[Evangelium] 2013-01-17
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Jan. 17., Cs, 01:00:00 CET
2013. január 17. – Csütörtök
Abban az időben egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így
kérlelte: „Ha akarod, te megtisztíthatsz engem!” Jézusnak megesett rajta a
szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: „Akarom!
Tisztulj meg!” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus
szigorúan ráparancsolt, azonnal elküldte, és így szólt hozzá: „Nézd,
senkinek se szólj erről, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és
tisztulásodért ajánld fel a Mózes által rendelt áldozatot, bizonyságul
nekik.”
Ő azonban, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a
dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább
távolabbi, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis, mindenünnen
özönlöttek hozzá az emberek.
Mk 1,40-45
Elmélkedés:
A leprás beteg meggyógyításának történetét már olvastuk Szent Lukács
evangéliumából a múlt héten, ma pedig a Márk szerinti változatot olvassuk
a liturgikus rend szerint. A leprás bizonyára már hallott arról, hogy
Jézus korábban másokkal milyen csodákat tett. Most az ő számára is
elérkezett a lehetőség. Ha másokkal csodát tett, miért ne gyógyítaná meg
őt is Jézus. Kérésével kifejezi hitét, hogy Jézus rendelkezik azzal az
erővel, ami képes megszüntetni betegségét. „Ha akarod, te meg tudsz
tisztítani engem” (Mk 1,40) – mondja Jézusnak. Igen, hiszek abban, hogy
meg tudsz gyógyítani. Ezt a hitet jutalmazza meg Jézus a csodával, a
gyógyulással.
Betegségeinkben, bajainkban, életünk nehéz helyzeteiben akkor érdemes
Isten segítségéért imádkoznunk, ha valóban hiszünk abban, hogy ő képes
rajtunk segíteni. Isten szavának és cselekedeteinek ereje van, amely képes
megváltoztatni egy ember életét. Sokszor tapasztalhatjuk környezetünkben,
hogy valakinek mennyire átalakul az élete, amikor megérinti őt egy
komolyabb betegség. A korábbi életvitele teljesen megváltozik, és a
környezetében élők is kénytelenek hozzászokni ehhez. Sokan ilyenkor jobban
Isten felé fordulnak, mert úgy érzik, hogy egyedül ő segíthet. Mások
sajnos még jobban elfordulnak Istentől, őt hibáztatják betegségükért.
A betegség a hit próbatétele. Egyeseket közelebb visz Istenhez, másokat
eltávolít tőle. A hit nem azt jelenti, hogy választ kapunk a betegség és a
szenvedés okára. Ez talán mindig Isten titka marad. A hit azt jelenti,
hogy a betegséget és a szenvedést is elfogadjuk Istentől. Istenem, segíts
hinnem abban, hogy a szenvedő Krisztus él minden szenvedő betegben!
© Horváth István Sándor
Imádság:
Taníts, Uram, elfogadni a békességre vezető út melletti nehézségeket. Úgy
venni ezt a bűnös világot, ahogy Jézus tette, s nem úgy, ahogy én tenném.
Bízni abban, hogy Ő mindent jóra fordít, ha elfogadom az Ő akaratát és
valóban boldog legyek ebben az életben, főleg pedig boldog lehessek majd
Vele az örök életben.
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130117.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról