[Evangelium] 2013-01-24

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Jan. 24., Cs, 01:00:01 CET


   2013. január 24. – Csütörtök

   Abban   az   időben   tanítványaival    együtt   Jézus   visszavonult    a
   Genezáreti-tóhoz.  Nagy  tömeg   követte  Galileából.   Sőt  Júdeából   és
   Jeruzsálemből, Idumeából meg a Jordánon túlról, valamint Tírusz és  Szidon
   környékéről is  nagy  sokaság  csatlakozott hozzá,  mert  hallották,  hogy
   milyen csodálatos  dolgokat visz  végbe. Jézus  meghagyta  tanítványainak,
   hogy tartsanak készenlétben  egy bárkát a  tömeg tolongása miatt.  Sokakat
   meggyógyított ugyanis, és aki valami bajban szenvedett, mind ott tolongott
   körülötte, hogy legalább megérinthesse. Még a tisztátalan lelkek is, amint
   meglátták Jézust, leborultak előtte, és így kiáltoztak: „Te vagy az  Isten
   Fia!” Ő azonban szigorúan meghagyta  nekik, hogy ne híreszteljék,  kicsoda
   ő.
   Mk 3,7-12

   Elmélkedés:

   A böjtről és a szombatról folytatott viták azt jelezték, hogy nem mindenki
   nézte jó  szemmel Jézus  tevékenységét. Csodái  pedig szintén  megütközést
   váltottak ki egyes  vallási vezetőkből. Amikor  Jézus meggyógyítja a  béna
   kezű  embert,  a  farizeusok  azon  kezdenek  el  tanakodni,  hogy  miként
   okozhatnák Jézus vesztét. A felsoroltak negatív válaszok Jézus  tanítására
   és csodáira.
   A mai  evangélium  az érem  másik  oldalát mutatja.  Az  egyszerű  emberek
   tömegesen keresik Jézust. A földrajzi nevek felsorolásával az  evangélista
   azt szemlélteti, hogy mindenhonnan jönnek az emberek Jézushoz. Bár  számos
   esetben kifejezetten megtiltja a gyógyult személyeknek, hogy elmondják  mi
   történt velük, mégsem  lehet titokban  tartani ezeket  az eseteket.  Jézus
   csodatetteinek híre  hamar  elterjed, s  ennek  köszönhetően  mindenhonnan
   hozzá  viszik  a  betegeket.  Legalább  megérinteni  őt,  ez  a  vágya  az
   embereknek.
   Milyen csodálatos a hit, amely  egyetlen érintéstől csodát remél! Az  élet
   megváltozását,   a   betegség   elmúlását.   A   gonosz   lelkektől   való
   megszabadulást. A bűnös múlttal való végső szakítást. Milyen csodálatos  a
   hit, amely új  utat mutat  az ember számára.  Uram, elég  nekem, hogy  egy
   pillanatra láthatlak. Elég, ha  naponta egyetlen szóval bátorítasz.  Elég,
   ha bűnbocsátó erőddel megérintesz. Uram, elég nekem, hogy  megérinthetlek,
   s megérint szereteted.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, Istenem, te vagy minden javam. Egyedül te vagy a jó, igaz és  szent,
   a mindenható, mindent  te adsz,  mindent te töltesz  be, s  csak a  bűnöst
   hagyod  üresen.  Emlékezzél   irgalmasságodra,  és   töltsd  be   szívemet
   kegyelmeddel, hiszen nem akarod, hogy üres maradjon, amit alkottál.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130124.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról