[Evangelium] 2013-04-02

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Ápr. 2., K, 01:00:01 CEST


   2013. április 2. – Kedd

   Húsvétvasárnap reggel Mária Magdolna könnyezve állt Jézus sírjánál.  Amint
   ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és ahol Jézus holtteste  feküdt,
   két, fehér ruhába öltözött angyalt látott. Ott ültek, az egyik a fejnél, a
   másik a lábnál. Így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?” „Mert  elvitték
   az én Uramat – felelte –, és nem tudom, hová tették.” Ezzel  hátrafordult,
   és íme, Jézus állt  előtte. Nézte, de  nem ismerte föl,  hogy ő az.  Jézus
   megkérdezte: „Asszony,  miért  sírsz?  Kit keresel?”  Mária  Magdolna  azt
   hitte, hogy a kertész az, és így válaszolt: „Uram, ha te vitted el,  mondd
   meg, hová  tetted,  hogy  magammal vihessem.”  Jézus  erre  megszólította:
   „Mária!” Mária felkiáltott: „Rabbóni!” – vagyis Mester. „Ne tartóztass!  –
   felelte  Jézus.  –  Még   nem  mentem  föl  az   Atyához.  Te  most   menj
   testvéreimhez, és vigyél  hírt nekik!  Fölmegyek az  én Atyámhoz  és a  ti
   Atyátokhoz, az  én  Istenemhez  és  a  ti  Istenetekhez.”  Mária  Magdolna
   elsietett. Hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat.” – És  elmondta,
   amit az Úr üzent.
   Jn 20,11-18

   Elmélkedés:

   A húsvéti beszámolók őszinték. Talán éppen emiatt tudnak vezetni bennünket
   a hitben. Őszintén elmondják, hogy a hit ébredése, születése, erősödése az
   apostolok, a tanítványok, az asszonyok számára egy folyamat. Ők is  lassan
   jutnak előre a hitben. A mai  húsvéti történet szerint Mária Magdolna  sem
   az első pillanatban ismeri meg a feltámadt Urat, hanem csak azt  követően,
   hogy beszél vele, és  nevén szólítja őt Jézus.  Mi sem értünk meg  mindent
   azonnal, és  hiába  is türelmetlenkednénk,  Jézus  nem mutatja  meg  magát
   rögtön, hanem csak lassan, fokozatosan, hogy szokja a szemünk, a  lelkünk,
   a szívünk az  ő jelenlétét. Ne  keseredjünk el amiatt,  hogy a  feltámadás
   hitére nem egyik pillanatról a másikra jutunk el. A hit olyan út,  amelyen
   haladnunk kell. Ha keressük Jézust, ha még akkor sem adjuk fel a keresést,
   amikor csupán egy üres sírt találunk, akkor biztosan találkozhatunk ővele.
   A keresés  és  a  találkozás  vágya  a  mi  hitünknek,  szeretetünknek  és
   ragaszkodásunknak a jele. Ha csak  távolról szemléljük az eseményeket,  ha
   igyekszünk kívülállók  maradni és  nem törekszünk  minél közelebb  kerülni
   Jézushoz, ő nem tud megszólítani minket, s mi aligha halljuk meg  hangját.
   Jézus  ismer  bennünket,  a  nevünkön  szólít,  ahogyan  tette  ezt  Mária
   Magdolnával is. Ekkor nyílik meg szemünk a felismerésre. Boldogok vagyunk,
   ha   találkozhatunk   vele,    és   feltámadásának   hirdetői    lehetünk.
   Csalódottságunkból és félelmünkből a találkozás mozdít ki minket és  indít
   el a hit útján.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, Istenem,  gyarapítsd, sokasítsd  Egyházadat, és  egyesíts  mindenkit
   egységben. Tedd, hogy a  nép feddhetetlenül éljen,  egyetértő legyen a  te
   igaz hitedben és annak  megvallásában. Sugalld szívükbe tanításod  szavát!
   Hiszen  a  te   ajándékod,  hogy   elfogadtál  Krisztusod   evangéliumának
   hirdetésére, és  arra késztettél,  hogy  jó, neked  kedves  cselekedeteket
   vigyünk végbe.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130402.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról