[Evangelium] 2013-05-07
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Május. 7., K, 01:00:01 CEST
2013. május 7. – Kedd
Búcsúbeszédében Jézus ezt mondta tanítványainak: „Most elmegyek ahhoz, aki
küldött engem. Senki sem kérdi közületek, hová mégy. De mivel ezt mondtam
nektek, szomorúság tölti el szíveteket. Pedig én az igazságot mondom: Jobb
nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el
hozzátok. De ha elmegyek, majd elküldöm őt nektek. Amikor eljön, meggyőzi
majd a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. A bűnről: mert nem
hittek bennem. Az igazságról: mert az Atyához megyek, és már nem láttok
engem. Az ítéletről: mert a világ fejedelmét már elítélték.”
Jn 16,5-11
Elmélkedés:
Ismét a távozás és az eljövendő Szentlélek Jézus beszédének témája. Arra
kéri tanítványait, hogy ne szomorkodjanak hamarosan bekövetkező távozása
miatt, hanem örüljenek annak. Az örömnek kettős oka van. Egyrészt Jézus
visszatér oda, ahonnan jött, a mennybe, visszamegy ahhoz, akitől a földre
jött, a mennyei Atyához. Másrészt elmenetelét követően elküldi a harmadik
isteni személyt, a Szentlelket, aki a világ végezetéig a krisztusi
közösség tagjaival marad.
A mi Urunk többször is az Igazság Lelkének nevezi a Szentlelket. A mai
evangélium megerősíti, hogy az Igazság Lelke megvilágosítja majd az
emberek értelmét, hogy felismerjék bűneiket és bűnbánatra késztet.
A bűn Isten megbántása. A bűn szembefordulás Isten akaratával és
szeretetével. A bűn nagyságát és következményeit az ember sokszor fel sem
fogja. Amikor elkövetek valamilyen bűnt, nem látom át, hogy ezzel milyen
kárt okozok: megsértem vele Istent, megbántom vele embertársaimat és
lelkem üdvösségét teszem kockára.
A „bűnről való meggyőzés,” mint az Igazság Lelkének tevékenysége azt
jelenti, hogy belátom milyen nagy hibát követek el az Istennel való
szembeszegülésemmel. A Lélek feltárja előttem a bűn mélységét, s képes
visszatartani tőle. A Lélek egészséges bűntudatot ébreszt bennem, s igazi
bűnbánatra indít. Isten lelke meggyőz engem arról, hogy elforduljak a
bűnös élettől és újra Istenhez térjek, aki mindig irgalommal és
szeretettel fogad engem és minden bűnét megbánó embert. A Szentlélek
meggyőz engem arról, hogy Istennél bocsánatra találok. Engedem-e, hogy a
Szentlélek elfordítsa szívemet a bűn útjáról és a kegyelem útján vezessen?
© Horváth István Sándor
Imádság:
Hiszem,Istenem és Megváltóm, erősen hiszem, hogy az Oltáriszentségben
vagy, mint igaz Isten és igaz ember. Hiszem, hogy a te tested, a te véred,
a te lelked, a te Istenséged és szent emberséged egészen bennfoglaltatik e
szent ostyában, habár szemeim mindebből semmit sem látnak. Szalézi Szent
Ferenc
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130507.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról