[Evangelium] 2012-11-05
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2012. Nov. 5., H, 01:00:01 CET
2012. november 5. – Hétfő, Szent Imre herceg
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen
felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan
emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és
zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk
megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát,
asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy
a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a
szolgák.
Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj,
nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön
abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”
Lk 12,35-40
Elmélkedés:
Legyetek éberek – figyelmeztet minket Jézus az evangéliumban, mert nem
tudjuk, hogy mikor jön el Urunk. Szent Imre herceg, akit fiatalon és
váratlanul ért a halál, éber volt, s tudta, hogy bármikor találkozhat az
Úrral. Talán annak is volt köszönhető ez, hogy rendkívül nagy gondot
fordítottak nevelésére, amelynek a trónörököshöz méltó királyi erények és
a tudományok elsajátítása mellett helyet kapott a hitre és a lelki életre
való nevelés is, hiszen tanítója Szent Gellért volt. Korunkban is legalább
ekkora figyelmet kell szentelni minden gyermek nevelésére és lelki
fejlődésére, ügyelve arra, hogy a világi tudományoknál fontosabb legyen az
imádság és az életszentségre való törekvés.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Istenem, minden a végtelen szeretetedből származik, ezért mindenért hálát
adok. Hálás vagyok azért, amit adtál, s amit elvettél. Hálás vagyok jó
képességeimért és gyengeségeimért egyaránt. Hálás vagyok az örömért és
szenvedésért. Hálás vagyok segítségedért és életem nehéz helyzetiért.
Hálás vagyok irgalmadért, s azért, hogy üdvözíteni akarsz.
________________________________
Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
A hit hallásból ered - írta egykor Szent Pál apostol, s azóta is sokszor
idézzük e szavakat, amikor az evangélium terjesztéséről beszélünk. Számos
e-vangélium olvasó kérését sikerül reményeim szerint idén, a Hit évében
teljesíteni, hiszen adventtől az olvasható mellett immár hallható,
meghallgatható formában is elérhető lesz a napi e-vangélium. Ez a
gyakorlatban azt jelenti, hogy a megszokott levélben mindenki kap majd egy
linket is, amire kattintva eléri az aznapi e-vangélium hanganyagát.
Számítógépre, okostelefonra egyaránt ingyenesen letölthető lesz. A kis
segítő csapat összeállt a feladathoz, a technika biztosítva van.
Novemberben teszteljük a rendszert, és advent 1. vasárnapjától indítjuk.
Istennek legyen hála, ha megengedi, hogy a a Hit évében újabb lépést
tegyünk az evangelizáció terén!
A technikai háttér és a munka napi kb. ezer forintba fog kerülni. Ebből
több tízezer ember számára tudjuk elérhetővé tenni a hallgatható
e-vangéliumot. Szeretettel kérem azokat, akiknek van erre lehetőségük,
támogassák a fejlesztést. 1000 Ft adomány már egy napot biztosít, persze
akár többet is lehet támogatni.
Előre is hálásan köszönöm azok támogatását, akik segítik e terv
megvalósítását.
Szeretettel: István atya (Horváth István Sándor) - időnként én is hallható
leszek.
Adományát elküldheti:
1. On-line plébániánk honlapján: http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Kérem, válassza az adomány lehetőséget, majd az adomány céljánál jelölje
meg: e-vangélium
2. Átutalással a Zalalövői Plébánia számlájára. Számlatulajdonos neve:
Zalalövői Plébánia Számlaszám: 10402355-00026472-00000003 Közlemény:
e-vangélium
Utalás külföldről
IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
3. Postai utalvánnyal:
Cím: Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Kérem, a közlemény rovatban feltüntetni: e-vangélium
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról