[Evangelium] 2013-02-02
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Feb. 2., Szo, 01:00:01 CET
2013. február 2. – Szombat, Urunk bemutatása (Gyertyaszentelő
Boldogasszony)
Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai,
fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr
törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona”. Ekkor
kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy
két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt
Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki
Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek
kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg nem látja az Úr
Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a
gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint
cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent:
Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram,
szavaid szerint békességben,
mert szemeim meglátták Szabadításodat,
melyet minden nemzet számára készítettél,
hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak,
és dicsőség népednek, Izraelnek.
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott.
Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám,
e gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az
ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy
napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Ott volt Anna
prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai
előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte
meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és
imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament,
dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem
megváltására vártak.
Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba,
a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt
bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
Lk 2,22-40
Elmélkedés:
A Gyertyaszentelő Boldogasszony elnevezés azt sugallja, hogy egy Mária
ünnepet tartunk a mai napon. Valójában Jézus templomi bemutatására
emlékezünk, amely esemény negyven nappal születése után történt, s amelyen
természetesen édesanyja, Mária is jelen volt, de mégsem ő áll az ünneplés
középpontjában. Lukács evangélista pontosan leírja, hogy mi történt. Mária
és József elvitték az újszülött Jézust a jeruzsálemi templomba, hogy
bemutassák az Úrnak és felajánlják az áldozatot, ahogyan ezt a mózesi
törvény előírta. Lukács történetében a hangsúly arra a két személyre,
illetve az általuk mondottakra helyeződik, akik a templomban találkoznak a
gyermek Jézussal. Mit tudhatunk meg szavaikból Jézus személyéről?
Simeon ígéretet kapott arra, hogy nem hal meg addig, amíg nem „látja a
Fölkentet.” Amikor pedig karjába vehette a gyermek Jézust, hálát ad
Istennek, mert láthatták szemei a Szabadítót. Hálaadó énekéből kiderül,
hogy Jézus a világ világossága, akinek küldetése Izrael népén túl a
pogányokhoz, az egész emberiséghez szól. Mind a neki tett, mind a
választott népnek Isten által tett ígéret beteljesedik, Jézus
világrajöttével az ígéret népéből megváltott néppé válnak az emberek.
A történet záró szakasza Anna prófétaasszonyt állítja elénk, aki szintén
ott van a jeruzsálemi templomban Jézus bemutatásánál. Személyének
bemutatása során az evangélista kiemeli vallásos buzgóságát, amely abban
látszik, hogy állandóan a templomban tartózkodott. Simeonhoz hasonlóan ő
is felismerte Jézusban a Messiást és tanúságot tett erről.
A mai ünnep emlékeztessen minket arra, hogy az Isten látására hittel
várakozó ember vágya biztosan beteljesedik.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Ó, Mária, irgalmasság Anyja, tekints mindannyiunkra, hogy Krisztus
keresztje erejét ne veszítse, hogy az ember le ne tévedjen a jó útjáról,
el ne veszítse bűntudatát, gyarapodjék reménye Istenben, aki gazdag az
irgalomban, szabadon tegye jó cselekedeteit, melyeket Ő előre elrendelt,
és így egész életével Isten dicsőségének dicsérete legyen. Boldog II.
János Pál pápa
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130202.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról