[Evangelium] 2013-04-13
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Ápr. 13., Szo, 01:00:01 CEST
2013. április 13. – Szombat
A kenyérszaporítás napján, amikor beesteledett, Jézus tanítványai lementek
a tóra. Beszálltak a bárkába és elindultak a tavon át Kafarnaum felé. Már
rájuk sötétedett de Jézus még mindig nem volt velük. Erős szél fújt, és a
tó háborgott. Huszonöt-harminc stádiumnyit (mintegy öt kilométert) eveztek
már, amikor látták, hogy Jézus a vízen járva közeledik a bárkához. Nagyon
megijedtek. De Jézus bátorította őket: „Én vagyok, ne féljetek!” Fel
akarták venni a bárkába, de a bárka abban a pillanatban partot ért, éppen
ott, ahová tartottak.
Jn 6,16-21
Elmélkedés:
A kenyérszaporítás csodája és Jézusnak az élet kenyeréről mondott beszéde
közé a vízen járás csodája ékelődik János evangélista írásában. A kenyerek
megszaporítása alkalmával Jézus nagyszámú néptömeg előtt mutatta meg az ő
isteni hatalmát, hiszen több ezer ember ehetett az öt kenyérből és a két
halból. A vízen járás alkalmával viszont csak tanítványai láthatták annak
újabb jelét, hogy az Úr felette áll a természetnek és olyan dologra képes,
amire más ember nem, azaz isteni képességekkel rendelkezik. A csodától
maguk a tanítványok is megijednek, tehát feltételezhető, hogy a látvány
hatására bizonyára pánik tört volna ki a nép körében, ha sokan látták
volna az esetet. Jézus ezekkel a szavakkal nyugtatja meg tanítványait: „Én
vagyok, ne féljetek!” (Jn 6,20). Jézus csodái azt igazolják, hogy ő
valóban az Isten Fia. Nem kell megijednünk isteni hatalmától, és nincs
okunk félelemre, amikor közeledik hozzánk. Ha engedjük, hogy hozzánk
jöjjön, velünk és bennünk éljen, biztosak lehetünk abban, hogy jó irányba
halad életünk hajója és ott fogunk partot érni, ahol Isten szeretné.
Milyen irányba halad az életem? Elfogadom-e Jézus irányítását?
„Ne féljetek!” – hangzik újra és újra a mi Urunk szava az evangéliumban.
Amikor feltámadását követően megjelenik az apostoloknak, szintén ezekkel a
szavakkal nyugtatja őket: „Én vagyok, ne féljetek!” Maga a feltámadás is
és a feltámadt Krisztus jelenései is olyan csodák, amelyek részben
félelmet ébresztenek, másrészt Jézus istenségéről tanúskodnak. Hiszek-e
Jézus istenségében? Hiszek-e a feltámadásban?
© Horváth István Sándor
Imádság:
Ó emberszerető Uralkodónk, gyújtsd föl szívünkben isteni ismeretednek
ragyogó világosságát, nyisd fel szemünket, hogy helyesen fogjuk föl
hirdetett igédet; ültesd el bennünk áldott parancsaidnak félelmét, hogy
minden testi kívánságot leküzdve, tetszésedet keresve és a szerint
cselekedve mindenben átlelkesült életet éljünk. Mert Te vagy lelkünk és
testünk világossága, Krisztus, Istenünk, és örök Atyáddal és legszentebb,
jóságos és életet adó Lelkeddel együtt magasztalunk téged most és
mindenkor és mindörökkön örökké.
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130413.mp3
________________________________
Aktuális:
Az MKPK Családbizottsága 2013. április 22-én családpasztorációs találkozót
rendez katolikus papok számára Budapesten, az MKPK irodaházában.
Jelentkezési határidő: április 11 (!)
A legegyszerűbben az alábbi linkre kattintva lehet jelentkezni:
http://katcsal.hu/2013_2ne/Csppt_2013apr/jelentkezes/p_jelentkezes.html
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról