[Evangelium] 2013-08-09
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Aug. 9., P, 01:00:01 CEST
2013. augusztus 9. – Péntek, a keresztről nevezett Szent Teréz Benedikta
(Edith Stein) szűz és vértanú, Európa társvédőszentje
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A
mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és
kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A
balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak
azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők
mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás
hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan
fölébredtek és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat:
„Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt
válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább
menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni
mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a
menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is.
Így szóltak: „Uram, Uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt:
„Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert
nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
Mt 25,1-13
Elmélkedés:
A földi kincsek és vagyon halmozása helyett a jócselekedetek gyűjtését, az
Istenben való gazdagodást ajánlja Jézus az ő tanítványainak. Ezt szükséges
szüntelenül szem előtt tartania azoknak, akik az üdvösségre törekszenek. E
gondolat, illetve figyelmeztetés többször is visszatér az evangéliumokban,
Jézus tanításában.
Az említett jócselekedeteket és az imádságot jelképezi a mai
példabeszédben az olaj. Ez a lelki kincs csak az okosaknak van a
birtokában. A balgáknak hiányzik, hiszen ők életük során megfeledkeztek a
jócselekedetek gyűjtéséről. A jócselekedetek olyan kincsek és értékek,
amit nem lehet másoknak kölcsönadni, mindenki saját maga felelős azért,
hogy az Úr érkezésekor ne hiányozzon számára. Ennek fényében értjük meg az
evangélium mondanivalóját, és az okosak viselkedését, tudniillik azt, hogy
miért nem adnak az olajból társaiknak. Ebben az értelemben cselekedetük
nem minősíthető önzésnek.
A keresztény okosság és bölcsesség azt jelenti, hogy nem feledkezünk meg
legfőbb célunkról, hanem előrelátóan gondolkozunk és cselekszünk. Életünk
minden pillanata megmutatja lelki irányultságunkat. Halálunk után
szeretnénk eljutni az örök boldogságra. Isten ezt ígéri mindenkinek, de
csak azok részesülnek belőle, akik akarata szerint élnek, viszonozzák
szeretetét, és embertársaik felé is gyakorolják a szeretetet.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, Jézus! Bűneim elhomályosítják isteni arcodat rajtam. Tisztítsd meg
szívemet és lelkemet, hogy tisztán tükrözhessem vissza arcodat. Segíts
evilági kötelességei teljesítésében, de legfőképpen segíts abban, hogy az
Élet Urának adjam önmagamat, életemet!
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130809.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról