[Evangelium] 2013-01-29
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Jan. 29., K, 01:00:01 CET
2013. január 29. – Kedd
Egy alkalommal Jézust fölkeresték anyja és rokonai. De nem mentek be a
házba, ahol Jézus tanított, hanem hívatták őt. Akik körülötte ültek,
odaszóltak Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint vannak, és keresnek téged.”
Jézus azonban így válaszolt: „Ki az én anyám? Kik az én rokonaim?” Aztán
végighordozta tekintetét a körülötte ülőkön, és csak ennyit mondott: „Ezek
az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti Isten akaratát, az az én testvérem,
nővérem és anyám!”
Mk 3,31-35
Elmélkedés:
Az ördöggel való szövetkezés vádját követően Jézushoz jön édesanyja és
rokonsága. Márk közvetlenül egymás után közli a két eseményt, illetve
összekapcsolja azokat. Azért keresik fel Jézust, mert az a hír járja, hogy
megzavarodott, megszállta az ördög. Ez az összekapcsolás nem szerepel Máté
és Lukács evangéliumában, akik szintén leírják az esetet, hanem önálló
történetek, és nem jelölik meg annak pontos okát, hogy miért keresik fel a
rokonok Jézust.
A hatalmas tömeg miatt nem tudnak Jézus közelébe jutni, de hírt visznek
neki érkezésükről. A helyzetre reagálva Jézus olyan kérdést tesz fel,
amely egészen új fordulatot ad a jelenetnek. „Ki az én anyám? Kik az én
rokonaim?” (Mk 3,33) – kérdezi Jézus. Abban az időben, mint minden más
korban meghatározóak voltak az ember számára a családi kötelékek,
kapcsolatok. Ez Jézusra is érvényes, aki a mennyei Atyának a Fia,
ugyanakkor földi családjának is tagja. A mi Urunk kérdését nem szabad úgy
értékelnünk, mintha megtagadta volna a családi kapcsolatokat vagy
leértékelte volna azok jelentőségét. Továbbra is fontos számára ez, de a
hozzá fűződő lelki kapcsolatra való utalással kiszélesíti mindazok körét,
akikhez a szeretet köti. Mert minden családban az igazi összetartó erő a
családtagok kölcsönös szeretete egymás iránt és nem a ház falának
szorítása. Jézus nagy családját, az ő követőit is a szeretet köti az Úrhoz
és ez élteti az egymás közti kapcsolatokat is.
Napjainkban sajnos sokan megkérdőjelezik a családi kötelékek jelentőségét.
Egyes országokban azzal is próbálkoznak (vagy már sajnos meg is
valósították), hogy a családdal egyenlő jogokat biztosítsanak más
együttélési formáknak is. A keresztényeknek ki kell állniuk amellett, hogy
minden megszületett embernek joga van igazi családban felnőni, ahol
megtapasztalhatja édesanyja, édesapja, testvérei szeretetét, s rajtuk
keresztül Isten szeretetét.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, Jézus Krisztus! Olykor nem érzem közelséged, nem hallom hangod, nem
látlak téged, nem ismerem fel szándékaidat és nincs erőm engedelmeskedni.
Naponta küzdök hibáimmal és gyengeségeimmel, bűneim a mélybe taszítanak. A
lelki mélység és sötétség rettenetes állapotából emelj fel engem! Erősítsd
hitemet, hogy bátran megvalljalak téged, és irántad érzett szeretetem
mindig hozzád vezessen és kössön!
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130129.mp3
________________________________
Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
A határon túli magyar gyerekek támogatása ügyében legutóbb egy évvel
ezelőtt fordultam a napi e-vangélium olvasóihoz. Most ismét az ő vallási,
lelki neveléséhez kérem segítségeteket.
2011-ben 180 magyar gyermeknek juttattuk el ingyenesen az Élő Kenyér
újságot Erdélybe, a Felvidékre és Csángóföldre, segítve ezzel vallási
nevelésüket és erősítve kötődésüket a magyar nemzethez. A gyermekek
számára a legtöbb esetben ez az egyetlen magyar nyelvű újság, amit
rendszeresen olvashatnak.
2012-ben a lengyelországi, felvidéki és erdélyi magyar közösségeket
támogattunk 250 ingyenes újsággal, valamint egy pályázat segítségével
további 100 kárpátaljai magyar gyermekhez jutott el ingyenes az Élő
Kenyér.
2013-ban is szeretnénk a korábban is támogatott határon túli magyar
katolikus közösségeket és családokat segíteni. 15-20-50 példányt küldünk
1-1 közösségnek, akik vállalják a kiosztást.
Jótékonysági előfizetés keretében Ön is támogathat egy vagy akár több
határon túli magyar gyermeket. Az újságot közvetlenül a
kedvezményezettekhez küldjük. Kérem, ha van rá lehetősége, támogassa a
határon túli magyar gyerekek vallási nevelését!
Aki saját (magyarországi) címére, gyermeke vagy unokája számára szeretné
előfizetni az Élő Kenyeret, az alábbi linken található űrlapon rendelheti.
Ez nem számít jótékonysági előfizetésnek.
https://docs.google.com/spreadsheet/viewform?formkey=dENkenlJNWstRllmeGE5OE1pWE8wc1E6MQ
Köszönöm mindenki nagylelkű adományát a gyerekek nevében!
Szeretettel: István atya (Horváth István Sándor)
Jótékonysági előfizetési díj 1 évre (12 hónap) 2013. január-december: 6500
Ft/db Ennél kisebb összegű adományokat is örömmel fogadunk, illetve akár
több gyermeket is lehet támogatni.
Adomány on-line:
http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az ADOMÁNY gomb választása után támogatási célként jelölje meg a
Jótékonysági előfizetés lehetőséget!
Banki utalással:
Számlatulajdonos neve és címe: Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő,
Szabadság tér 6. (Bank neve és címe: K&H Bank, H-8900 Zalaegerszeg,
Kossuth L. u. 8.)
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Közlemény: Élő Kenyér jótékonysági előfizetés 2013.
Utalás külföldről
IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
Postai utalvány (rózsaszín csekk):
Címzett: Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6
Közlemény: Élő Kenyér jótékonysági előfizetés 2013.
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról