[Evangelium] 2012-09-02

[Evangelium minden nap]

   2012. szeptember 2. – Évközi 22. vasárnap

   Abban az időben: Összegyűltek Jézus köré a farizeusok, és néhány  írástudó
   Jeruzsálemből. Látták,  hogy  egyik-másik tanítványa  tisztátalan,  vagyis
   mosatlan kézzel  eszi  a kenyeret.  A  farizeusok és  általában  a  zsidók
   ugyanis nem esznek  addig, amíg  meg nem  mossák a  kezüket könyékig,  így
   tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem  esznek,
   míg meg nem mosakszanak. S még  sok más hagyományhoz is ragaszkodnak:  így
   például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez.
   A  farizeusok  és  írástudók   tehát  megkérdezték:  „Miért  nem   követik
   tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?” Ezt
   a választ  adta nekik:  „Képmutatók!  Találóan jövendölt  rólatok  Izajás,
   amint írva van:  „Ez a nép  ajkával tisztel  engem, ám a  szíve távol  van
   tőlem. Hamisan  tisztelnek, olyan  tanokat tanítván,  amelyek csak  emberi
   parancsok.  Az  Isten   parancsait  nem  tartjátok   meg,  de  az   emberi
   hagyományokhoz ragaszkodtok.”
   Majd ismét magához  szólította a  népet, és így  szólt: „Hallgassatok  rám
   mindnyájan, és értsétek meg:  Kívülről semmi sem  kerülhet be az  emberbe,
   ami beszennyezhetné.  Hanem  ami  belőle származik,  az  teszi  az  embert
   tisztátalanná. Mert belülről,  az ember szívéből  származik minden  gonosz
   gondolat, erkölcstelenség,  lopás, gyilkosság,  házasságtörés,  kapzsiság,
   rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság.
   Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.
   Mk 7,1-8. 14-15. 21-23

   Elmélkedés:

   Tiszta szívvel
   Néhány évvel ezelőtt egy  családnál voltam látogatóban, hogy  megbeszéljük
   újszülött  gyermekük  keresztelését.  Már   a  harmadik  gyermek  volt   a
   családban,  a  szülők  gyakorlottak  voltak  a  keresztelés  tekintetében,
   mindenesetre jónak tartották, ha  részletesen megbeszéljük a  szertartást,
   hiszen régen volt  már a  másik két keresztelés.  Beszélgetésünk során  az
   anyuka fél szemmel  állandóan a kicsire  figyelt. Időközben megérkezett  a
   nagymama is,  és rögtön  a gyermekágyhoz  lépett, hogy  megnézze,  karjába
   vegye  unokáját.  Ekkor  az  anyuka  kedvesen,  de  határozottan   rászól:
   „Mosatlan kézzel nem babázunk.” A mama pedig már indult is a fürdőszobába,
   hogy alaposan kezet mosson. Kis idő múlva a legnagyobb gyermek megérkezett
   az iskolából. Neki  már nem  kellett szólni,  azonnal ment  a fürdőbe,  az
   anyuka pedig utána sietett, hogy ellenőrizze a kézmosást. Az apuka  közben
   halkan  odasúgta   nekem:   „Ez   most  a   heppje.   Háromféle   szappan,
   kézfertőtlenítő, tiszta  törölköző. Mindenkinek  kezet kell  mosnia,  mert
   látott  egy  esetet  a  televízióban,  hogy  egy  baba  fertőzést  kapott,
   valószínűleg azért, mert piszkos kézzel  nyúltak hozzá a látogatók. A  két
   nagyobbnál nem  csinálta ezt.”  Megjegyzéséből  kiderült, hogy  az  anyuka
   aggodalmának egészségügyi oka van, a fertőzések megelőzése érdekében  kéri
   mindenkitől, hogy mosatlan  kézzel ne  nyúljon a  gyermekhez. Életünk  más
   területein is fontos a kézmosás, gondoljunk csak arra, hogy étkezés  előtt
   is feltétlenül ajánlott kezet mosni.

   A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy a kézmosás kapcsán alakul ki  egy
   vitába váltó párbeszéd Jézus  és a farizeusok  között. A törvények  pontos
   megtartásáról híres farizeusok  számon kérik Jézustól,  hogy nem  követeli
   meg tanítványaitól az étkezés előtti kézmosást, amit a törvények előírnak.
   Az előírás arra nyúlik vissza, hogy az ószövetségi időkben a papoknak és a
   templomi szolgálattevőknek  az  áldozatbemutatási  szertartások  előtt  és
   közben többször is kezet kellett mosniuk. Ennek egyrészt egészségügyi  oka
   volt,  másrészt  azt  jelképezte,  hogy  tisztán,  megtisztulva  szabadott
   bemutatni  az   áldozatot   Istennek.   Ezt  az   eredetileg   a   vallási
   szertartásokhoz kötött mosdást a farizeusi gyakorlat idővel kiterjesztette
   a profán világra is, étkezések előtt és után kezet kellett mosni. A  kánai
   menyegző  elbeszélésénél   találkozunk   például  a   szándék   gyakorlati
   megvalósulásával.  Ezt  olvassuk:  „Volt  ott  hat  kőkorsó,  a  zsidóknál
   szokásos tisztálkodás  céljára” (Jn  2,6). Ezeket  töltötték meg  aztán  a
   szolgák vízzel, amit Jézus borrá változtatott. A násznép tehát feltehetően
   betartotta a  törvényt  és a  lakoma  előtt  kezet mostak  a  vendégek.  A
   mindennapi életben azonban nem lehetett mindig így. Nehezen  elképzelhető,
   hogy a  csodálatos  kenyérszaporítás  alkalmával, amikor  Jézus  sok  ezer
   embernek adott kenyeret és  halat, az emberek addig  nem nyúltak volna  az
   ennivalóhoz, amíg alaposan kezet nem mosnak. Aligha találtak volna ugyanis
   a pusztában vizet (vö.: Mt 14,15; Mk 6,35; Lk 9,12).

   Az evangéliumokban vannak olyan esetek is, amikor valaki hiába mossa meg a
   kezét, a szíve  „piszkos” marad.  Gondoljunk csak Júdásra,  aki az  utolsó
   vacsora termébe lépve apostoltársaival együtt a szokásoknak és a  törvényi
   előírásoknak  megfelelően  megmosta  kezét   az  étkezés  előtt.   Jogosan
   feltételezzük,  hogy   a   húsvéti   vacsora   előkészítésével   megbízott
   tanítványok a mosdáshoz szükséges kőedényről és a vízről is  gondoskodtak,
   s valószínűleg  ezt  a vizet  használta  Jézus, amikor  a  vacsora  közben
   megmosta az  apostolok lábát.  Júdás keze  ugyan megtisztult,  de  fejében
   sötét gondolatok  jártak, szívében  már megszületett  az árulás  szándéka.
   Vagy gondolhatunk Pilátusra,  a római  helytartóra, aki  a halálos  ítélet
   kimondásakor vizet  hozatott, hogy  megmossa kezét,  ártatlanságát  akarta
   jelezni ezzel a tömeg  előtt Jézus ügyében  (vö.: Mt 27,24).  Próbálkozott
   ugyan  korábban  azzal,  hogy  megmentse  Jézust,  de  végül  engedett   a
   kényszerítő szavaknak. A kézmosástól csak a keze lett tiszta.

   E két példa  megérteti velünk, hogy  miért beszél oly  sokat Jézus a  szív
   tisztaságáról. Mondhatjuk, hogy ez Jézus heppje,  mindig is ez volt és  ez
   marad. Az a mániája, hogy  számon kérje szívünk tisztaságát. Nem  elítélni
   akar, hanem megtisztítani. Nem a kezünket nézi, hanem a szívünket. A kezet
   persze könnyebb megmosni,  a szívet  már nehezebb  megtisztítani. A  kezek
   tisztasága vagy  piszkossága  szemmel  látható  bárki  számára,  a  szívet
   egyedül Isten látja, szívünk szándékait egyedül ő ismeri. A szentmisében a
   felajánlott áldozati adományok átvétele és  előkészítése után a pap  kezet
   mos, és közben halkan ezt mondja: „Mosd le, Uram, bűneimet, és  vétkeimtől
   tisztíts meg  engem.” A  szív  megtisztulásának jelképes  cselekedete  ez,
   amelyhez lélekben a hívek is  csatlakoznak. Hányszor sietünk kezet  mosni,
   ha valamivel bepiszkítottuk! Hát siessünk szívünket is megtisztítani, ha a
   bűn  bemocskolja!  A  hegyi  beszédben  Jézus  ezt  mondja:  „Boldogok   a
   tisztaszívűek,  mert  ők  meglátják  Istent”  (Mt  5,8).  Isten  a  tiszta
   szívűeknek mutatja meg önmagát. Még akkor is, ha talán koszos, mosatlan  a
   kezük.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Mindenható Istenünk, Urunk! Te  jól tudod, hogy mi  lakik az emberben,  mi
   lakik a szívünkben. A te képmásodat hordozzuk magunkban, ami azt  jelenti,
   hogy nem  önmagunkért,  hanem  neked  élünk.  Életünk  akkor  válik  igazi
   értékké, ha azt  a te és  az emberek szolgálatára  szenteljük. Alakíts  át
   minket akaratod szerint,  hogy szívünk mindig  a te szándékaidat  keresse!
   Add  nekünk  a  szívünket  átformáló  megtérés  kegyelmét,  hogy   Fiadhoz
   hasonlóan életünket áldozzuk neked!  Segíts minket, hogy az  evangéliumhoz
   méltóan éljünk!