[Evangelium] 2012-09-01

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2012. Sze. 1., Szo, 01:00:00 CEST


   2012. szeptember 1. - Szombat

   Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: Egy
   ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk  bízta
   vagyonát.  Az  egyiknek  öt  talentumot   adott,  a  másiknak  kettőt,   a
   harmadiknak pedig  egyet, kinek-kinek  rátermettsége szerint,  aztán  útra
   kelt. Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, és másik
   ötöt nyert  rajta.  Ugyanígy  az  is,  aki  kettőt  kapott,  másik  kettőt
   szerzett. Az pedig, aki  csak egyet kapott, elment,  ásott egy gödröt,  és
   elrejtette a földbe urának ezüstjét.

   Hosszú idő elteltével megjött a  szolgák ura, és számadást tartott  velük.
   Jött az, aki  öt talentumot kapott:  hozott másik ötöt  is, és így  szólt:
   „Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd,  másik ötöt nyertem rajta.” Az  úr
   így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál,
   sokat bízok rád:  Menj be urad  örömébe!” Jött az  is, aki két  talentumot
   kapott, és  így szólt:  „Uram,  két talentumot  adtál nekem,  nézd,  másik
   kettőt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és  hűséges
   szolga! A kevésben  hű voltál,  sokat bízok  rád: Menj  be urad  örömébe!”
   Végül jött  az is,  aki  csak egy  talentumot  kapott. Így  szólt:  „Uram!
   Tudtam, hogy kemény  ember vagy,  ott is  aratsz, ahová  nem vetettél,  és
   onnan is  szüretelsz,  ahová nem  ültettél.  Félelmemben elmentem  hát  és
   elástam a  földbe a  talentumodat. Nézd,  ami a  tied, visszaadom  neked!”
   Válaszul az úr  ezt mondta neki:  „Te gonosz és  lusta szolga! Ha  tudtad,
   hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová  nem
   ültettem,  ezüstjeimet  a  pénzváltóknak  kellett  volna  adnod,  hogy  ha
   megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot  és
   adjátok oda annak, akinek  tíz talentuma van! Mert  akinek van, annak  még
   adnak, hogy bővelkedjék: és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije
   van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső  sötétségre!
   Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!”
   Mt 25,14-30

   Elmélkedés:

   A  szolgákról   és  a   szüzekről  szóló   beszédek  közvetlenül   az   Úr
   megérkezésének idejére vonatkoznak, míg a talentumokról szóló  példabeszéd
   az ezt megelőző  időszakról, s magáról  az ítéletről. Az  Úr a  szolgákra,
   ránk bízza  javait,  képességeket  és adottságokat  kapunk  tőle,  amelyet
   helyesen és  akarata  szerint kell  felhasználnunk.  Nem elég  a  megőrzés
   minimalizmusa, hanem  a tettrekészség,  a cselekvés  egyre többet  hoz  ki
   abból, amit az Úr neki juttatott. Ebből a példázatból is kiderül, hogy nem
   egyformák, hanem különbözőek az emberi adottságok. Mégsem kell senkinek  a
   másikhoz hasonlítania  magát, nem  kell  irigykedni, hanem  mindenkinek  a
   magáéval kell  gazdálkodnia.  A kevéssel  is  úgy kell  bánni,  hogy  több
   legyen, s lehessen látni a fejlődést. A nagyobb képességek viszont nagyobb
   felelősséget is kívánnak.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Ó, Uram Jézus, Te azt parancsoltad nekem, hogy szüntelenül imádkozzam, add
   nekem kegyelmedet,  hogy  meg  tudjam  tenni, s  add  meg  ezt  azoknak  a
   lelkeknek is, akiket  rám bíztál.  Isteni Ige,  Te magad  vagy bennünk  az
   örökké tartó és szüntelen  imádság. Isten Báránya,  Te vagy a  világosság,
   amely megvilágítja  lelkünk  egész égboltját.  Bár  soha ne  akarnánk  más
   imádságot, csak a te imádat, más fényességet, csak a te fényességedet, más
   szeretetet, csak a te szeretetedet! A hozzád intézett imádságban, Istenem,
   egy a szemlélés  és a szeretet.  Engedd, hogy olyan  tökéletesen és  olyan
   bensőségesen tudjak hozzád imádkozni, hogy elfeledkezzem önmagamról, és ne
   tudjam, hogy imádkozom, mert csupán Te vagy bennem!


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról