[Evangelium] 2013-05-06

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Május. 6., H, 01:00:01 CEST


   2013. május 6. – Hétfő

   Jézus az utolsó vacsorán  így szólt apostolaihoz:  Ha eljön a  Vigasztaló,
   akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd
   tanúságot tesz rólam.  Tegyetek ti  is tanúságot  rólam, hiszen  kezdettől
   fogva velem vagytok! Azért mondtam ezt nektek, hogy meg ne botránkozzatok.
   Ki fognak  zárni benneteket  a  zsinagógákból. Sőt  eljön az  óra,  amikor
   mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz Istennek,  így
   tesznek majd veletek,  mert nem ismerik  sem az Atyát,  sem engem.  Ezeket
   azért mondtam el nektek, hogy amikor eljön az óra, eszetekbe jusson,  hogy
   előre megmondtam nektek.
   Jn 15,26 - 16,4a

   Elmélkedés:

   Egyházunk liturgikus  rendje  szerint  a húsvét  utáni  negyvenedik  napon
   ünnepeljük Jézus  mennybemenetelét,  az  ötvenediken  pedig  pünkösdöt,  a
   Szentlélek kiáradását.  Ez  utóbbi zárja  le  a húsvéti  időt.  A  húsvéti
   időszak végéhez  közeledve az  evangéliumokban egyre  gyakrabban  olvasunk
   arról, hogy  Jézus  a  távozásáról (visszatéréséről  a  mennyei  Atyához),
   illetve a Szentlélek  eljöveteléről beszél.  Az evangéliumok  tehát e  két
   ünnepre készítenek fel bennünket.
   A  mai  napon  Jézus  utolsó  vacsorán  mondott  beszédéből  olvasunk  egy
   részletet, amelyben az  Igazság Lelkének  nevezi a  Szentlelket, aki  majd
   tanúságot fog  tenni róla.  A Szentlélek  elküldésének másik  célja,  hogy
   jelenlétével megerősítse a  tanítványokat, hogy az  üldözések ellenére  is
   kitartsanak a Jézusról  szóló tanúságtételben. A  harmadik isteni  személy
   tanúságtétele így kapcsolódik a tanítványok tanúságához.
   Idén, a  Hit  évében sokat  hallunk  az evangelizációról,  mint  ennek  az
   esztendőnek lényeges céljáról,  amely ugyanakkor minden  korban az  Egyház
   küldetésének egyik  legfontosabb eleme.  Az evangélium  hirdetésének  első
   formája a  tanúságtétel.  Így  volt  ez az  apostoli  időkben,  a  későbbi
   századokban és természetesen napjainkban  is. Sok évszázados  tapasztalat,
   hogy ha az evangélium szóbeli hirdetését hiteles tanúságtétel, példamutató
   keresztény magatartás előzi  meg, akkor  bátran bízhatunk  abban, hogy  az
   evangélium tanítása már  egy jól  előkészített földbe hull,  és meg  tudja
   hozni gyümölcsét. Erősítse hitünket az üldözések idején helytálló vértanúk
   tanúságtétele!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus Krisztus,  te kicsinnyé lettél,  amikor Isten létedre  emberi
   testet vettél fel és közöttünk éltél. Egész életeddel példát adtál  nekünk
   a kicsik  alázatos szolgálatára.  Taníts  minket arra,  hogy  felismerjünk
   téged minden emberben, a kicsinyekben is és Téged szolgáljunk mindenkiben!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130506.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!
   Örömmel számolok be munkánk fejleményeiről.
   1. Az utolsó fázisba érkeztünk  a programozással. Reményeim szerint  semmi
   rendkívüli nem fogja megakadályozni,  hogy pünkösdtől elérhető legyen  iOS
   és android okostelefonokra az új funkciókkal bővülő alkalmazás.
   2. Az evangélium alkalmazás ingyenes lesz, mivel a programozás  költségeit
   teljes egészében önkéntes adományokból biztosítjuk. Ezúton is köszönjük  a
   támogatásokat! Megnyugtatásul jelzem, hogy az e-mailes verzió továbbra  is
   működni fog.  (A freemail  használóinak jelzem,  hogy tőlük  (csak  tőlük)
   rengeteg panasz  jön, hogy  nem  érkezik meg  hozzájuk az  e-vangélium.  A
   panaszokat inkább a szolgáltató felé  érdemes jelezni, mert mi nem  tudunk
   segíteni.  Ha  ők  sem  segítenek,  akkor  talán  másik  ingyenes   e-mail
   szolgáltatót érdemes keresni.)
   3. Találóan írja valaki, hogy mi magyarok megint élen járunk az ötlet és a
   megvalósítás terén. Köszönjük! Valóban próbálunk haladni a korral.
   4. Többen kérdezik, hogy mi lesz a következő? Akik már évek óta olvassátok
   az e-vangéliumot, jól ismertek, és tudjátok, hogy mindig kitalálok  valami
   újat.  Most  nagy   álmom  egy  képes   gyerekbiblia.  A  tervezésnek   és
   fejlesztésnek még idén nekifogunk. Isten segítse munkánkat!
   Szeretettel: István atya (Horváth István Sándor)
   2013. május 5.
   Itt az eredeti üzenet, kérés:
   Közel 9 éve küldöm a Napi Evangéliumot nektek. Ez idő alatt kb. 52  millió
   e-vangélium üzenet  érkezett meg  listánk  tagjaihoz. Többen  olvassák  az
   e-mailben  kapott  vagy  honlapokon   megjelenő  üzenetet,  mint   ahányan
   Magyarországon egy hétköznap elmennek szentmisére. Erről az oldalról nézve
   szép eredmény. Istennek legyen hála érte!
   A  másik   oldalról  nézve   viszont  az   is  igaz,   hogy  a   legutóbbi
   népszámláláskor (2011.) magukat katolikusnak valló emberek 1 %-ához jut el
   naponta az örömhír ilyen módon. Hol van a többi 99 %? És akkor még meg sem
   szólítottuk Jézus örömhírével  azokat, akik  nem vallásosak.  Van még  mit
   fejlődnünk, ezért érdemes megszívlelnünk,  hogy mindenkinek a  lehetőségei
   szerint be kell kapcsolódnia az evangélium terjesztésébe. Ezt nevezzük  Új
   Evangelizációnak. Ezt indította el Boldog II. János Pál, ezt  szorgalmazta
   XVI. Benedek és most Ferenc pápánk is. Nagy szolgálatot tesztek azzal , ha
   barátaitoknak   is   hírt   adtok    a   lehetőségről.   Feliratkozni    a
   www.evangelium365.hu oldalon lehet.
   Közben keressük  az  új  lehetőségeket is.  Most  éppen  az  okostelefonok
   világát szeretnénk meghódítani. A  munkát elkezdtük, stílusosan  pünkösdre
   tervezzük az  alkalmazás indítását,  ami az  evangélium hirdetésének  nagy
   ünnepe.  Miként  ez  e-mailes  e-vangélium,  ugyanúgy  ez  is   ingyenesen
   hozzáférhető lesz. A megvalósításhoz köszönettel fogadjuk az adományokat.
   A legkisebb fizetőeszköz nálunk az  5 forintos. Szeretettel kérem, ha  van
   rá lehetősége,  támogassa naponta  ennyivel az  e-vangelizációt! Egy  évre
   1825 Ft. Napi 5 forint talán nem is olyan sok, egy jelképes összeg. Akinek
   pedig a jó Isten többet adott, felajánlhat akár többet is.
   Isten jutalmazza meg sokszorosan nagylelkűségét!
   Isten  segítse  munkánkat!   A  pünkösdi   Szentlélek  adjon   mindenkinek
   lelkesedést!
   Szeretettel: István atya (Horváth István Sándor)
   2013. április 15.
   Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával:
   http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
   Az Adománynál válasszuk célként: E-vangélium
   Utalás: Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
   Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
   Megjegyzés: E-vangélium
   Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002  6472
   0000 0003
   BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
   Sárga postai csekk kérhető a zalalovo at gmail.com címen e-mailben. Írja  meg
   nevét és  postacímét irányítószámmal,  valamint röviden  jelezze, hogy  ez
   e-vangélium támogatásához kér csekket. Aki kért, annak már küldöm.
   Postai (rózsaszín)  utalványon  a  következő  címre:  Zalalövői  Plébánia,
   H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
   Megjegyzés: E-vangélium


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról