[Evangelium] 2013-04-03

[Evangelium minden nap]

   2013. április 3. – Szerda

   Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba  mentek,
   amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra  (két-három óra járásnyira)  fekszik.
   Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek
   és vitatkoztak,  egyszerre  maga  Jézus közeledett  feléjük,  és  hozzájuk
   szegődött. Ők azonban  nem ismerték  meg őt,  mert látásukban  akadályozva
   voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással
   útközben?” Erre szomorúan megálltak,  és egyikük, akit Kleofásnak  hívtak,
   ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben,  aki
   nem tudja, mi történt ott ezekben  a napokban?” Ő megkérdezte: „Miért,  mi
   történt?”
   Azok ezt felelték:  „A názáreti Jézus  esete, aki szóban  és tettben  nagy
   hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink
   kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi
   azt reméltük, hogy ő váltja meg  Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek,  már
   három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart  bennünket.
   Hajnalban a  sírnál voltak,  de nem  találták ott  a holttestét.  Azzal  a
   hírrel  tértek  vissza,  hogy  angyalok  jelentek  meg  nekik,  akik   azt
   állították, hogy  él. Közülünk  néhányan el  is mentek  a sírhoz,  és  úgy
   találtak mindent,  ahogyan  az asszonyok  mondták,  őt magát  azonban  nem
   látták.”
   Jézus erre így szólt: „Ó,  ti oktalanok és késedelmes szívűek!  Képtelenek
   vagytok hinni abban, amit a  próféták jövendöltek! Hát nem ezeket  kellett
   elszenvednie a Messiásnak,  hogy bemehessen  dicsőségébe?” Azután  Mózesen
   kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta,  ami az írásokban őróla  szól.
   Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna
   menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik,  és
   lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor  asztalhoz
   ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és  odanyújtotta
   nekik. Erre megnyílt a szemük, és  fölismerték. De ő eltűnt előlük.  Akkor
   azt mondták egymásnak:  „Ugye lángolt a  szívünk, amikor útközben  beszélt
   hozzánk, és kifejtette az  írásokat?” Még abban az  órában útra keltek  és
   visszatértek  Jeruzsálembe.  Ott  egybegyűlve  találták  a  tizenegyet  és
   társaikat.  Azok  ezzel  fogadták  őket:  „Valóban  feltámadt  az  Úr,  és
   megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan
   ismerték fel Jézust a kenyértörésben.
   Lk 24,13-35

   Elmélkedés:

   A feltámadt  Jézus húsvéti  jelenéseinek  egyik legérdekesebb  esetét,  az
   emmauszi tanítványok mozgalmas  történetét olvassuk  a mai  evangéliumban.
   Mennyi  izgalmat  kelt  bennünk  az  elbeszélés!  Legalábbis  akárhányszor
   olvassuk el újra  és bármennyire  is tudjuk előre  a végkifejletet,  mégis
   izgalommal figyelünk a két tanítvány  és az „idegen” találkozására.  Mikor
   ismerik fel már végre Jézust? Mikor  jönnek rá a beszédéből, hogy ki  szól
   hozzájuk valójában? Mikor hull már le a szemükről a homály?
   Ha egy kicsit is ráérzek az  elbeszélés mélységére, akkor drukkolok a  két
   tanítványnak.  Izgalommal,  összeszoruló  szívvel  figyelem,  hogy  milyen
   csalódottan,  reményvesztetten  indulnak   haza  Jeruzsálemből,  mert   az
   események nem úgy alakultak a Mesterrel, ahogyan ők elképzelték. Amikor az
   úton találkoznak a  számukra ekkor még  idegennek számító személlyel,  mit
   sem sejtenek abból, hogy maga Jézus szegődik melléjük útitársként. Lángoló
   szívvel  hallgatják  szavait,  de  nem  ismerik  fel  őt.  A   kenyértörés
   cselekedete fordulópontot  hoz. Ekkor  nyílik meg  szemük és  ismerik  fel
   Jézust, aki  eltűnik  előlük.  A felismerést  követően  késlekedés  nélkül
   indulnak  vissza  a   városba  az  apostolokhoz,   hogy  elmondják   nekik
   találkozásukat. A  kenyértörés  hitet  ébresztett bennük  és  a  feltámadt
   Krisztus tanúivá tette őket.
   Az ünnep elmúltával visszatérek a mindennapi életbe. De nem  feledkezhetek
   el arról, hogy  a szentmisében,  a kenyértöréskor  felismerhetem az  Urat.
   Minden szentmise  során Jézus  megtöri a  kenyeret számomra  és azt,  mint
   saját Testét adja nekem. A szentmise különleges alkalom arra, hogy lángoló
   szívvel hallgassam tanítását, részesedjek  áldozatában és magamhoz  vegyem
   őt a szentáldozásban.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Hiszem, Istenem  és Megváltóm,  erősen hiszem,  hogy az  Oltáriszentségben
   vagy, mint igaz Isten és igaz ember. Hiszem, hogy a te tested, a te véred,
   a te lelked, a te Istenséged és szent emberséged egészen bennfoglaltatik e
   szent ostyában, habár szemeim mindebből semmit sem látnak. Hiszem, Uram, a
   Te valóságos és titokzatos jelenlétedet.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130403.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:

   Hogyan  tud  a  Katolikus   Egyház  társadalmi  tanítása  érvényesülni   a
   gazdaságban,  működhet-e   gazdasági   rendszer   az   Egyház   társadalmi
   tanításának alapján?
   Erre válaszol az  a konferencia  és könyvbemutató,  amelyet Budapesten,  a
   Sapientia Szerzetesi  Főiskolán és  a Corvinus  Egyetemen rendeznek  2013.
   április  9-11-én.  A  konferencia   ingyenes,  előzetes  jelentkezés   nem
   szükséges.
   Bővebben: http://keteg.hu/