[Evangelium] 2013-01-27

[Evangelium minden nap]

   2013. január 27. – Évközi 3. vasárnap

   Már sokan  vállalkoztak arra,  hogy a  körünkben lejátszódott  eseményeket
   leírják, úgy, ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és
   szolgái voltak az isteni  igének. Most jónak láttam  én is, hogy  elejétől
   kezdve mindennek pontosan  utánajárjak, és sorban  leírjak neked  mindent,
   tiszteletre méltó  Teofil, hogy  meggyőződjél róla,  mennyire  megbízhatók
   azok a tanítások, amelyekre oktattak.
   Abban az  időben:  Jézus  a  Lélek  erejével  visszatért  Galileába.  Híre
   elterjedt az  egész  környéken.  Tanított  a  zsinagógákban,  és  mindenki
   elismeréssel beszélt róla.
   Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement  szombaton
   a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda
   neki. Szétbontotta a  tekercset, és éppen  arra a helyre  talált, ahol  ez
   volt írva:  „Az Úr  Lelke van  rajtam. Fölkent  engem és  elküldött,  hogy
   örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást,  a
   vakoknak a látást,  hogy szabaddá tegyem  az elnyomottakat, és  hirdessem:
   elérkezett az Úr esztendeje.”
   Összetekerte az Írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden
   szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az  Írás,
   amelyet az imént hallottatok.”
   Lk 1,1-4; 4,14-21

   Elmélkedés:

   Ma beteljesedett
   Az egyik  hittanórán nagyobb  gyermekekkel  a biblia  keletkezése  kapcsán
   arról beszélgettünk, hogy  az evangélisták  vajon miért  is fogtak  hozzá,
   hogy leírják Jézus  történetét. Sok okos  dolgot felsoroltak a  hittanosok
   arról, hogy az  írott szöveg  maradandóbb, mint a  szóbeli igehirdetés,  a
   szentmiséken így könnyebb volt felolvasni történeteket Jézus  Krisztusról,
   Jézus tanításának  terjesztése lehetett  az  egyik cél,  pontosan  akarták
   megőrizni mindazt, amit az  első keresztény közösségek vallottak  Jézusról
   és hasonlókat.  Az egyik  tanuló pedig  azt mondta,  hogy az  evangélisták
   részéről személyes hitvallás is  lehetett az evangélium lejegyzése.  Azért
   is idézem fel  beszélgetésünket, mert  idén, a Hit  évében, amikor  hitünk
   forrásaiból,  az  evangéliumokból  merítünk  és  megfogalmazzuk  személyes
   hitvallásunkat, ez a gondolat fontos lehet számunkra.

   Szent Lukács írásának előszavát (Lk 1,1-4) követően azt a részt olvassuk a
   mai evangéliumban, amikor Jézus nyilvánosan fellép a názáreti zsinagógában
   (Lk 4,14-21). Érdemes külön-külön  odafigyelnünk e szentírási  szakaszokra
   és mondanivalójukra.

   Mivel a  többi evangéliumban  nem  találkozunk hasonlóval,  érdekes  lehet
   számunkra, hogy  írásának  bevezetéseként Lukács  megjelöli,  hogy  milyen
   szándék   vezérli   abban,   hogy    lejegyezze   Jézus   történetét.    A
   szentírástudósok szerint  Lukács  Kr.  u.  80-85  táján  írhatta  meg  két
   munkáját: az  ő  evangéliumát,  illetve  az  Apostolok  Cselekedetei  című
   írását. Mintegy ötven esztendő telik el Jézus élete, halála és feltámadása
   óta, s ennyi idő  már elegendő volna ahhoz,  hogy feledésbe merüljenek  az
   események.  Az   első  keresztény   évtizedekben  elsősorban   a   szóbeli
   igehirdetés  szolgálta   a  Krisztusról   szóló  tanítás   megőrzését   és
   terjedését. Ugyanakkor  történhettek  próbálkozások, hogy  Jézus  életének
   eseményeit, az  általa  véghezvitt  cselekedeteket  és  elmondott  szavait
   írásban is rögzítsék. Lukács  is tud ezekről  a kísérletekről, hiszen  ezt
   írja: „ezelőtt már sokan vállalkoztak  arra, hogy leírják az  eseményeket”
   (Lk 1,1). Márk volt az első, aki lejegyezte Jézus életének történetét,  az
   ő tanítását és csodáit. Márk  evangéliumával egy időben keletkezhetett  az
   az írás, amely  Jézus mondásait, beszédeit  tartalmazta, de amely  eredeti
   formájában nem maradt ránk. Abból következtethetünk ennek létezésére, hogy
   Máté és Lukács is egészen hasonlóan örökített meg egyes történeteket, azaz
   közös forrásból  dolgozhattak, valamint  Márk evangéliuma  is ismert  volt
   mindkettőjük  számára.  Az  előszóból  megtudjuk,  hogy  Lukács   pontosan
   utánajárt a  dolgoknak, megkérdezte  a szemtanúkat,  illetve azokat,  akik
   Isten szavának szolgái  voltak, hogy  a könyvének  címzettjét, Teofilt  és
   mindazokat, akik a  későbbi korokban olvasni  fogják művét, megerősítse  a
   Jézusról szóló tanítás igazságában  és megbízhatóságában. Hitünknek  tehát
   nem holmi mendemonda az alapja, hanem  arra az igazságra épül, amelyet  az
   apostolok és utódaik őriztek meg és adtak tovább az évszázadok során.

   A mai  szakasz második  részében Jézus  fellépéséről olvasunk  a  názáreti
   zsinagógában. Izajás próféta könyvéből olvassa fel a kijelölt részt  Isten
   Fölkentjének  fellépéséről  a  messiási   időkben,  majd  pedig  ennek   a
   hallgatóság számára  meglepő magyarázata  következik. A  szöveghez  fűzött
   magyarázat egyetlen mondatból,  kijelentésből állt:  „Ma beteljesedett  az
   Írás, amelyet az imént hallottatok” (Lk 4,21). A későbbiekben történtekről
   a következő  vasárnapon  fogunk olvasni,  ezért  most ne  siessünk  előre!
   Álljunk meg itt egy gondolat erejéig, Jézus kijelentésének első  szavánál!
   A „ma” minden nap megadatik számunkra. Isten minden nappal új  lehetőséget
   ad nekem. Ma jött el számomra  a megfelelő idő a lelki megújulásra,  Isten
   iránti szeretetem  kifejezésére, hitem  megvallására.  Ha tegnap  ezt  nem
   tettem meg,  az mulasztás.  Ha holnap  szándékozom megtenni  és megérem  a
   holnapot, az  előrelátó  bölcsesség. Ha  nem  érem meg,  akkor  felelőtlen
   halogatás. De vajon ma megteszem-e?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, Jézus  Krisztus!  Te  egykor  így  kezdted  tanításodat  az  emberek
   körében: „Ma  beteljesedett az  Írás, amelyet  az imént  hallottatok”  (Lk
   4,21). A  „ma”  minden nap  megadatik  számomra. Isten  minden  nappal  új
   lehetőséget ad  nekem.  Ma  jött  el számomra  a  megfelelő  idő  a  lelki
   megújulásra, Isten iránti szeretetem kifejezésére, hitem megvallására.  Ha
   tegnap ezt nem tettem meg, az mulasztás. Ha holnap szándékozom megtenni és
   megérem a  holnapot,  az előrelátó  bölcsesség.  Ha nem  érem  meg,  akkor
   felelőtlen halogatás. Vajon ma megteszem-e? Hiszek, Uram, erősítsd bennünk
   a hitet!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130127.mp3