[Evangelium] 2013-07-14

[Evangelium minden nap]

   2013. július 14. – Évközi 15. vasárnap

   Abban az időben:  Egy törvénytudó odalépett  Jézushoz, hogy próbára  tegye
   őt: „Mester  –  szólította meg  –,  mit  tegyek, hogy  elnyerjem  az  örök
   életet?” Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol  benne?”
   A törvénytudó így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből,
   teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat  pedig,
   mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd  ezt,
   és élni fogsz.”  A törvénytudó  igazolni akarta  magát, ezért  megkérdezte
   Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?”
   Jézus történettel  felelt  a  kérdésre: „Egy  ember  Jeruzsálemből  lement
   Jerikóba. Rablók  kezébe került.  Ezek  kifosztották, véresre  verték,  és
   félholtan  otthagyták.  Egyszer  csak  egy   pap  jött  lefelé  az   úton.
   Észrevette, de  elment  mellette.  Azután  egy  levita  jött  arra.  Ő  is
   meglátta, de elment mellette.  Végül egy szamaritánusnak  is arra vitt  az
   útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat
   és bort öntött  sebeire, és  bekötözte, majd  pedig felültette  teherhordó
   állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap  elővett
   két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel  a kéréssel: Viseld gondját, és  ha
   többet költenél rá, visszatérve megadom neked.
   Mit gondolsz, e  három közül  ki volt az  igazi felebarátja  annak, aki  a
   rablók kezébe  került?” A  törvénytudó így  válaszolt: „Aki  irgalmasságot
   cselekedett vele.”  Jézus így  folytatta: „Menj,  és te  is  hasonlóképpen
   cselekedjél!”
   Lk 10,25-37

   Elmélkedés:

   A hitből irgalom fakad  Az egyik nyári  hittantábor alkalmával a  gyerekek
   azt a feladatot kapták, hogy a vasárnapi szentmisében röviden adják elő az
   evangélium történetét, ami ez alkalommal az irgalmas szamaritánus volt.  A
   megbeszélés után a hitoktató kissé szomorúan mesélte nekem, hogy nem  ment
   könnyen  a  szereposztás,  mert  túl  sokan  akartak  rablók  lenni,  akik
   kifosztják és  bántalmazzák az  embert. Végül  aztán buzdítására  mindenki
   megértette, hogy nem  éppen a  rablók példája  a követendő,  s így  minden
   szereplőre akadt jelentkező.
   A  mai  vasárnap  evangéliumában  az  irgalmas  szamaritánus  jól   ismert
   példabeszédét olvassuk, amelyet egy írástudó főparancsra vonatkozó kérdése
   vezet be. Jézus hasonlata két, egymásra rímelő kérdés között épül fel.  Az
   elején az írástudó ezt kérdezi: „De hát ki az én felebarátom?” (Lk 10,29).
   A történet végén pedig Jézus  visszakérdez: „Ki volt az igazi  felebarátja
   annak,  aki  a   rablók  kezébe  került?”   (Lk  10,36).  Mindkét   kérdés
   tulajdonképpen azt kérdezi, hogy ki a felebarát, ki az embertárs?
   A két kérdés között van egy nagy különbség. Az írástudó azt kérdezi,  hogy
   ki a felebarát, akinek segítséget  kell nyújtanunk? Ki az, aki  segítségre
   szorul? Ki az, aki felé  irgalommal és szeretettel kell fordulnunk?  Jézus
   viszont azt kérdezi, hogy ki az a felebarát, aki segítséget nyújt? Ki  az,
   aki irgalmasságot gyakorol? Ki az, aki szeretettel fordul a  bajbajutottak
   felé? Az írástudó  tehát azt kérdezi,  hogy kit tekinthet  felebarátjának,
   Jézus pedig megfordítja a kérdést és arra kíváncsi, hogy a  bajbajutottnak
   ki volt az igazi felebarátja.
   Mindkét kérdésre választ ad  a történet. Az  írástudó kérdésére a  felelet
   így hangzik:  a bajbajutott,  a rablók  által megvert,  a  szerencsétlenül
   járt, a  magatehetetlen, a  segítségre szoruló  ember a  felebarát.  Jézus
   kérdésére pedig ez  a válasz:  az első  két ember,  akik elmulasztották  a
   segítségnyújtást és érzéketlenül mentek el a félholtra vert ember mellett,
   nem voltak az  ő felebarátai, hanem  csak az volt  igazi felebarátja,  aki
   irgalmasságot  gyakorolt  vele  és  gondoskodott  gyógyulásáról,  tehát  a
   szamaritánus.
   Amikor a gyerekekkel a hittanórán tanuljuk ezt a bibliai történetet és  el
   szoktuk  játszani  azt,  akkor   a  szereposztáskor  a  legtöbben   rablók
   szeretnének lenni.  Ők  persze  csak mellékszereplők,  akiket  éppen  csak
   megemlít az evangélista a történet  bevezetésében. Végül aztán a  gyerekek
   mindig megértik, hogy itt az a lényeg, hogy ki akar irgalmas  szamaritánus
   lenni, ki akar irgalmasságot gyakorolni.
   A történet  tanulságaként hangsúlyoznunk  kell,  hogy a  keresztény  ember
   számára a  hit nem  szakadhat el  az életétől,  a cselekedeteitől.  A  Hit
   évében gyakran emlegetjük, s  remélhetőleg a későbbiekben sem  feledkezünk
   meg  arról,  hogy  a  hitből,  ha  az  valóban  élő,  jócselekedetek,   az
   embertársaink iránt  tanúsított  tettek fakadnak.  A  szeretet  gyakorlása
   erősebb tanúságtételnek tűnik, mint sok  esetben a szóbeli igehirdetés.  A
   szeretet tetteit  látva  többekben  ébred fel  a  Krisztus-követés  vágya,
   mintha csak hallanának Krisztusról. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy
   nincs  szükség  a  tanítás   szóbeli  továbbadására  vagy  az   evangélium
   hirdetésére,  hanem   azt,   hogy   ehhez  társulnia   kell   a   szeretet
   gyakorlásának, s valójában ez utóbbi hitelesíti, erősíti meg az előbbit.
   A hívő ember számára a felebaráti  szeretethez a motivációt az adja,  hogy
   magának Krisztusnak segítünk, őt látjuk  a rászorulókban. Ő mondta:  „Amit
   egynek tesztek a legkisebbek közül, azt nekem teszitek” (Mt 25,40). Amikor
   bárkinek is  segítek,  akkor ezt  annak  tudatában teszem,  hogy  a  másik
   emberben Jézusnak  segítek.  Ilyen  módon  a  másik  emberben  Krisztussal
   találkozom. Az evangéliumok arra is emlékeztetnek bennünket, hogy a  végső
   ítéletkor az irgalmasság  gyakorlását kéri  tőlünk számon  Isten. Nem  fog
   minket arra  kérni,  hogy  soroljuk fel  az  összes  katolikus  hittételt,
   hitigazságot vagy mondjunk  szószerinti idézeteket  a Bibliából.  Ehelyett
   ilyen kérdéseket fog feltenni: Adtunk-e enni az éhezőknek? Megitattuk-e  a
   szomjazókat? Felöltöztettük-e a ruhátlanokat? Befogadtuk-e az  idegeneket?
   Meglátogattuk-e a  betegeket? (vö.  Mt  25,31-46). Akik  igennel  felelnek
   ezekre a kérdésekre, azok az örök életre jutnak, akik pedig elmulasztották
   e cselekedeteket,  a  kárhozatra  kerülnek. Szívleljük  meg  az  Úr  Jézus
   szavait és fakadjon minél több jócselekedet hitünkből!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus Krisztus! Ma te fordulsz  hozzánk, s te kérdezel minket:  Hol
   vannak  az  irgalmas  szamaritánusok?  Ki  az  irgalmas  szamaritánus?  Ki
   vállalja mások irgalmas szolgálatát? Mindenfelé látjuk a sok rászorulót és
   szegényt, akik a mi segítségünkre  várnak. Nem gondoljuk, hogy nem  tudunk
   segíteni vagy hogy a mi segítségünk keveset ér. Segíts, hogy ne menjünk el
   szó nélkül  embertársaink  mellett,  hanem a  konkrét  helyzetekben  igazi
   segítséget  adjunk.  Hisszük,  hogy  minden  jócselekedet,  amit  másoknak
   teszünk, neked, a mi  Urunknak tesszük. Hiszek,  Uram, erősítsd bennünk  a
   hitet!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130714.mp3