[Evangelium] 2013-02-20

[Evangelium minden nap]

   2013. február 20. – Szerda

   Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró  tömeg, de ő így szólt  hozzájuk:
   „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más  jelet,
   mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az
   Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a  nemzedékkel
   együtt megjelenik  Dél királynője  is, és  helyeselni fogja  elítélésüket,
   hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét;
   itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az
   ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését,
   mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki  van,
   mint Jónás.”
   Lk 11,29-32

   Elmélkedés:

   Jézus a hallgatóság számára jól ismert ószövetségi próféta, Jónás  alakját
   idézi fel,  aki azt  a  küldetést kapta  Istentől, hogy  Ninive  városának
   lakóit figyelmeztesse bűnös életmódjukra és megtérésre szólítsa fel  őket.
   Jónásnak annyira  nem  tetszett  a  feladat,  húzódozott  tőle,  de  végül
   engedelmeskedik. Mert mit is tehetne mást Isten embere, aki küldetést kap?
   A niniveiek  számára  Jónás szava  jel  volt, amelyben  felismerték  Isten
   figyelmeztetését. Bűnbánatot tartott az egész város, s ezzel megmenekültek
   a pusztulástól. A dolognak annyi szépséghibája van csupán, hogy inkább  az
   őket fenyegető büntetést akarták elkerülni bűnbánatukkal és nem tisztán az
   Isten iránti szeretetből fakadt buzgóságuk.
   Jónás próféta  példáját  azért  hozza elő  Jézus,  hogy  szembeállítsa  az
   egykori niniveiek megtérését saját korának nemzedékével, akik számára ő  a
   jel, de mégsem hajlandók bűnbánatot tartani.
   Ki vállalja napjainkban Jónás szerepét?  Az igehirdetők számára nem  tűnik
   hálás feladatnak a megtérésre  való felszólítás. Kiállni a  nagyvárosokban
   és kis  falvakban az  emberek  elé és  figyelmeztetni őket  bűneikre,  nem
   tartozik a könnyű feladatok közé.  Egy dolog viszont könnyebbséget  jelent
   számukra: az ószövetségi  időkhöz viszonyítva sokat  fejlődött az  emberek
   vallásos gondolkozása és Istenről alkotott képe. A megtérésre hívó  szóhoz
   nem elsősorban  a  fenyegető  isteni  büntetés  párosul,  hanem  az  Isten
   irgalmáról szóló örömhír. Nincs okunk  a félelemre, mert Isten  megbocsát.
   Ezt mutatja mindennél világosabban Krisztus földi küldetése, aki nem azért
   jött, hogy elítélje  az embereket, hanem  hogy üdvözítsen minket.  Őszinte
   bűnbánatunk fakadjon abból,  hogy szeretjük az  irgalommal felénk  forduló
   Istent!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, Istenem,  szívből  bánom  egész életem  minden  vétkét,  mert  ezzel
   rászolgáltam büntetésedre;  mivel hozzád,  legnagyobb jótevőmhöz  hálátlan
   voltam; különösen pedig  azért, mert téged,  végtelenül jó Istent  ezáltal
   megbántottalak! Ígérem,  hogy életemet  megjavítom,  és többé  nem  akarok
   vétkezni. Jézusom, add ehhez kegyelmedet!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130220.mp3