[Evangelium] 2012-11-04

[Evangelium minden nap]

   2012. november 4. – Évközi 31. vasárnap

   Abban az  időben: Egy  írástudó megkérdezte  Jézustól: „Melyik  az első  a
   parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr a
   mi Istenünk, az egyetlen Úr.  Szeresd Uradat, Istenedet teljes  szívedből,
   teljes lelkedből, teljes  elmédből és  minden erődből!  A második  hasonló
   ehhez:  Szeresd  felebarátodat,  mint  önmagadat!  Ezeknél  nincs  nagyobb
   parancsolat.”
   Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő  az
   Egyetlen, és  hogy  rajta kívül  nincs  más. És  azt  is, hogy  őt  teljes
   szívünkből, teljes elménkből és  teljes erőnkből szeretni,  embertársunkat
   pedig úgy szeretni, mint saját magunkat,  többet ér minden égő vagy  véres
   áldozatnál.”
   Jézus az  okos  felelet hallatára  megdicsérte:  „Nem jársz  messze  Isten
   országától.” Ezután több kérdést már nem mertek neki föltenni.
   Mk 12,28b-34

   Elmélkedés:

   A szeretet hősies gyakorlása
   A hírek  világában időnként  felfigyelek  arra az  eldönthetetlennek  tűnő
   vitára, hogy  az  autóversenyzésben  mi  a lényegesebb:  az  autó  vagy  a
   versenyző? A siker inkább  a technikán vagy az  azt kezelő emberen  múlik?
   Mert hiába  kiemelkedő képességű  egy versenyző,  ha nincs  jó autója.  És
   hiába csúcsminőségű egy autó, ha  a versenyző gyenge vagy csak  egyszerűen
   nem hozza a  legjobb formáját.  Más sportágakban is  megjelenik a  hasonló
   kérdés. Én ugyan  nem vagyok szakértője  a dolognak, de  nem sok  értelmét
   látom azon vitatkozni, hogy egy kicsit jobban múlik a siker a  versenyzőn,
   mint az autón vagy éppen fordítva, hiszen  együtt érik el a sikert vagy  a
   kudarcot. A  világ  leggyorsabb  versenyautója  nem  fog  elindulni  ember
   nélkül, a legjobb versenyző pedig mit sem ér autó nélkül.

   Bocsánat a profán világból vett példáért, de talán jól megvilágítja a  mai
   evangélium témáját,  az  isten-  és  emberszeretet  parancsát.  Jézus  nem
   véletlenül teszi egymás  mellé a kettőt,  hiszen szorosan  összetartoznak,
   egységet  alkotnak.   Semmi   értelme   nem   volna   az   istenszeretetet
   függetleníteni az emberszeretettől,  vagy szembeállítani őket.  Keresztény
   emberként  mindkettő   megélésére,   egyensúlyára  kell   törekednünk.   A
   történelem  során  voltak  olyan  filozófusok,  akik  megkérdőjelezték  az
   istenszeretet létét.  Azt állították,  hogy  a véges  ember nem  is  képes
   valójában szeretni a végtelen Istent, az isteni és az emberi létmód között
   oly  nagy  különbség,  szakadék,  távolság,  hogy  azt  semmi  nem   képes
   áthidalni, még  a szeretet  sem. Keresztény  hitünk szerint  azonban  maga
   Isten szüntette meg ezt a távolságot, amikor Jézus Krisztus, az Isten  Fia
   emberré lett. Emberré válása és emberi küldetése egészen a szenvedés és  a
   halál vállalásáig, valamint  feltámadásáig Isten szeretetéről  tanúskodik.
   Képesek vagyunk szeretni Istent, szeretettel válaszolni az ő szeretetére.

   Mások pedig azt  állítják, hogy emberként  egyedül Istent vagyunk  képesek
   szeretni, de  nem  tudjuk tisztán,  önzetlenül  szeretni  embertársainkat,
   hiszen a feléjük irányuló  szeretetben megjelenik az  önzés, az érdek,  és
   elmenekülnek, bezárkóznak  az  istenszeretet  világába.  Ez  a  vélekedés,
   illetve magatartás  is  helytelen.  Igenis  képesek  vagyunk  az  önzetlen
   szeretetre felebarátaink felé! És sose mondjuk azt, hogy nem méltók rá!

   E kétféle vagy talán helyesebb azt mondanunk, hogy kettős irányú  szeretet
   alapját keresve Szent János apostol és evangélista szavaira találunk:  „Ha
   az Isten így szeretett  minket, nekünk is  szeretnünk kell egymást!”  (1Jn
   4,11). Isten felénk áradó szeretete arra késztet minket, hogy  szeretettel
   válaszoljunk  rá,  és  arra  ösztönöz  minket,  hogy  embertársainkat   is
   szeressük. Ha szeretjük  Istent, aki szeretetből  minden emberért  odaadta
   önmagát, akkor nem zárkózhatunk  el attól, hogy szeressük  embertársunkat.
   Miért ne  fordulnék szeretettel  a másik  emberhez, akit  Isten éppen  úgy
   szeret, mint engem? A téma  kapcsán érdemes megemlítenünk továbbá azt  is,
   hogy az istenszeretet által emelhetjük az egyszerű humanizmusnál  magasabb
   szintre az  embertársi  szeretetet.  A  másik  embert  nem  csupán  emberi
   méltósága alapján  szeretjük, hanem  azért, mert  ő Isten  képmása,  Isten
   teremtménye.

   Befejezésül még egy gondolat: a szeretet sebezhetővé tesz bennünket. De ez
   nem ok arra,  hogy lemondjunk gyakorlásáról.  Sebezhetővé tesz  bennünket,
   mert az emberi bűn és önzés  miatt a szeretetet vissza lehet utasítani,  a
   szeretetre  gyűlölettel  is  lehet   válaszolni.  Egyházunk  vértanúi   az
   évszázadok során mind ezt tapasztalták  meg. A felebaráti szeretet  csúcsa
   az ellenség szeretete. Itt  már a szeretet  hősies gyakorlásáról van  szó,
   egy olyan szintről, amit el kell, el kellene érnünk. A Hit évében  Istenbe
   vetett hitünk, az isteni szeretet megtapasztalása és az örök élet  reménye
   adjon nekünk erőt a szeretet hősies gyakorlásához minden élethelyzetben!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus  Krisztus!  Te  szeretettel fordulsz  felénk  és  a  szeretet
   gyakorlására  hívsz   minket.  Azt   kéred   tőlünk,  hogy   mutassuk   ki
   szeretetünket Isten iránt és embertársaink iránt. A szeretet gyakorlásához
   szükségünk  van   szívünk  odaadó   szándékára,  lelkünk   beleegyezésére,
   értelmünk belátására  és  akaratunk  erejére. Taníts  minket  az  önzetlen
   szeretetre!  Tégy  minket  készségessé,  hogy  le  tudjunk  mondani  saját
   érdekeinkről és mások  szolgálatában találjuk meg  életünk örömét!  Taníts
   minket, hogy teljes szívvel  szeressünk mindenkit! Hiszek, Uram,  erősítsd
   bennünk a hitet!