[Evangelium] 2013-01-10

[Evangelium minden nap]

   2013. január 10. – Csütörtök

   Abban az időben Jézus a  (Szent)lélek erejével visszatért Galileába.  Híre
   elterjedt az  egész  környéken.  Tanított  a  zsinagógákban,  és  mindenki
   elismeréssel beszélt róla. Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett.
   Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett.
   Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és  éppen
   arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam.  Fölkent
   engem és  elküldött,  hogy örömhírt  vigyek  a szegényeknek,  hirdessem  a
   foglyoknak a szabadulást,  a vakoknak  a látást, hogy  szabaddá tegyem  az
   elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Összetekerte az
   írást,  átadta  a  szolgának,  és   leült.  A  zsinagógában  minden   szem
   rászegeződött. Ő  pedig  elkezdte  beszédét: „Ma  beteljesedett  az  írás,
   amelyet  az  imént   hallottatok.”  Mindnyájan  igazat   adtak  neki,   de
   meglepődtek a magasztos igéken, amelyek ajkáról fakadtak.
   Lk 4,14-22a

   Elmélkedés:

   Jézus názáreti fellépéséről Szent Lukács  evangélista úgy számol be,  hogy
   ezzel az eseménnyel veszi kezdetét az  ő nyilvános működése. Az eset  Máté
   és Márk írásában  is szerepel, de  náluk a galileai  út részeként.  Tanító
   útja  során  érinti  azt  a  várost,  ahol  felnevelkedett,  de  fellépése
   sikertelen, a  názáretiek  hitetlensége  miatt nem  tud  csodát  tenni  és
   elüldözik városukból. Lukács  szándékosan tette a  nyilvános működés  első
   állomásává a  názáreti  zsinagógában  való tanítást.  A  hallgatóság  első
   reakciója  kifejezetten  pozitív,  mindnyájan  igazat  adnak  neki,   azaz
   helyeslik, amit Jézus tanított, ugyanakkor a meglepődés, a csodálkozás  is
   rögtön jelentkezik.
   Ez utóbbin  nem  kell  csodálkoznunk,  hiszen  Jézus  Názáretben  töltötte
   ifjúkorát, mintegy harminc  éves koráig  élt itt. A  názáretiek tehát  jól
   ismerik őt és  családját. Legalábbis  azt gondolják,  hogy mindent  tudnak
   róla. Emberségét, emberi tetteit  valóban ismerhetik, de istenségéről  mit
   sem tudnak.  És  amikor  Jézus olyan  cselekedeteket  tenne,  amelyek  azt
   tanúsítják, hogy ő az Isten  Fia, akkor azonnal kételkedni,  hitetlenkedni
   kezdenek.
   Valójában a  názáretiek saját  beszűkült gondolkozásuk  csapdájába  esnek.
   Ehhez hasonló napjainkban  is sokakat  megkísért. Emberi  elképzeléseinken
   túl kell lépnünk ahhoz, hogy higgyünk Jézusban, az Isten Fiában. A  hithez
   át  kell  lépnünk  ezt  a  titokzatos  határt.  Át  kell  lépnünk   emberi
   végességünk határát, hogy higgyünk a végtelen Istenben. Ki kell lépnünk az
   emberi képességek világából, hogy megtapasztaljuk azt, hogy Istennek semmi
   sem lehetetlen. Rálépek-e erre az útra, a hit útjára, amelyen Isten vezet?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Atyánk! Itt vagyok  szolgáltadra, a  Te gyermeked,  hogy rajtam  keresztül
   folytasd szereteted munkáját a világban  azáltal, hogy Jézust adod  nekem,
   rajtam keresztül  másoknak és  az egész  világnak. Imádkozzunk  egymásért,
   hogy Jézus szerethessen bennünk és  általunk azzal a szeretettel,  mellyel
   az Atya szereti Őt.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130110.mp3