[Evangelium] 2013-08-10
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Aug. 10., Szo, 01:00:00 CEST
2013. augusztus 10. – Szombat, Szent Lőrinc diakónus és vértanú
Abban az időben Jézus így beszélt tanítványaihoz: „Bizony, bizony, mondom
nektek: Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha
azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de
aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki
nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is.
Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya.”
Jn 12,24-26
Elmélkedés:
Szent Lőrinc ünnepének evangéliumában Jézus következő szavait olvassuk:
„Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban
elhal, sok gyümölcsöt hoz” (Jn 12,24). A kijelentés igazsága egyszerű
tapasztalat volt az emberek számára, akik évente végezték a vetés és
aratás munkáját, hogy biztosítsák családjuk számára a kenyér alapanyagát.
Az egyházi igehirdetés azonban nem a földművelő embereknek szóló
mezőgazdasági tanácsot lát Jézus mondásában. Már a kezdeti időkben, azaz a
kereszthalált és a feltámadást követően Jézus személyére vonatkoztatták
követői e szavakat. Maga Jézus a búzaszem, aki életének feláldozásával a
földbe kerül és ott egyedül van (kereszthalála és sírba helyezése), hogy
aztán feltámadásával gyümölcsöt hozzon. Az apostolok először veszteségként
élik meg Jézus elvesztését, s csak lassan fogják fel, hogy ennek árán
történt a megváltás, ennek köszönhető az üdvösség.
A földbe hulló búzaszem példázatának értelmezésekor mégsem állhatunk meg
ezen a ponton, hanem ki kell azt szélesítenünk Krisztus minden követőjére,
tehát magunkra is. Az Egyház vértanúi, akik halálukban egészen hasonlókká
váltak az Úrhoz, szintén búzaszemek. Ha életemet egészen Krisztusnak adom,
akkor én is olyan búzaszemmé válhatok, ami bőséges termést hoz.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, eljöttem házadba; hogy meghalljam, mit mondasz nekem Te, Atyaisten,
Teremtőm, s Te, Úr Jézus, Megváltóm, Te, jóságos Szentlélek, Vigasztalóm
életben és halálban. Nyisd meg szívemet Szentlelked által Jézus
Krisztusért, hogy szavaidból megtanulhassam megbánni bűneimet, életben és
halálban hinni Jézus Krisztusban, s minden nap jobbá lenni szent életben
és életmódban. Halld meg és hallgasd meg, Istenem, Jézus Krisztus által.
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130810.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról