[Evangelium] 2013-05-09
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Május. 9., Cs, 01:00:02 CEST
2013. május 9. – Csütörtök
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még egy kis idő és már
nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem, (mert az
Atyához megyek.)” Tanítványai erre így tanakodtak: „Mit akar mondani
ezzel: Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és
viszontláttok engem? És hogy: Az Atyához megyek? Mit jelent az, hogy: Még
egy kis idő? Nem értjük, mit beszél.” Jézus észrevette, hogy kérdezni
akarják, így szólt tehát hozzájuk: „Azon tanakodtok, hogy azt mondtam: Még
egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok
engem? Bizony, bizony, mondom nektek: Sírni fogtok és jajgatni, a világ
pedig örül. Szomorkodni fogtok, de szomorúságtok örömre fordul.”
Jn 16,16-20
Elmélkedés:
Az utolsó vacsorán elhangzott beszéd következő részében Jézus arról szól
tanítványainak, hogy távozása miatt szomorkodni fognak, de szomorúságuk
örömre fog változni. A szövegkörnyezetből egyértelműen kiderül, hogy a
szomorúság megszűnése a Szentléleknek lesz köszönhető, akit Jézus
Vigasztalónak nevez. A harmadik isteni személy újabb küldetése, feladata
tárul fel számunkra az elhangzottakból.
Úgy tűnik, hogy a Szentlélek tevékenysége sokkal gazdagabb és mélyebb,
mintsem leszűkíthetnénk valamiféle lelki megnyugtatásra, vigasztalásra. A
Lélek ugyanis megérteti a hívőkkel, hogy Jézus távozása a mennybe a
küldetésének része, vissza kell térnie az Atyához, akitől jött.
A Szentlélek segít minket Jézus küldetésének és tanításának teljes
megértésében és elfogadásában. A Szentlélek lelkesít, bátorít, ösztönöz
bennünket, hogy Krisztus művét folytatva hirdessük az evangéliumot, az
örömhírt a világban az embereknek, akik elvesztették az Isten felé vezető
utat. A Szentlélek megerősít mindannyiunkat, hogy Jézus mennyben lakását
ne tartsuk távollétnek, hanem a Lélek jelenlétében továbbra is érezzük
Krisztus jelenlétét. A Szentlélek működésének eredményeként a jézusi
tanítás tovább él az Egyházban.
A Hit évében különösen is figyeljünk a Szentlélek indításaira, üzeneteire,
útmutatásaira, amelyek arra ösztönöznek, hogy vegyünk részt a világ
megszentelésében.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Irgalmas Uram, jóságos Uram, bátorságot adtál, hogy megérezzem: neked
szükséged van rám. Adj erőt, hogy szeretni tudjam a társadalom
kivetettjeit, úgy, ahogyan te szeretsz engem. Add, hogy megértsük: neked
szükséged van ránk, és nekünk is szükségünk van egymásra!
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130509.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról