[Evangelium] 2013-02-03

[Evangelium minden nap]

   2013. február 3. – Évközi 4. vasárnap

   Abban az időben: Jézus beszélni kezdett a zsinagógában: „Ma  beteljesedett
   az Írás,  melyet  az  imént  hallottatok.”  Mindenki  helyeselt  neki,  és
   csodálkozott a fönséges  szavakon, amelyek ajkáról  fakadtak. „De hát  nem
   József fia ez?” – kérdezgették.
   Ekkor így szólt hozzájuk: „Biztosan  ezt a mondást szegezitek majd  nekem:
   Orvos, gyógyítsd önmagadat! A nagy tetteket, amelyeket – mint hallottuk  –
   Kafarnaumban végbevittél, tedd  meg a  hazádban is!”  Majd így  folytatta:
   „Bizony mondom  nektek, hogy  egy  próféta sem  kedves a  maga  hazájában.
   Igazán mondom nektek, sok özvegy  élt Izraelben Illés idejében, amikor  az
   ég három évre  és hat  hónapra bezárult,  úgyhogy nagy  éhínség támadt  az
   egész földön.  De közülük  egyikhez  sem kapott  Illés küldetést,  csak  a
   szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában
   is sok leprás élt  Izraelben, s egyikük sem  tisztult meg, csak a  szíriai
   Namán.”
   Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték őt
   a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült,  a
   szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.
   Lk 4,21-30

   Elmélkedés:

   A városon kívül
   A híradásokból  szinte  hetente  értesülünk olyan  esetekről,  amikor  egy
   szórakozóhelyen, lakóépületben vagy szállodában tűz üt ki és az  épületben
   rekedt  emberek  nem  tudnak   elmenekülni.  Gondoljunk  csak  például   a
   közelmúltban Brazíliában történt tragédiára, amelyben a hírek szerint  235
   fiatal vesztette életét. Számos ilyen esetben az okozza a tragédiát,  hogy
   nincsenek  megfelelő  menekülési  utak,   amelyeken  az  emberek   gyorsan
   távozhatnának  veszély  esetén.  A  veszélyes  helyzetekben  az  ember  az
   életösztöntől vezérelve keresi  a menekülési utat.  De vajon keressük-e  a
   halál utáni menekülő utat? Ezt Isten mutatja meg nekünk.

   Az elmúlt vasárnapi evangéliumban Jézus názáreti fellépéséről olvastunk. A
   zsinagógai istentisztelet alkalmával  Izajás könyvéből olvasta  fel azt  a
   részt, amely Isten Fölkentjének jöveteléről szólt, majd azt a magyarázatot
   fűzte hozzá, hogy az ő személyében beteljesedett a prófétai jövendölés.  A
   hallgatóság   kezdeti   helyeslése   pillanatok   alatt   fordul   először
   csodálkozásba, majd ellenséges szembefordulásba. A vita odáig fajul,  hogy
   meg akarják ölni, de Jézus eltávozik. Olyannal már találkoztunk, hogy  egy
   barátság az  évek során  megkopik, vagy  a jó  szomszédok közti  kapcsolat
   néhány év alatt ellenségeskedésbe fordul. De hogyan fordulhat a  jóindulat
   egész rövid idő alatt ellenségeskedésbe? Mi történt Názáretben?

   Két oka  lehetett  a názáretiek  haragjának  és nyílt  elutasításának.  Az
   egyik, hogy Jézus nem teljesítette azon kérésüket, hogy tegyen  valamilyen
   csodát körükben. A csodák ugyanis soha nem öncélúak, Jézus nem azért  tesz
   csodákat, hogy önmagát igazolja. A  názáretiek hallhattak arról, hogy  más
   helyeken Jézus hogyan gyógyította meg csodákkal a betegeket, s most ők  is
   hasonlót követelnek. Olyan csodákat  szeretnének, amelyek igazolják  Jézus
   kijelentését, szavait, de ezt ő nem teljesíti. Az elutasítás másik oka  az
   lehetett, hogy Jézus utalást tesz  arra vonatkozóan, hogy az üdvösség  nem
   csak Izrael népének, a választott népnek szól, hanem a pogány népeknek is.
   Jézus két, a vallásos zsidók számára jól ismert ószövetségi személy esetét
   idézi,  Illés  prófétáét  és   Elizeusét.  Illés  egy  pogány   származású
   özvegyasszony javára tesz  csodát azzal,  hogy a  szárazság elmúltáig  nem
   fogy el lisztje és  olaja (vö. 1Kir 17,7-16),  Elizeus pedig a szír,  azaz
   szintén pogány tisztségviselőt, Naamánt gyógyítja meg leprás  betegségéből
   (vö. 2Kir 5,1-27). Ezek a pogányok számára véghezvitt csodák  egyértelműen
   igazolják, hogy Isten  nem zárja  el adományait a  pogány népektől,  hanem
   azok is részesedhetnek belőlük.

   Ennek az evangéliumi  történetnek van egy  nagyon érdekes eleme,  mégpedig
   az, hogy  Lukács úgy  fogalmazza  meg a  végső  elutasítást és  a  gyilkos
   szándékot, hogy előremutat Jézus kereszthalálára. Ezt írja: „kiűzték őt  a
   városon kívülre, és fölvezették  arra a hegyre,  amelyen városuk épült,  a
   szakadék szélére, hogy letaszítsák” (Lk 4,29). Jézust kivezetik a „városon
   kívülre,” „fel  a hegyre.”  Amikor  Jeruzsálemben Jézust  halálra  ítélik,
   kivezetik a  városon  kívülre,  fel  a  Golgota  hegyére,  ahol  keresztre
   feszítették. Az evangélista  szándékosan úgy zárja  le a názáreti  esemény
   végét, hogy jelezze, milyen sors vár  Jézusra. Most még nem jött el  Jézus
   ideje, most  még  nem tudják  bántalmazni,  ezért sértetlenül  távozik.  A
   történetből láthatjuk, hová  vezet a hitetlenség  és Jézus elutasítása  az
   emberek részéről. Azt is  láthatjuk, hogy amikor  az emberi gonoszság  már
   éppen a  halálba  taszítaná, a  szakadék  széléről is  van  Jézus  számára
   „menekülő  út,”  amelyen  távozhat.  Amikor  az  emberi  gonoszság   eléri
   tetőfokát, s megöli  Isten Fiát  a kereszten, az  ő számára  akkor is  van
   „menekülő  út,”  menekülési  lehetőség  a  feltámadásban.  Isten  mindenre
   gondol. Nem csak  Fiát tudja megmenteni  a haláltól, hanem  az embert  is,
   engem is. Bármekkora  is az ember  gonoszsága, rosszindulata, Isten  képes
   megmenteni. Ő mindenkire gondol.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus  Krisztus! Lelkesen  hallgatjuk szavaidat,  s készek  vagyunk
   téged követni.  Szavad valóban  örömhír,  az üdvösség  tanítása,  igazság,
   amely az  örök  élet  felé  vezető utat  mutatja  meg.  Boldogan  és  nagy
   lelkesedéssel indulunk el ezen az úton, s tudjuk, hogy te kísérsz  minket.
   De nem szeretnénk elbizakodottak  lenni, hiszen a  mi életutunk, miként  a
   tiéd is, keresztútként végződik. Kereszthordozásod, szenvedésed,  türelmed
   és az  Atyának való  engedelmességed  példája adjon  erőt ahhoz,  hogy  ne
   forduljunk el soha  tőled, hanem  mindig hittel  kövessünk téged!  Hiszek,
   Uram, erősítsd bennünk a hitet!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130203.mp3