[Evangelium] 2013-01-18

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Jan. 18., P, 01:00:01 CET


   2013. január 18. – Péntek, Árpád-házi Szent Margit

   Abban az időben Jézus a  következő példabeszédet mondta tanítványainak:  A
   mennyek országa  olyan, mint  az a  tíz szűz,  akik vették  lámpáikat,  és
   kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak.  A
   balgák fogták  a lámpásukat,  de  olajat nem  vittek magukkal;  az  okosak
   azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s  ők
   mind elálmosodtak  és  elaludtak.  Az éjszaka  közepén  egyszerre  kiáltás
   hangzott: „Íme,  a vőlegény!  Menjetek eléje!”  Erre a  szüzek  mindnyájan
   fölébredtek és  felszították lámpásaikat.  A  balgák kérték  az  okosakat:
   „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak  ezt
   válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen.  Inkább
   menjetek el a kereskedőkhöz, és  vegyetek magatoknak!” Míg azok  vásárolni
   mentek, megérkezett a  vőlegény, és  akik készen voltak,  bementek vele  a
   menyegzőre; az ajtó pedig  bezárult. Később megérkezett  a többi szűz  is.
   Így szóltak:  „Uram,  Uram!  Nyiss  ajtót nekünk!”  De  ő  így  válaszolt:
   „Bizony, mondom nektek,  nem ismerlek titeket!”  Virrasszatok tehát,  mert
   nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
   Mt 25,1-13

   Elmélkedés:

   Árpád-házi Szent Margit ünnepén Jézusnak  azt a példabeszédét olvassuk  az
   evangéliumban, amely a lakodalomra várakozó  tíz szűzről szól. A  példázat
   szerint öten nagyon előrelátóan tartalék olajat is vittek lámpásaikhoz,  a
   másik öt azonban megfeledkezett erről. A vőlegény késése miatt a  tartalék
   olajjal rendelkezők jutottak csak be az ünnepségre, a többiek  lemaradtak,
   mert olaj vásárlásával töltötték idejüket.
   A példázat  a  bevezető  szavak  szerint a  mennyek  országáról  és  annak
   eljövetelére való várakozásról szól.  Emiatt helytelenül értelmeznénk,  ha
   úgy gondolnánk,  hogy  önzőek  és  irigyek voltak  azok,  akik  nem  adtak
   olajukból a többieknek. A hagyományos  magyarázat szerint ugyanis az  olaj
   az emberi  jócselekedeteket  jelképezi,  amelyek  biztosítják  az  emberek
   számára az üdvösséget. Mások jócselekedeteivel dicsekedve nem juthat senki
   az üdvösségre,  illetve  ezek  a  jócselekedetek  nem  tulajdoníthatók  el
   senkitől. A földi élet  során mindenkinek elegendő  ideje van ahhoz,  hogy
   gondoskodjon a  mennybe jutásról.  Az üdvösség  elnyeréséért való  állandó
   fáradozás mindenkinek kötelessége és mindenkinek személyes felelőssége.
   A  szentek,  s  köztük  a  ma  ünnepelt  Szent  Margit,  abban  példaképek
   számunkra, hogy soha  nem tévesztették  szemük elől az  emberi élet  végső
   célját, s állandóan arra törekedtek, hogy az örök életre jussanak.  Legyen
   bennünk keresztény bölcsesség és  gyakorlatias okosság! Gondoljunk  mindig
   cselekedeteink és mulasztásaink  következményére! Szent  Margit számára  a
   földi  királyságnál   fontosabb  volt,   hogy  Isten   országába   jusson.
   Teljesítem-e földi hazám felé kötelességemet és megteszek-e mindent azért,
   hogy Isten országába jussak?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, vigyél el oda, ahova akaratod szerint mennem kell! Hadd  találkozzam
   azokkal, akikkel akaratod szerint találkoznom kell! Add tudtomra azt, amit
   akaratod szerint mondanom kell! És add, hogy ne legyek akaratod akadálya!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130118.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról