[Evangelium] 2013-04-25

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Ápr. 25., Cs, 01:00:01 CEST


   2013. április 25. – Csütörtök, Szent Márk evangélista

   Abban az időben:  Jézus megjelent  a Tizenegynek, és  így szólt  hozzájuk:
   „Menjetek el  az  egész világra,  és  hirdessétek az  evangéliumot  minden
   teremtménynek! Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az
   elkárhozik. A híveket ezek  a jelek fogják  kísérni: A nevemben  ördögöket
   űznek ki,  új nyelveken  beszélnek,  kígyókat vehetnek  a kezükbe,  és  ha
   valami mérget isznak, nem  árt nekik. Ráteszik a  kezüket a betegekre,  és
   azok  meggyógyulnak.”  Az   Úr  Jézus,  miután   ezeket  elmondta   nekik,
   felvétetett a  mennybe,  és helyet  foglalt  az Isten  jobbján.  Ők  pedig
   elmentek,  és   mindenütt  hirdették   az  evangéliumot.   Az  Úr   együtt
   munkálkodott velük,  és  az  igehirdetést  megerősítette  a  jelek  által,
   amelyek kísérték őket.
   Mk 16,15-20

   Elmélkedés:

   A ma  ünnepelt Szent  Márk evangélista  nem tartozott  a tizenkét  apostol
   közé, de  egyértelműen írása  hitelesnek  tekinthető, hiszen  Szent  Péter
   apostol kísérője volt és egy ideig Szent Pállal tart missziós útja  során.
   A szentírástudósok szerint Jézust is  ismerhette személyesen, hiszen az  ő
   szüleié lehetett  az a  ház, ahol  az utolsó  vacsora zajlott,  illetve  a
   Getszemáni-kert is az Olajfák hegyén, ahol Jézust elfogták. Márk  lehetett
   az a fiú, aki ez utóbbi eseménynél elszaladt (vö. Mk 14,51-52).
   Mit jegyez le Márk az evangéliumban? Egyrészt mindazt, amit személyesen is
   hallhatott Jézustól,  illetve ami  később  az apostoli  igehirdetés  része
   volt. A  négy  evangélium  közül  időrendben  az  ő  írása  keletkezett  a
   legkorábban, s  csak  néhány évvel  később  írja  meg Máté  és  Lukács  az
   evangéliumot, valamint az I.  század vége táján  Szent János. Az  apostoli
   igehirdetéssel  és  annak  írásos   rögzítésével  indult  meg  egykor   az
   evangélium terjedése.  A  Tizenkettő és  később  az Egyház  így  teljesíti
   Krisztus evangelizációs parancsát.
   A mai  ünnepen Márk  írásának befejező  szakaszát olvassuk.  Ezek  szerint
   mennybemenetele előtt Jézus ezt mondta apostolainak: „Menjetek el az egész
   világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” (Mk 16,15).
   Mi az evangelizáció célja egykor és  ma? Erre akkor tudunk válaszolni,  ha
   felidézzük a Márk szerinti evangélium kezdő sorait: „Jézus Krisztus, Isten
   Fia evangéliumának kezdete”  (Mk 1,1).  Márk azért  ír le  minden szót  és
   mondatot, hogy  megismertesse  az  olvasókkal Krisztust,  az  Isten  Fiát.
   Írásával egyértelműen a  hit útján  vezet minket,  s az  a szándéka,  hogy
   személyes vallomást  tegyünk arról,  hogy  hiszünk Krisztusban,  az  Isten
   Fiában. A Hit  éve jó alkalom  számomra, hogy erősödjek  a hitben és  kész
   legyek arról tanúságot tenni a világban.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Mindenható  Úristen,   aki  gondviselésed   eszközeiül  gyarló   embereket
   választván,  ily   módon  is   kitünteted   isteni  hatalmadat   a   világ
   kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a
   legfőbb hatalmasságot és  minden hatalom kútfejét:  annak általad  rendelt
   egyházi és világi képviselőit  köteles engedelmességgel tiszteljem, s  így
   isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130425.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról