lk 10,1-9
Elmélkedés:
A mai napon Szent Lukács evangélistát ünnepeljük. Írásának
jellegzetessége, hogy az irgalmas Isten bemutatására törekszik. Emiatt
művét az irgalmasság evangéliumaként szoktuk emlegetni. Ő a szerzője az
Apostolok Cselekedetei szentírási könyvnek is. Eredetileg orvosnak tanult.
Nem tartozott a tizenkét apostol testületéhez, de ő is Jézus tanítványa
volt. Ő is azt a küldetést kapja, amit minden tanítvány: hirdesse az Isten
országának evangéliumát. Lukács nem csupán szóban tesz ennek eleget, hanem
lejegyzi, leírja az igehirdetésben elhangzottakat és összefoglalja az
apostolok működésének első éveit. Evangéliumából az a Jézus bontakozik ki
előttünk, aki az irgalmasságot hirdeti. Az Apostolok Cselekedetiben pedig
a Jézus által alapított Egyház áll előttünk, amelynek apostolai az
irgalmasság örömhírét hirdetik.
Az ünnep evangéliuma az apostolok missziós útra küldéséről szól. Útjuk
során a megtérést és Isten országa eljövetelét hirdetik, ami Lukács
szerint a jézusi üzenet legfontosabb eleme. Üres kézzel, de szívükben
Jézus tanításával indulnak el, hogy Mesterük kérésére hirdessék Isten
országának örömhírét. Az igehirdetés sikeréhez nincs szükségük másra,
hiszen az igazság tanítása olyan erővel rendelkezik, amely meggyőzi az
embereket. Az Atya újra és újra felkínálja az embereknek a megtérés
lehetőségét, akik bűnbánatot tartva fogadják el ezen újabb és újabb
kegyelmi ajándékot. Bűneink eltávolítanak minket Istentől, de ő ennek
ellenére sem tagadja meg irgalmát tőlünk. A kiengesztelődés nagyszerű
lehetősége a szentgyónás, számunkra is út, amely az irgalomban gazdag
Istenhez vezet.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Áldott vagy, atyáink Istene, századok századain át minden dicséretre és
magasztalásra egyedül méltó, mert mindenben a te akaratod valósul meg, és
nem az emberé. Te vagy az, aki megtanítod a benned hívőket, hogy
akaratodat cselekedjék, és csodáidat minden időkön át hirdessék, mert
Szentlelked vezet mindenkit a jóban, saját szívének és akaratának ihletése
által.
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20131018.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról