[Evangelium] 2013-04-23

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Ápr. 23., K, 01:00:02 CEST


   2013. április 23. – Kedd

   Abban az időben a templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben. Tél  volt.
   Jézus  éppen  a  templomban  járt,  Salamon  oszlopcsarnokában.  A  zsidók
   körülvették őt,  és megkérdezték:  „Meddig tartasz  még  bizonytalanságban
   minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan!” Jézus így felelt:
   „Mondtam már nektek,  de nem hiszitek  el. Cselekedeteim, amelyeket  Atyám
   nevében művelek,  tanúságot tesznek  rólam. De  ti nem  hisztek, mert  nem
   vagytok juhaim  közül valók.  Az én  juhaim hallgatnak  szavamra.  Ismerem
   őket, és ők  követnek engem.  Én örök életet  adok nekik.  Nem vesznek  el
   soha, és senki sem ragadja el  őket kezemből. Atyám, aki nekem adta  őket,
   hatalmasabb mindenkinél: senki sem ragadhatja el őket Atyám kezéből. Én és
   az Atya egy vagyunk.”
   Jn 10,22-30

   Elmélkedés:

   A templomszentelés ünnepén részt  vevő zsidók (feltételezhetően a  vallási
   vezetők voltak a szóvivők) azt kérik Jézustól, hogy mondja meg nyíltan  és
   egyértelműen, ha ő a Messiás, és lehetőleg bizonyítsa is ezt be valamilyen
   jellel. Ő azt válaszolja  nekik, hogy korábban  már többször is  megmondta
   ezt és cselekedetei szintén ezt bizonyítják, de sem korábban, sem most nem
   hisznek neki a vallási vezetők. Miért teszik fel ismételten ezt a  kérdést
   Jézusnak? Kétségtelen, hogy Jézus korában igen erős volt a  Messiás-várás.
   Az eljövendő  Messiásról  szóló  elképzelések  azonban  igencsak  eltérőek
   voltak. A  farizeusok  olyan  király  vagy  uralkodó  érkezését  várták  a
   messiási időkben,  aki katonai  és  politikai hatalommal  rendelkezik,  és
   megszabadítja a zsidóságot az idegen, római fennhatóság alól.
   Ezzel ellenkezik az a messiás-kép, amiről Jézus beszél. Ez már nem  illett
   bele a farizeusok elképzelésébe. A  nép körében sokan hisznek Jézusban  és
   megértik, hogy az Isten országának örömhíre és a megtérés megszabadítja az
   embert a  bűntől.  Ezt az  örömhírt  és  szabadulást a  Messiás  hozza  el
   mindenkinek. Jézus a  lelki szabadulást hirdeti  és cselekedetei is  arról
   tanúskodnak. Ő  azért jött  a világba,  hogy üdvözítsen  minden embert.  A
   zsidók újabb bizonyítékokat és  csodákat akarnak, de  az Úr nem  teljesíti
   kérésüket.  Mindazok  a  jelek,  amelyeket  véghezvisz,  elegendőek  bárki
   számára, hogy eljusson a hitre. Ne követeljünk újabb bizonyítékokat, hanem
   engedelmeskedjünk hittel a mi Urunknak!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Ó, Krisztus,  Jó Pásztor,  aki  életedet adtad  a nyájért,  te  keresésére
   indultál a hegyeken és a dombokon elkószált juhnak, és megtaláltad. Miután
   megtaláltad, azokra a vállakra vetted, amelyek majd a keresztfát  viselik,
   és magaddal hordozva visszavezetted a menny életébe. Arra volt szükségünk,
   hogy Te, az Isten, felvedd testünket  és meghalj, hogy nekünk életet  adj.
   Veled együtt  meghaltunk, hogy  megigazuljunk. Veled  együtt  feltámadunk,
   veled együtt meg is dicsőülünk!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130423.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!
   Örömmel osztok meg veletek az elmúlt hét visszajelzései, kérdései  alapján
   néhány dolgot az új e-vangelizációs kezdeményezésünkről.
   Mindenekelőtt a csapat nevében köszönöm az eddig küldött adományokat!
   1. Örülök, hogy van bennetek  lelkesedés az evangelizáció ügyéért. Ha  van
   valami, amit  csak  lelkesedéssel,  a  Szentlélek  lelkesítésével  szabad,
   érdemes tennünk,  az Krisztus  evangéliumának hirdetése.  Nem  pillanatnyi
   látványosságot akarunk, hanem a mindennapi lelki útravalót nyújtjuk.
   2. Főként érintettek  jelezték, hogy  milyen jó  a templomba  el nem  jutó
   mozgássérültek,  látássérültek,  vakok  számára,   hogy  házhoz  megy   az
   evangélium, amelyet meg tudnak hallgatni. Igen, az örömhír a betegeknek is
   szól!
   3. A nem katolikus  keresztények is szép  számmal olvassák, támogatják  az
   e-vangéliumot. Így valósul meg például az ökumenizmus a gyakorlatban.
   4. Sokan  kifejezték  örömüket, hogy  az  Egyház nem  fél  a  legmodernebb
   eszközöktől. Igen, keressük az utat a fiatalokhoz a modern világban. Jézus
   mindenkor időszerű tanítását korszerű módon szeretnénk hirdetni.
   5. Vallásos, lelkes  csapattal dolgozunk. A  grafikusok, programozók és  a
   többiek profi szakemberek, mert nem gagyi programot szeretnénk  készíteni,
   hanem egy  minőségi, felhasználóbarát  alkalmazást, amelynek  segítségével
   mindenki örömmel olvashatja, hallgatja majd az örömhírt.
   Kérem, imádkozzatok, hogy Pünkösdre elkészüljük!
   Szeretettel: István atya (Horváth István Sándor)
   2013. április 22.
   Itt az eredeti üzenet, kérés:
   Közel 9 éve küldöm a Napi Evangéliumot nektek. Ez idő alatt kb. 52  millió
   e-vangélium üzenet  érkezett meg  listánk  tagjaihoz. Többen  olvassák  az
   e-mailben  kapott  vagy  honlapokon   megjelenő  üzenetet,  mint   ahányan
   Magyarországon egy hétköznap elmennek szentmisére. Erről az oldalról nézve
   szép eredmény. Istennek legyen hála érte!
   A  másik   oldalról  nézve   viszont  az   is  igaz,   hogy  a   legutóbbi
   népszámláláskor (2011.) magukat katolikusnak valló emberek 1 %-ához jut el
   naponta az örömhír ilyen módon. Hol van a többi 99 %? És akkor még meg sem
   szólítottuk Jézus örömhírével  azokat, akik  nem vallásosak.  Van még  mit
   fejlődnünk, ezért érdemes megszívlelnünk,  hogy mindenkinek a  lehetőségei
   szerint be kell kapcsolódnia az evangélium terjesztésébe. Ezt nevezzük  Új
   Evangelizációnak. Ezt indította el Boldog II. János Pál, ezt  szorgalmazta
   XVI. Benedek és most Ferenc pápánk is. Nagy szolgálatot tesztek azzal , ha
   barátaitoknak   is   hírt   adtok    a   lehetőségről.   Feliratkozni    a
   www.evangelium365.hu oldalon lehet.
   Közben keressük  az  új  lehetőségeket is.  Most  éppen  az  okostelefonok
   világát szeretnénk meghódítani. A  munkát elkezdtük, stílusosan  pünkösdre
   tervezzük az  alkalmazás indítását,  ami az  evangélium hirdetésének  nagy
   ünnepe.  Miként  ez  e-mailes  e-vangélium,  ugyanúgy  ez  is   ingyenesen
   hozzáférhető lesz. A megvalósításhoz köszönettel fogadjuk az adományokat.
   A legkisebb fizetőeszköz nálunk az  5 forintos. Szeretettel kérem, ha  van
   rá lehetősége,  támogassa naponta  ennyivel az  e-vangelizációt! Egy  évre
   1825 Ft. Napi 5 forint talán nem is olyan sok, egy jelképes összeg. Akinek
   pedig a jó Isten többet adott, felajánlhat akár többet is.
   Isten jutalmazza meg sokszorosan nagylelkűségét!
   Isten  segítse  munkánkat!   A  pünkösdi   Szentlélek  adjon   mindenkinek
   lelkesedést!
   Szeretettel: István atya (Horváth István Sándor)
   2013. április 15.
   Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával:
   http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
   Az Adománynál válasszuk célként: E-vangélium
   Utalás: Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
   Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
   Megjegyzés: E-vangélium
   Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002  6472
   0000 0003
   BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
   Sárga postai csekk kérhető a zalalovo at gmail.com címen e-mailben. Írja  meg
   nevét és  postacímét irányítószámmal,  valamint röviden  jelezze, hogy  ez
   e-vangélium támogatásához kér csekket. Aki kért, annak már küldöm.
   Postai (rózsaszín)  utalványon  a  következő  címre:  Zalalövői  Plébánia,
   H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
   Megjegyzés: E-vangélium


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról